3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2011. február 24.

Jön a Subscribe harmadik lemeze

Copyright:

Elkészült a Subscribe harmadik nagylemeze, a Bookmarks. A Fonogram-díjas zenekar az elmúlt három hónapot próbákkal és stúdiózással töltötte, hogy elkészítse eddigi legizgalmasabb, legszínesebb, új zenei megoldásokkal teli albumát. A Bookmarks március végén jelenik meg, a bemutató turné április 8-án indul Debrecenből.

Az 1998-ban alakult zenekar eddig két nagylemezt, a Sanity Has Left The Building-et, és a Stuck Progress to Moont, illetve a Contradictions kislemezt jelentette meg. Második mesterművűk megnyerte 2008-ben a Fonogram-díjat az év hazai modern rock albuma kategóriában. A hardcore, metal, funky, reggea, ethno és számtalan más stíluselemeket ötvöző együttes hozzávetőlegesen ezer koncertet adott, jártak többek közt Csehországban, Ausztriában, Romániában és Szerbiában, manapság már a hazai fesztiválok húzónevei közé tartoznak.

A budapesti zenekar 2010 végén jutott el oda, hogy elkezdjen rákészülni harmadik lemezére. Decemberben heti öt alkalommal próbáltak, majd a gitáros Horváth Attila őrmezei, harmadik emeleti panellakásában berendezett átmeneti stúdióban demófelvételeket készítettek. Ezt követően, január elején bevonultak a törökbálinti Supersize Stúdióba, hogy felvegyék a dalokat.

- Két hónapot töltöttünk az apartman-szerű stúdióban, lényegében bent laktunk – mondta Anga-Kis Miklós, a zenekar basszusgitárosa. – Túl sokat voltunk együtt, ennek ellenére kevés feszültség alakult ki köztünk, és flottul ment minden. Szabadidőnkben Xbox-on autóversenyeztünk, meg ha tudtunk, kiszabadultunk egy-egy házibuli vagy koncert kedvéért.

A lemez mostanra elkészült, és a Bookmarks (magyarul Könyvjelzők) címet kapta.
- A Bookmarks hatunk történetét meséli el, fájdalmakat, szülő elvesztését, barátnővel konfliktusokat, önmagunk megismerését – folytatta Anga-Kis Miklós. – A zene színesebb, érettebb, kiforrottabb, egységesebb, mint korábban. Azt már megszokhatták a rajongók, hogy használunk egy-egy funky vagy reggae betétet, most viszont új zenei megoldásokat is kipróbáltunk. Újdonság, hogy az egyik dal végig magyar szövegű. Eredetileg a Napra zenekar Pici ház adaptációját akartuk megvalósítani, de a dal további témákra inspirált, és egy új szám született belőle. Egyedül a refrénhez kértünk segítséget, a magyar szöveg Egyedi Péter, az Óriás énekese ötleteivel született meg.

A Bookmarks március végén jelenik meg, de már előrendelhető 2000 forintért – plusz postaköltség – a Twelve Tones kiadó honlapján. A lemez egy speciális könyv formájában kapható majd, melynek része egy DVD-t is, ami stúdiómunkálatokról készített felvételeket, nyári fesztivál bevágásokat, és backstage jeleneteket tartalmaz.

A lemezbemutató turné április 8-án indul Debrecenből, érinti Keszthelyt, Tatabányát, Nyíregyházát, Szegedet, Veszprémet, Kecskemétet, Dunaújvárost, Szolnokot, Pécset, Zalaegerszeget, Dunaszerdahelyet és Zentát. A budapesti fellépés április 22-én lesz a Dürer Kertben. Rá két hónapra, június 19-én ismét a fővárosban látható a Subscribe: a Művészetek Palotájában ad egy különleges unplugged koncertet. A MüPába szinte az összes belépő elfogyott, jelenleg 10 darab jegy kapható.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. október 21.

Megjelent Dé:Nash első nagylemeze: itt a Még Négy Év

A társadalomkritikus előadó, Dé:Nash debüt nagylemeze továbbra is a magyar valóság görbe tükrét tartja a hallgatók elé, de a politikai szatíra mellé egy váratlan, könnyedebb hangvételű dal is került az albumra: a Parkside (Polgári Bónusztrekk), amelyhez videóklip is készült. Tovább

2025. október 13.

A Szar az élet után itt a Stressz - megjelent Mehringer új klipje

A SZAR AZ ÉLET után újra politikai és társadalmi kérdéseket boncolgató témát dolgozott fel az október 9-én megjelent dalában Mehringer. Tovább

2025. szeptember 19.

Járai Márk és Bereményi Géza dalát a gyerekhangok teszik varázslatossá

Megjelent Járai Márk szólódala, a Réteken, amelyben egyszerre találkozik a magyar dalszövegírás ikonja, Bereményi Géza, a Superar gyermekkórus és a Halott Pénzből ismert énekes érzékeny előadásmódja. A dal zeneszerzésében Felcser Máté (Punnany Massif) is közreműködött. Tovább

2025. szeptember 18.

Megjelent Azahriah és Young Fly legújabb dala

Azahriah és Young Fly új dallal és különleges videóklippel jelentkeznek. Azahriah egy hónappal tripla teltházas MVM Dome koncertje előtt meglepetéssel készült a hallgatóknak – ez a Young Fly-jal közös „vemzavr!”. Tovább

2025. augusztus 31.

Itt a vadiúj Sisi-dal Budapest Parkos gigje előtt

Augusztusra igazi zenei sűrítmény érkezett Sisitől: „Civil Nihil” címmel megjelent legújabb száma, amely egy koszos, sötét boom-bap agymenés, mindenféle sablon és sample nélkül. A dal Varga Tamás, alias WaTa produceri hozzájárulásával született meg. A két alkotó régóta állandó zenei társai egymásnak, és most újra szintet léptek. Ráadásul Sisi visszatért klipet forgatni a Budapest Parkba „Anya mondd meg” című bangere óta először. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky