3422 trupă 12339 MP3 a descărca
Categorie
Hirdetés
Események

2010. december 9.

Karácsonyi Piramis koncert

Copyright:

A Piramis együttes a magyar rockzene történetének egyik legnagyobb legendája. A 35 évvel ezelőtt alakult zenekar a '7o-es évek második felének legnépszerűbb és legnagyobb hatású csapata volt, lemezei 1oo.ooo-es példányszámban fogytak, évente több mint 3oo koncertet adott, Budai Ifjúsági Parki koncertjei minden közönségcsúcsot megdöntöttek. Az együttes megszűnése után 1992-ben tért vissza, öt (!) frenetikus sikerű koncerttel a Budapest Sportcsarnokban, majd  2oo6-ban két teltházas bulival a Papp László Arénában. Sokan azt remélték, hogy együtt marad a zenekar, de ez nem következett be és  akkor úgy látszott, hogy az együttes legendás nótái soha többé nem hallhatók élőben.

  • share
  • kapcsolódó linkek

Ekkor azonban Nyemcsók János (Csoki) énekes, aki fanatikus Piramis rajongó, létrehozta a Piramix nevű tribute zenekart, hogy életben tartsa a zenekar emlékét. A későbbiek során előbb Závodi János majd Gallai Péter is fellépett vendégként velük, a zenekar tábora és népszerűsége egyre nőtt. Köves Miklós belépésével azután már háromra nőtt az eredeti Piramis tagok száma és ez magával hozta a régi csapat újjáalakulását. A Csoki (ének), Závodi János (gitár), Vörös Gábor )basszusgitár), Gallai Péter (billentyűk), Köves Miklós (dob) összeállítású zenekar  Piramis Plusz néven kezdett el játszani, ezzel utalva a régi zenekar utolsó lemezének címére, valamint megadva a tiszteletet az együttes egykori vezetőjének Som Lajosnak, aki egészségügyi problémái miatt nem lehet az új felállás tagja.

Az együttes az újjáalakulás óta eltelt két év alatt csaknem 1oo koncerten hozta vissza a régi Piramis korszak hangulatát, nagysikerű koncerteket adott mind itthon, mind Erdélyben, a Felvidéken és a Vajdaságban.

"Kívánj igazi ünnepet" címmel 1978 karácsonyán lépett fel az együttes az Ifjúsági Parkban, a mostani buli pedig az új felállás első, jelentős önálló koncertje Budapesten. A zenekar látványos koncertre készül, amellyel szeretné felidézni azt a fantasztikus érzést, amit csak egy Piramis fellépés adhatott és adhat a mai napig. Sajnos Som Lajos egészségi állapota  miatt nem vehet részt a koncerten, Révész Sándor pedig szólópályára lépett és lezárta életének ezt a korszakát, de reméljük nélkülük is teljes lesz az élmény.  "A Piramis egy karácsonyi zenekar"-mondta Závodi Janó és a buli ezt szeretné igazolni.

A koncert vendége a nagyon tehetséges fiatalokból álló Breakthru együttes, a klasszikus rock nótákat játszó Üzletember's és az Edda és a No legendás gitárosának, Slamovits Istvánnak Slamo Band nevű zenekara.

Karácsonyi Piramis koncert
Kívánj igazi ünnepet!
2o1o. december 26. 19 óra
Időpont: 2010. december 26. (vasárnap) 19 óra
Helyszín: Budapest, Petőfi Csarnok (Zichy Mihály út 14.)

Belépő: elővételben 2500,-Ft, helyszínen 3200,-Ft.
Elővételi helyek: Ticketportal jegyirodáiban, CD pince (VII., Erzsébet krt. 37.), valamint a helyszínen. Telefonos jegyrendelés: 0620/910-2-910 (Budapest területén belül ingyen házhoz szállítás!)

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. augusztus 4.

A Depeche Mode dobosa visszatér Magyarországra

A tavalyi, teltházas MVM Dome-koncert után Christian Eigner, a Depeche Mode legendás dobosa ismét igent mondott a 101 Hang felkérésére. A világhírű zenész december 10-én Budapesten, majd december 16-án a berlini Uber Arénában is színpadra lép a magyar produkcióval. A continua

2026. július 31.

LOOK MUM NO COMPUTER először Magyarországon

LOOK MUM NO COMPUTER olyan, mint egy őrült feltaláló, csak a találmányai nem rakétaként, hanem elsősorban elektromos hangszerekként öltenek testet. Épített már szintetizátoros kerékpárt és Furby orgonát is, de a technikai bravúrok mellett zseniálisan manőverezik a hangok birodalmában is, koncertjei rendre teltházasok, számos előadóval dolgozott már producerként és társszerzőként is. Legutóbb az Eurovízión feltűnt dalával, az Eins, Zwei, Drei-jal futott nagyot, 2027. február 19-én pedig először hallhatjuk Magyarországon is bravúros fellépését a Turbina Kulturális Központban. A continua

2026. július 29.

A brit drill papák a Dürer Kertben koncerteznek

A brit hiphop- és grime-színtér egyik legizgalmasabb jelensége, a Pete & Bas november 25-én a Dürer Kertben lép fel. A londoni duó néhány év alatt vált internetes szenzációból nemzetközi koncertkedvenccé, sajátos stílusukkal és utánozhatatlan karakterükkel pedig teljesen egyedi színt képviselnek a műfajban. A continua

2026. május 29.

Budapestre érkeznek a legnagyobb olasz slágerek

Igazi sztárparádé lesz augusztusban az MVM Dome-ban augusztus 22-én, ahol életre kel az olasz zene aranykora. A nagyszabású, látványos show keretében  a legendás Sanremói Fesztivál csillagainak slágerei idézik meg azt a különleges világot, ahonnan évtizedek óta örökzöld slágerek és ikonok indultak el a világhírnév felé. A continua

2026. április 30.

Felizzik az erőmű: nemzetközi fellépők sora gyarapítja a 2026-os INOTA Fesztivált

Az ország egyetlen, erőműben megvalósuló audiovizuális fesztiválja további, a maguk területén kiemelkedő előadókat jelentett be. Természetesen idén is lesz fényművészeti kiállítás, ami már a fesztivál előtt is megnyitja kapuit. A continua

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky