3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2011. március 28. | MyMusic

Larry Hangman: bemutatkozó koncert a Tündérgyárban!

Copyright:

Az újjáalakult Larry Hangman igazi alter szupercsapat lett! Az új formáció a nagyközönség előtt a Tündérgyárban április 2-án mutatkozik be! A zenekar – egy nappal a bolondok napja után – legrosszabb esetben zenebolonddá tesz majd minket! Azt meg senki sem bánja, ugye?! Az est másik vendége a különleges lány csapat a Black Nail Cabaret lesz.

A Larry Hangman eddigi két tagja úgy döntött, hogy külön utakon folytatja tovább. Tisch Bálint a Nylon Me! nevű formációjában folytatja, Kanász Dusán pedig viszi tovább a Larry Hangman projektet, ami az új tagokkal kiegészülve igazi alternatív szupergrouppá avanzsálódott.

Az új formáció az első, bemutatkozó koncertjét a Tündérgyár színpadán tartja április 2-án! Az immár négytagú zenekar „alapja” Dusán, de a másik három tag neve sem hangzik ismeretlenül. Sőt! Egy kis Carbonfools és némi Yonderboi/Zagar. De hogy konkretizáljunk is: Zsazsa (basszusgitár) és Keleti „Kelo” Tamás (dobos) már a Carbonfools-ban is bizonyította, hogy ha ők zenélnek, láb nem marad a földön. Kovács Andor (gitár) pedig a Yonderboi-ban és a Zagarban szerepelt eddig.

Jelenleg ők négyen alkotják a Larry Hangman zenekart. Az, hogy a zene mennyire mozdul el az eddig megszokottól, és mennyivel lehet esszenciálisabb egy ilyen zenekaros felállású koncert élmény, ami kicsit új, de mégis ismerős, az kiderül április 2-án. Az biztos, hogy ezen az estén láthatjuk őket első alkalommal élőben!

A Larry Hangman bemutatkozó koncertjén túl a különleges lánycsapat, a Black Nail Cabaret szintipop zenéjét is kiélvezhetjük, az afterparty-t pedig DJ Zsazsa nyomja!

Már csak kíváncsiságunk kielégítendő is érdemes ott lenni a koncerten! De ha eddig is rajongtatok Larry Hangmanért, akkor nem ér semmilyen kifogás.

2011. április 2., szombat
Tündérgyár (1094 Bp., Tűzoltó u. 22.)
Program:
Black Nail Cabaret 21:30
Larry Hangman 22:30
DJ Zsazsa 00:00

Belépő: 1000 Ft

KLIKK A KÉPRE!

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. augusztus 4.

A Depeche Mode dobosa visszatér Magyarországra

A tavalyi, teltházas MVM Dome-koncert után Christian Eigner, a Depeche Mode legendás dobosa ismét igent mondott a 101 Hang felkérésére. A világhírű zenész december 10-én Budapesten, majd december 16-án a berlini Uber Arénában is színpadra lép a magyar produkcióval. Tovább

2026. július 31.

LOOK MUM NO COMPUTER először Magyarországon

LOOK MUM NO COMPUTER olyan, mint egy őrült feltaláló, csak a találmányai nem rakétaként, hanem elsősorban elektromos hangszerekként öltenek testet. Épített már szintetizátoros kerékpárt és Furby orgonát is, de a technikai bravúrok mellett zseniálisan manőverezik a hangok birodalmában is, koncertjei rendre teltházasok, számos előadóval dolgozott már producerként és társszerzőként is. Legutóbb az Eurovízión feltűnt dalával, az Eins, Zwei, Drei-jal futott nagyot, 2027. február 19-én pedig először hallhatjuk Magyarországon is bravúros fellépését a Turbina Kulturális Központban. Tovább

2026. július 29.

A brit drill papák a Dürer Kertben koncerteznek

A brit hiphop- és grime-színtér egyik legizgalmasabb jelensége, a Pete & Bas november 25-én a Dürer Kertben lép fel. A londoni duó néhány év alatt vált internetes szenzációból nemzetközi koncertkedvenccé, sajátos stílusukkal és utánozhatatlan karakterükkel pedig teljesen egyedi színt képviselnek a műfajban. Tovább

2026. május 29.

Budapestre érkeznek a legnagyobb olasz slágerek

Igazi sztárparádé lesz augusztusban az MVM Dome-ban augusztus 22-én, ahol életre kel az olasz zene aranykora. A nagyszabású, látványos show keretében  a legendás Sanremói Fesztivál csillagainak slágerei idézik meg azt a különleges világot, ahonnan évtizedek óta örökzöld slágerek és ikonok indultak el a világhírnév felé. Tovább

2026. április 30.

Felizzik az erőmű: nemzetközi fellépők sora gyarapítja a 2026-os INOTA Fesztivált

Az ország egyetlen, erőműben megvalósuló audiovizuális fesztiválja további, a maguk területén kiemelkedő előadókat jelentett be. Természetesen idén is lesz fényművészeti kiállítás, ami már a fesztivál előtt is megnyitja kapuit. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky