3422 artistes 12339 MP3 á télécharger
Catégories
Hirdetés
Hazai

2011. április 14. | Metal213

Saját zenei formanyelv - RasaSound

Copyright:

A RasaSound zenekart Szende Balázs (dobok) alapította 2010 márciusában Budapesten. A cél egy olyan saját zenei formanyelv kialakítása volt, melynek alapját a pszichedelikus és elektronikus zenék élő hangszerekkel való ötvözése adta. A csapatban Pokornyik Roland basszusgitározik, Barta Levente perkázik, Horváth Viktor gitározik, és az angol származású Oliver Mayne billentyűzik. A megalakulást követően a zenekar közös improvizációkra épülő kollektív zeneszerzés folyamatába kezdett, melynek első eredménye a 2011 márciusától elérhető „Synthetic Nature” című kislemez, amely ingyenesen letölthető a banda oldaláról.

„A korongon négy szám hallható, melyek a ránk leginkább ható stílusokból merítkeznek” – mondja Szende Balázs. – „Ezek mindegyike különböző hangulatot, érzést próbál megfogni, azonban törekedtünk arra, hogy a zenekar egyéni hangzásvilága egységgé kovácsolja őket.

A „Wavedrone (intro)” névre keresztelt bevezető feltárja a RasaSound világ kapuit a hallgató előtt, mely kapu mögött bármi megtörténhet! J A második számban (Bird’s Dream) a kezdeti rockos alap afro-kubai ritmusba folyik át, a harmadikban (Frozen Orion) egy kis reggae-vel van fűszerezve. Lezárásként pedig a „Raindrops” hallható, mely még a legelső közös jammelésünkből alakult ki.

Synthetic Nature by RasaSound

Ebben a közel húsz perces, szerzői kiadásban megjelent bemutatkozó anyagban próbáltuk röviden összefoglalni megkezdett utazásunk és útkeresésünk első időszakát. Jelenleg klippet forgatunk és további számaink véglegesítésén dolgozunk első fellépésünkre készülve, melyet április-májusra tervezünk. Ha minden jól alakul, idén a nagylemez is napvilágot láthat.”

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. május 20.

Új Acid Empire klip

Az elmúlt években egyre több hazai zenekar próbálja összemosni a modern metal, az elektronika és a hiphop határait, de kevés formáció találta meg ebben a saját, könnyen felismerhető hangját. A budapesti Acid Empire azonban pontosan ebbe a kategóriába tartozik. A 2022-ben alakult csapat industrial és rap-metal alapokra építkező zenéje egyszerre agresszív, feszült és atmoszférikus, miközben végig ott lüktet benne valamiféle hideg, városi nyugtalanság. Continuer

2026. május 4.

Sárkányok tánca: új verziót kapott a Hősök dala

A téli álmából ébredő Minimal Project közreműködésével gondolta újra az idén jubileumot ünneplő Hősök a 2003-as Sárkányok táncát. Continuer

2026. április 25.

A szürke hétköznapok túlélésében segít Freddie

Vannak olyan slágerek, amelyek már első hallgatásra megragadnak az emberben. Legyen az a szöveg, a dallamvezetés vagy éppen a hangulat, ilyenkor mindig magunkkal viszünk valamit az előadó alkotásából. Freddie korábban megjelent angol nyelvű szerzeménye ugyanilyen hatással volt Lotfi Begire, aki azonnal stúdióba vonult, hogy elkészítse saját verzióját a felvételhez. Continuer

2026. február 12.

Artúr Rambo és Bérczesi Robi közös dala

Te így, te így, ilyen legyél! – itt az Artúr Rambo és Bérczesi Robi közös dala. A himnusz (így vagy jó) felemel, megnyugtat és összehozza az embereket. Continuer

2026. február 1.

Mogyoró Kornél és Papesch Péter közös albuma a R.O.T.A.N.

Első hallásra talán paradoxonnak tűnik, hogy egy basszusgitárra és ütőhangszerekre épülő album teljes zenekari élményt kínál. Mogyoró Kornél és Papesch Péter R.O.T.A.N. – Rebirth Of The Azuma Ninja című lemezén azonban épp ez a látszólagos ellentmondás válik a zene legfőbb erejévé: a minimalista hangszerelés mögött egy rendkívül gazdag, rétegzett, spirituális zenei világ bontakozik ki. Continuer

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky