3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2011. május 12. | Joss Beaumont

Országzászló lesz a Zöld Pardon helyén

Copyright:

Remek hír azoknak, akik soha a büdös életben nem szerették a koncerteket, a jó bulikat és nem is akartak emberek közé menni, megszűnik a Zöld Pardon a Petőfi-híd budai hídfőjénél, és – ez a legszebb – az új alkotmány emlékére egy bazinagy országzászlót állít a helyére az isten és a nép által megválasztott XI. kerületi Önkormányzat. Ja, ez a sors vár a Rio nevű szórakozóhelyre is, a híd másik oldalán.

Az új alkotmány felett érzett ihletett ünnep következményeképpen, országzászlót állíttat a XI. kerületi Önkormányzat a Zöld Pardon nevű, a fiatalok számára kultikussá vált, közkedvelt szórakozóhely helyén, a Goldmann György téren. Ebből a mondatból gondolom jól ki lehetett már olvasni, hogy igen, tíz év után bezárja kapuit a ZP és vele, a híd másik felén lévő Rio is, amelynek szintén van néhány fiatal aki nem örül. A Zöld Pardon szerződése ugyebár 2010. december 31-én lejárt és meglehet, kellő meggyőző erővel rávették a XI. kerület atyaúristeneit, hogy engedélyezzék még erre az évre a működést. Aztán a meggyőzés életbe is lépett, így a szezonnyitás utolsó (vagy első) pillanatában, végre kinyithatott a ZP. A csurig lévő hely és a közönség, egyfajta ünnepként élhette meg az estét, mint ahogy azóta is szinte minden nap meg is telik a Goldmann György tér, de sajnos ez az öröm sem tartott sokáig.

Az történt ugyanis, hogy a 2006-ban, az ’56-os forradalom emlékére, Budán állított országzászló után, most egy újabb rendkívül fontos emlékművet húznak fel ezen a helyen az új alkotmány mementójaként, méghozzá a megcélzott 2012. január 1-én. (…) Abban természetesen biztosak lehetünk, hogy állni fog az, mint a parancsolat. Addig természetesen a Zöld Pardont üzemeltetőknek vissza kell állítani mindent a téren az eredeti állapotra, azaz mindent ki kell pucolni onnan, ami nem fű, meg fa, meg pad, de legalábbis ami Zöld Pardon. Hasonló sorsra jutott amúgy a Rio is, ahol szintén kötelezték a bérlőt a helyreállításra.

Ami biztos: nyomot hagynak az életünkben, aminek lehet akár örülni is, hiszen lesz a fiataloknak zászló...

Joss Beaumont

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. március 3.

San Marino után itthon is tarol a Carson Coma új dala

A "Daddy Said No" a san marinói Eurovízió első elődöntőjén debütált, mától pedig már a hazai közönség is bátran fogyaszthatja a képzelt vagy valós zsarnok apáról szóló számot. Tovább

2025. február 28.

Megjelent Beck Zaza első szólóalbuma

A ZAJZAJZAJ február 21-én egyszerre indította el a 30Y és az Esti Kornél turnéját, ünnepli az alkotó közösség új megjelenéseit: Boebeck új EP-jét és egy új nagylemezt, Beck Zaza, a 30Y dobosának első szólóalbumát, melynek címe: félelemből otthon. Tovább

2025. február 24.

Charlie újra bakeliten is

Igazi ereklyének minősül Charlie sokat emlegetett, ’Mindenki valakié’ című kiadványa, mely most először bakelit formában jelent meg. Tovább

2025. február 20.

Megjelent a The Carbonfools új albuma

A Carbonlove egy új korszak kezdetét jelzi a zenekar életében, miközben hű marad ahhoz a különleges stílushoz, amely évek óta a védjegyük. Tovább

2025. február 18.

Filo új albuma és koncertje: Érzelmekkel teli zenei utazás a PEREM

Filo, új albuma nemrégiben jelent meg, és már most izgalmas várakozás övezi a következő eseményt: első önálló koncertjét 2025. február 8-án, az Akvárium Klubban. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky