3422 zespół 12339 MP3 ściągać
Kategoria
Hirdetés
Események

2010. december 28.

Dinamit robban a Népligetben

Copyright:

A legendás Dinamit zenekar tavaly újra úgy döntött, hogy Kálmán György énekessel harminc év után újra a hazai rockzene szinpadára lép! Először Szombathelyen csaptak a húrokba, ahol a közönség reakciója bebizonyitotta, a Dinamit dalai kiállták az idő próbáját. A sikersorozat  egy nagyszabású koncerttel folytatódott februárban, a Petőfi Csarnokban, amely az év további részében számos további, fergeteges bulival folytatódott.

A Dinamit együttes természetesen nem csak a múlt sikerét akarta életre kelteni, hanem stilusát megőrizve, de mai hangzású, aktiv zenekarként szeretne működni, ezért a fiúk elkészitették új albumukat, Játszd, ahogy akarod cimmel. A Dieselben tartandó koncerten a régi, jól ismert slágerek mellett az album dalait élőben hallgathatják meg a ma is ugyanolyan lelkes régi, és az új rajongók!

 A Dinamit együttes 1979-ben alakult a Skorpió három tagjából, (Szűcs Antal Gábor, Papp Gyula, Németh Gábor) valamint hozzájuk csatlakozott Vikidál Gyula (P.Mobil) és Németh Alajos (Mini). A nagy sikerű szupergroup három éves fenállása alatt két nagylemezt és két kislemezt készített, ezek közül a "Tinédzser dal" minden idők legnagyobb példányszámban eladott magyar kislemeze. Több kirobbanó sikerű nóta fűződik a zenekar nevéhez, például a "Dinamit a vérem", "Engem ne sajnáljatok", "Néma kőszobor".

A médiában sokat hangoztatott igazságtalan és rosszindulatú rágalmak ellenére a zenekar folyamatosan teltházak előtt, óriási sikerrel játszott. A DINAMIT végül 1982-ben feloszlott, és tavaly decemberig egyetlen koncertet sem játszott. Ennek ellenére a rajongók ugyanolyan lelkesedéssel hallgatták a dalaikat, amelynek egyik legékesebb bizonyitéka, hogy ebben az időszakban a Tinédzser dalt több, mint háromszázezren töltötték le az internetről.

Az elmúlt 30 év alatt a zenekar tagjait folyamatosan presszionálta a közönség az újrakezdésre. Megalakulásuk 25. évfordulója alkalmából el is kezdődött a szervezés, de Vikidál Gyula nem vállalta a szereplést. A következő években is voltak próbálkozások, de végül nem vezettek eredményre. 2009. nyarán szerencsés találkozás történt a kiváló torkú Kálmán György énekessel és abban a pillanatban kiderült, hogy ismét lesz Dinamit! Németh Alajost - egyéb elfoglaltságai miatt - Zselencz László váltotta fel a basszusgitáros poszton. A dobos továbbra is Németh Gábor, a gitáros Szűcs Antal Gábor, a billentyűs pedig Papp Gyula.

DINAMIT lemezbemutató koncert
2010. december 29., 20 óra
Diesel Club

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. november 3.

Ez Tiszta Őrület lesz a 6SZÍNben

A legendás Activity játék most először költözik színpadra, ráadásul a hazai színészvilág nagyjaival! Az „Ez Tiszta Őrület – improvizációs Activity” nem hagyományos színházi előadás lesz a 6SZÍN-ben november 5-én, hanem egy élő Activity játék és improvizatív színház különleges elegye. Kontynuować

2025. november 2.

Az Akváriumban mutatja be első lemezét az Artúr Rambo

Az Artúr Rambo büszkén jelenti: az album kész! A zenekar 2025. december 6-án az Akvárium Klubban mutatja be első nagylemezét. Kontynuować

2025. november 1.

A Dürerben zárja az évet az Anna and the Barbies

Az ország egyik legsokszínűbb és legkarizmatikusabb zenekara, a magával ragadó szöveg- és hangzásvilágáról, valamint átütő energiájú élő fellépéseiről ismert Anna and the Barbies december 12-én a Dürer Kertben áll színpadra. Kontynuować

2025. október 22.

Megvan a decemberi The Subways jubileumi turnéjának két előzenekara

A teljes turné fő előzenekara a német pop/rock új hullámát képviselő THE LIVELINES, míg az estét a budapesti klubokat megtöltő, friss lemezzel jelentkező, kizárólag lányokból álló indie-punk zenekar, a girlhood nyitja majd. Kontynuować

2025. szeptember 23.

MOVA az Akvában: új hangzás, új felállás, új látvány

Az Akvárium Lokálban lesz MOVA utolsó saját szervezésű bulija ebben az évben. Izgalmas vendégek, új dalok, nagy felhajtás: érdemes jegyet váltani november 29-ére. Kontynuować

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky