3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2011. január 20.

Ezer Erdő Akusztik és a Magashegyi Underground

Copyright:

Január 29-én exkluzív zenei kirándulást tesz a Magashegyi Underground a budai hegyekbe! A november elején megjelent, és azóta már a rádiók játszási listáján előkelő helyet elfoglaló Ezer Erdő album akusztikus premierje lesz hallható a Klebersberg Kultúrkúria színháztermében. Ráadásul emléket is kap a koncert után az, aki eljön – hazaviheti saját pendrive-ján a február elején megjelenő Ezer Város kislemezt.

Az este – mint egy rendes színházi előadás – 19 órakor kezdődik, és főképp a nagylemez dalaira felfűzött, kifinomult, bedugatlan hangszerelésű koncertet tartogat mindazoknak, akik kilátogatnak a kellemes második kerületi helyszínre.

Ezúttal nincs kivétel – azok a dalok is felcsendülnek majd az Ezer Erdőből, amikkel eddig még a legszorgalmasabb koncertlátogatók sem találkozhattak Magashegyi szeánszokon.

Az új, interneten hamarosan debütáló anyagról pedig a Magashegyi gondolatok: "Az Ezer Város tulajdonképpen egy dalcsokor, ami részben a korábban megjelent Ezer Erdő nagylemez pár dalából készült elektronikus remixeket, részben kiadatlan, de a koncerteken nagy sikerrel játszott dalokat tartalmaz."

Aki szeretné elvinni még a hivatalos megjelenés előtt ezt a friss, új zenét, csak annyit tegyen, hogy hozzon magával egy pendrive-ot, és az akusztikus kirándulás után már hallgathatja is hazafelé a városon keresztül az Ezer Erdő tükörlemezét.

Magashegyi Underground: Ezer Erdő Akusztik – Vendég: Szalai Anesz
2011. január 29. 19 óra
Klebersberg Kultúrkúria (Budapest, Templom u. 2.)

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. július 4.

Idén nyáron is fesztiválhangulatot ígér a veszprémi Gyárkert

A régió egyik legnagyobb és legnépszerűbb szezonális koncerthelyszíne, a Gyárkert Kultúrpark 2025-ben már harmadszor hozza el az egész nyáron át tartó fesztiválélményt Veszprémbe. A telt házas nyitóhétvégén a Halott Pénz és Majka indította el a koncertsorozatot. A nyár folyamán hétvégenként a hazai zenei élet kiemelkedő előadói, legendái – többek között Charlie, a Ganxsta Zolee és a Kartel, Ákos, a Carson Coma, Pogány Induló, Dzsúdló, Rúzsa Magdi, Desh, a Quimby, Krúbi és a Bagossy Brothers Company – lépnek majd színpadra. Tovább

2025. június 30.

Ingyenes belépési lehetőséget kínálnak a Rockmaraton szervezői az elbocsátott dunaújvárosi dolgozók számára

A regionális és országos sajtót az utóbbi hetekben egyaránt futótűzként járta be a hír, miszerint a dunaújvárosi vasmű dolgozói tömegesen veszítették el állásukat alig néhány nap leforgása alatt. Ez a szám csupán munkavállalói szinten többezres nagyságrendű, nem beszélve az elbocsátottak családjairól, akik valamennyien hihetetlenül nehéz helyzetbe kerültek. Tovább

2025. június 18.

Metálóriások egymás után - Avenged Sevenfold

Amikor valaki azt mondja, hogy 2025 a metál éve Magyarországon, aligha lehet vele vitatkozni. Tavasszal az Iron Maiden robbantotta fel az Arénát, most pedig egy újabb legendás zenekar érkezik Budapestre: június 19-én az Avenged Sevenfold csap le a Budapest Park színpadán. A kaliforniai srácok nem először járnak kishazánkban, 2018-ban felléptek a VOLT Fesztiválon. Azóta sok változáson mentek át, részben ezért is lesz olyan különleges a koncert. Tovább

2025. június 17.

ByeAlex és a Slepp - Sypmhonic Aréna 2026-ban

A 2024-es telt házas Aréna-koncert és a több nagy sikerű, exkluzív Erkel Symphonic előadások után a ByeAlex és a Slepp 2026-ban újra szintet lép: február 7-én visszatérnek az Arénába egy különleges és látványos produkcióval, olyan egyedi vizuállal és zenei élménnyel, amelyet a közönség már megtapasztalhatott az Arénában és az Erkel Színházban. Tovább

2025. április 16.

Papp Szabi és Fehér Balázs is Depeche Mode-ot énekel

Papp Szabi, Fehér Balázs, Lányi Lala, Szakos Krisztián és Késmárki Zsolt – új neveket lepleztek le a szervezők a grandiózus Depeche Mode Special Tribute koncert kapcsán, és további meglepetések várhatók még. Eközben az esemény szintet lépett és fesztivállá alakult, köszönhetően annak, hogy az MVM Dome mellett Budapest és több vidéki helyszín szórakozóhelyei, vendéglátóegységei is csatlakoztak a programhoz. Aznap mindenhol Depeche Mode szól majd. Az esemény már nemzetközi színtéren is komoly figyelmet kapott: megkezdődik a jegyek értékesítése Európa-szerte. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky