3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2011. február 17.

Elmarad a Balkan Beats, de lesz más buli

Copyright:

Elmarad a február 19, szombatra tervezett Balkan Beats a Gödör Klubban, amely természetesen nem azt jelenti, hogy teljesen program nélkül maradnak a műfaj kedvelői ezen a szombat estén. Remek bandák adják a talpalávalót, hiszen fellépnek a Romungro Fiúk és a Szilvási Gipsy Folk Band is.

Egy szemtelenül fiatal, roma és egy szintén csak húszas éveinek közepén járó, magyar muzsikus alkotta zenekar autentikus lovári és beás cigány népzenét játszik. Végtelenül vidám, táncos, hangulatos és egyben komoly hangzásvilágot mutat ez a zenei kultúra. A csornai banda 2007 év végén alakult, a kezdetektől hűen követik a roma autentikát, de nyitott, érdeklődő természetükből fakadóan foglalkoztatja őket a kísérletezés, saját stí...lusuk kialakítása is. Három éves fennállásuk óta több, mint száz rendezvényen, koncerten, fesztiválon, rengeteg jótékonysági fellépésen van túl a zenekar, ezek kivétel nélkül elsöprő színpadi jelenlétről tanúskodnak. Több táncossal érkeznek most hozzánk.

Őket a Szilvási Gipsy Folk Band követi .A zenekar egyike azon autentikus népzenei alapokat használó cigány együtteseknek, amelynek koncertjei szinte kivétel nélkül teltházas produkciók. A zenekar sajátos hangzásvilága, közvetlen, a közönséggel való folyamatos kapcsolattartása minden korosztály számára feledhetetlen élményt jelent.

A koncertek után DJ Kokalo Radio C Partyja lesz hajnalig!

2011. február 19. 21:00
Romungro Fiúk, Szilvási Gipsy Folk Band, Dj Kokalo Radio C Party
Gödör Klub
A belépés ingyenes!

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. április 16.

Papp Szabi és Fehér Balázs is Depeche Mode-ot énekel

Papp Szabi, Fehér Balázs, Lányi Lala, Szakos Krisztián és Késmárki Zsolt – új neveket lepleztek le a szervezők a grandiózus Depeche Mode Special Tribute koncert kapcsán, és további meglepetések várhatók még. Eközben az esemény szintet lépett és fesztivállá alakult, köszönhetően annak, hogy az MVM Dome mellett Budapest és több vidéki helyszín szórakozóhelyei, vendéglátóegységei is csatlakoztak a programhoz. Aznap mindenhol Depeche Mode szól majd. Az esemény már nemzetközi színtéren is komoly figyelmet kapott: megkezdődik a jegyek értékesítése Európa-szerte. Tovább

2025. április 11.

Újra a montreux-i színpadon: magyar tehetségek a jazz világában

Három fiatal magyar zongorista, akik tíz évvel ezelőtt bejutottak a Montreux Jazz Festival zongoraversenyének legjobb 10 helyezettje közé, amire azóta sem volt példa. 2025. május 5-én, a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretein belül, az Eiffel Műhelyházban lehetőségünk lesz felidézni Gayer Mátyás, Oláh Krisztián és Tálas Áron zongorajátékát. A doboknál az amerikai Gregory Hutchinsont, nagybőgőn pedig az ír Conor Chaplint láthatjuk. Tovább

2025. március 4.

CAMPUS 2025 - Zene minden mennyiségben

A decemberben már bejelentett amerikai sztárok, Jason Derulo és a The Chainsmokers elektropop-duó mellett újabb külföldi zenei produkciók kerültek fel az idei Campus Fesztivál fellépőinek listájára. Megérkezett a napi bontás is, mától már azt is tudhatjuk, a hazai kedvencek mikor érkeznek Debrecenbe. Tovább

2025. február 28.

Egy nappal hosszabb lesz a STRAND Fesztivál

Nulladik nappal bővül, így egy nappal hosszabb lesz az idei STRAND Fesztivál. Augusztus 20-án igazi ünnepi eseménnyel várják Zamárdi Szabadstrandján a közönséget. A MOL Nagyszínpadon több korosztály elektronikus zenei ikonjai váltják egymást. Fellép Paul Kalkbrenner, a Purple Disco Machine és a Kruder & Dorfmeister páros is. Tovább

2025. február 19.

A Postmodern Jukebox is fellép a VeszprémFesten

Újabb világsztár előadót jelent be a VeszprémFest: 2025. július 11-én fellép a kétezres évek egyik legizgalmasabb formációja, a Postmodern Jukebox. Látványos koncertshow, izgalmas zenei időutazás: világslágerek jazz, swing, soul, blues és doo-wop stílusban a veszprémi História kertben. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky