A jazz olyan műfaj, ami megosztja az embereket. Itt a lehetőség az előítéletek levetkőzésére, és az azt következő zenébe merülésre. Mert az garantált. Koncertsorozat május 23-28. között az R33 báltermében, a volt Vágóhídnál.
Beindult a tavasz, jönnek a fesztiválok. Április elsejével pedig az R33 felújított bálterme és kertje is egyre többször biztos helyszíne az alkoholos párával belengett buliknak és a frenetikus koncerteknek. Különben tényleg hihetetlen öröm, hogy áll ez a hely: örömzene-zeneöröm, emberek szívvel, ital, némi szürrealitás. Ja meg űrkort idéző csillárok.
Itt pedig egy újabb tapsvihar részemről: jazz fesztivál, mégpedig egy egész hetes, május 23-tól 28-áig. Azért gyanítom, nem csak én örülök ennek a nagyszerű hírnek. Bár tudom, a jazz szó hallatára nem keveseknek csak a furcsa tercek és érthetetlen improvizáció hullámok derengenek fel, aztán futnak. Ebben az esetben viszont az a helyzet, hogy az R33 épülete felé kell majd szaladni. Annyiféle irányzat mutatja meg magát, hogy mindenki talál olyat garantáltan, amit bevesz a gyomra, sőt inkább olyat, amitől úszni fog az eufóriában. Ennek az az egyszerű oka, hogy az R33-ban május végén olyan zenészek lépnek fel, akiknek a jazz játék, öröm és sosem csupán professzionalitás. Emellett pedig az is könnyedé teszi ezt a pár napot, hogy a zenekarok igencsak a stílus határán mozognak, lesz itt majdnem minden: improvizáció, soul, blues, rockos hangzások és behatárolhatatlan improvizatív zenei szabadság.
A koncertsorozatot már hétfőn erősen megkezdik a Bélaműhely nagykoncertjével. Ez az igencsak egyedi formáció elképesztő hangokat tud kicsikarni mindenből, ami a keze ügyébe kerül. Újrahasznosítanak bármit – és ez nem túlzás- hangszerként, aztán zajt csapnak, nem is akármilyet. Repertoárjuk is széles. Írtak már zenét színházi előadáshoz, dolgoztak fel nagy költőinktől és kísérletezgetni is nagyon szeretnek. Ezen a ponton biztos a derű és a csodálat.
Kedden többek között a Santa Diver játszik, szintén előremutatva egy újító 21. századi hangzás felé. Zenéjükben keveredik a népdalok világa a jazzével, igazi elszállós dallamok ezek. A hét közepén jazzel majd a Bass Loco, az együttes két tagja a majd szombaton fellépő Tettamanti Témával is a színpadra áll. Emellett a szerdai napon énekel majd Király Martina, aki a jól ismert világzenei elemeket és reggae-t vegyítő Anselmo Crewban is megfordult. Az énekesnő jazz tanszakon végzett, de sok stílusban mozog, mostanában saját bevallása szerint leginkább a soulban. Nekem meg nem is számít igazán, mert tényleg fantasztikus.
Csütörtökön az Aert fog megőrülni a színpadon, lesz itt extázis biztosan. Na meg ami szintén okot ad a volt Vágóhíd meglátogatására, hogy a magyar improvizatív jazz ismert alakja, Dóra Attila is játszik majd az este során. A szaxofonos művész érdeklődése széleskörű, dolgozik színházakkal, készít hanginstallációkat, de sok más olyan nagy zenésszel is állt már együtt színpadon, mint Lajkó Félix vagy Paul Lovens. Pénteken a Szaki.hu és a már népszerű Éles Gábor Trió lép majd a közönség elé. Utolsó este pedig jön a korábban már említett Tettamanti téma, és lássunk csodát lesz Pop Ivan is, avantgard jazz vagy ilyesmi. Zárásnak tökéletes!
Nincs semmilyen trükk a dologban, vagy csak az van, nem tudom. De az R33-ban mindenki improvizálni fog és mulatni. Aki meg tudja mi kell a boldog élethez, úgyis ott lesz.
A decemberben már bejelentett amerikai sztárok, Jason Derulo és a The Chainsmokers elektropop-duó mellett újabb külföldi zenei produkciók kerültek fel az idei Campus Fesztivál fellépőinek listájára. Megérkezett a napi bontás is, mától már azt is tudhatjuk, a hazai kedvencek mikor érkeznek Debrecenbe. Tovább
Nulladik nappal bővül, így egy nappal hosszabb lesz az idei STRAND Fesztivál. Augusztus 20-án igazi ünnepi eseménnyel várják Zamárdi Szabadstrandján a közönséget. A MOL Nagyszínpadon több korosztály elektronikus zenei ikonjai váltják egymást. Fellép Paul Kalkbrenner, a Purple Disco Machine és a Kruder & Dorfmeister páros is. Tovább
Újabb világsztár előadót jelent be a VeszprémFest: 2025. július 11-én fellép a kétezres évek egyik legizgalmasabb formációja, a Postmodern Jukebox. Látványos koncertshow, izgalmas zenei időutazás: világslágerek jazz, swing, soul, blues és doo-wop stílusban a veszprémi História kertben. Tovább
A tavalyi fesztiválszezon egyik legnépszerűbb rendezvénye a debreceni Campus Fesztivál volt. A Campus immár másfél évtizede arra törekszik, hogy biztonságos, családbarát, kulturált fesztivál legyen, amely valóban minden korosztályt elér. Tovább
A DEX Songwriting Expót 2018-ban indította el az Artisjus azzal a céllal, hogy hiánypótló kezdeményezésként támogassa az információmegosztást és kapcsolatépítést a dalszerzői közösségen belül, valamint lehetőséget teremtsen a szakmai fejlődésre. A rendezvénysorozat most őszi kiadással várja a tanulni és inspirálódni vágyó zenei alkotókat. A meghívott szakemberek tematikus mesterkurzusain az érdeklődők novemberben és decemberben vehetnek részt az Artisjus székházban. Tovább