2011. április 14.
Írásom célja nem az, hogy megfejtsem, miért nincs nagyobb befogadókészsége a mai ifjúságnak a költészet iránt, vagy, hogy milyen módszerekkel lehetne ezen javítani. Elemezgessék ezt az irodalmárok. Én maradok a saját világomban, és egyszerűen csak ajánlani szeretnék. Két olyan művet, amely nagy hatással volt rám, és bízom benne, ez mással is így lesz. Az április 10-én a Művészetek Palotájában bemutatott WH – Shakespeare-szonettek “koncertet” és egy önszerveződő alkotócsapat kisfilmjét, a versmob 0411 nevet viselő projektet.
William Shakespeare szonettjei mindig nagy elismerésnek örvendtek, ennek ellenére szerintem kevesen vannak, akik igazán beleásták magukat ezekbe a versekbe. Április 10-én a Művészetek Palotája Fesztivál Színház termében azonban biztos vagyok benne, hogy sokan felkapták a fejüket, mert olyan produkciónak lehettek részesei, amely nem csak előadóitól volt különleges.
Márkos Albert csellista-zeneszerző 2006-ban találta ki, hogy érdemes lenne megzenésíteni Shakespeare szonettjeit. Az ötlethez csatlakozott Gryllus Samu basszusgitáron, ütőshangszereken G. Szabó Hunor, énekes előadóként pedig a hip-hop díva Sena Dagadu. 2009-ben, a szonettek első megjelenésének 400. évfordulóján lemezt adtak ki a feldolgozásból és idén is színpadra állították az anyagot, amolyan színház-költészeti köntösbe bújtatva. A koncertet kiegészítő képi megoldásokért Vajna Balázs aka VJ Lee Unflyable a felelős.
Az előadásra tizenhárom szonettet választottak, melyeket eredeti nyelven adtak elő, zenei aláfestéssel – néha elnyomással – és rengeteg improvizációval. Kivetítőn végigkísérte az estét az angol szöveg és annak magyar fordítása, így az idegennyelvű előadás nem jelenthetett senkinek gondot. A szövegek képekkel, rövidfilmekkel egészültek ki, hol alátámasztva, hol kontrasztot állítva az egyedi hangzású zene és a szavalt, dallamosan dúdolt, vagy énekelt szöveg által gerjesztett hangulatnak.
Oscar Wilde szerint “A zene lelkünkben olyan múltat kelt életre, amelyet mi nem is ismerünk, és lelkünkben a szenvedésnek oly sejtését ébreszti föl, amelyről könnyeink sem tudnak semmit.” Úgy érzem, ezen az estén ez a csoda történt meg.
Más volt ez, mint amit megszokhattunk. Négy olyan zenész előadása, akik egytől-egyig mesterei hangszerüknek, ezáltal birtokában vannak annak a képességnek, aminek csak kevesen: valódi érzéseket tudnak közvetíteni. A szervező Művészetek Palotája honlapján a hivatalos bemutatóban ez áll: “Az előadásokban keveredik a kortárs improvizatív zene, a klangfarbe Musik, a free jazz, a modern jazz, az abstract hip-hop, a spoken word, és különböző zenetörténeti utalások is felfedezhetők a dallamok között.” Nem próbáltak meg egyszerűen érthető sablonokat és dallamokat elénk tenni, rendkívül markáns, megrendítő és magával ragadó hullámokat zúdítottak ránk, amolyan zaj-zenét, amiben a jazz és az improvizáció is nagy szerepet kapott. Hogy közelebb kerüljünk valamivel, én hallgatás közben olyan előadókra asszociáltam, mint a Pink Floyd, a 70-es évek rock zenekarai, itt-ott a mai elektronikus zene (annak ellenére, hogy az elektromos gitárt leszámítva itt csupa akusztikus hangszer volt jelen), és talán a legerősebben a Doors. Rengeteg technikás megoldásnak lehettünk szem- és fültanúi, a csellónak olyan hangszíneit ismerhettük meg, amit nem sűrűn hallani könnyűzenei koncerteken, a dob mellett pedig a zajkeltésre használt eszközök egész tárháza felvonult ezen az estén. Itt kell megjegyezni, hogy a hangosítás is kiváló volt, a zajok kapcsán néha egészen szürreális tér-élményben lehetett részünk. Sena-ról, az “underground díváról” eddig is tudtuk, hogy remek énekes, vasárnap viszont új oldaláról ismerhettük meg - a szonetteket ugyanis főként szavalta, hangsúlyozásával és szép kiejtésével, valamint mimikájával is teljesen beleélte magát az előadásba.
A hangulat többnyire borús, néhol könnyed, szirupos, de mindenképp egész szürreális volt – szerintem szándékos arculcsapásként, hogy a hallgatóság feléledjen, és megbotránkozzon, elmerengjen vagy éppen felháborodjon – egy szóval reagáljon valamit. És az előadás zsenialitása ebben volt! Biztos vagyok benne, hogy többeknek sok volt ez, itt-ott úgy érzem, öncélú is, de az is biztos, hogy kiestünk a megszokottból és az előadás után sem hagyott nyugodni minket az élmény.