3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2010. december 3.

Teltházas koncertek - Budapest-London

Copyright:

A Sárik Péter Trió a napokban mutatta be második, „PIECES” című lemezét Budapesten hatalmas érdeklődés mellett. A Trió a lemezbemutató koncert sikere után újabb elismeréseket gyűjthetett be, hiszen a világ egyik legrangosabb jazz eseményén, a Londoni Jazz Fesztiválon három teltházas koncertet adott a brit főváros kiemelt klubjaiban.

A „PIECES” angliai lemezbemutatójára London egyik legjelentősebb jazzklubjában, a Pizza Express Pheasantry klubban került sor a Bolygo Music szervezésének köszönhetően, a London Jazz Fesztivál keretei között. Nem jellemző, hogy a magyar zenekarok iránt ekkora az érdeklődés – a jegyeket hamar elkapkodták a Trió brit rajongói.

„Örömmel láttuk, hogy Angliában már ilyen sokan ismernek és szeretnek minket, hiszen az összes jegy elkelt mindhárom koncertünkre. Egyáltalán nem jellemző, hogy magyar jazz-zenekar iránt ekkora az érdeklődés külföldön, ráadásul mindegyik klubba visszahívtak minket, így már most körvonalazódik egy nagy angliai turné 2011-re!” – mondta el Sárik Péter.

A Pizza Express vezetője, Ross Dines személyesen gratulált Sárik Péternek és két önálló, egész estés koncertre hívta vissza a Triót a Soho felkapott jazzklubjába, melyre a közönségnek már csak néhány hónapot kell várnia!

A Sárik Péter Trió új lemeze London legnagyobb hanglemezboltjában, a harmincas évek óta működő, tradícionális Foyles-ben is kapható, a magyar jazzőrültek pedig december 1-én, a Trió klubnapján láthatják élőben kedvenceiket, akik kívánságműsorral kedveskednek a közönségnek a Budapest Jazz Clubban.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. január 6.

Megjelent a Vad Fruttik új nagylemeze

Karácsonykor jelent meg a Vad Fruttik Mély című albuma, amely a zenekar egy korábbi életmű-rétegéhez nyúl vissza. A lemez régebbi Vad Fruttik-dalok újraértelmezéseiből áll, de nem nosztalgikus újrajátszásként: a hangsúly a lecsupaszításon, az első zenei gondolatokhoz való visszatérésen és egy közeli, intim hangzás kialakításán van. Az album már minden streaming platformon elérhető. Tovább

2026. január 5.

Azahriah a Fedél Nélkül címlapján

Exkluzív és jótékony: Azahriah hónapok óta nem adott interjút, most mégis megtörte a csendet a Fedél Nélkül kedvéért. A beszélgetés csak az aktuális lapszámban olvasható, amely mától elérhető, címlapján Azahriah-val. Az énekes az interjúval nem csak őszinte gondolatait osztja meg, hanem a hajléktalanok megélhetését is támogatja. Tovább

2025. november 28.

Átadták a 2025-ös Music Hungary-díjakat Veszprémben

Három nap után véget ért a XIII. Music Hungary Konferencia & Showcase, amely november 17–19. között rekord nézőszám mellett töltötte meg Veszprémet a hazai zeneipar szereplőivel. Az idei fókusztéma, „A zene körforgása – Fenntartható zeneipar 2025-ben” azt vizsgálta, hogyan épülhet fel egy önmegújuló, hosszú távon működő zenei ökoszisztéma Magyarországon. A szakmai programok kurátora Mezei Csaba volt, aki gazdasági, kreatív és közösségi nézőpontok metszetében állította össze az idei tartalmat. Tovább

2025. november 27.

Az élet a legjobb: megérkezett az Artúr Rambo első nagylemeze

Az Artúr Rambo három évnyi munka, közös ötletelés és számtalan éjszakába nyúló felvétel után kiadta nagylemezét, amelyet december 6-án a budapesti Akvárium Klubban, majd december 20-án Pécsen, a Szabadkikötőben mutatnak be élőben. Tovább

2025. november 26.

Molnár Tamás és Mehringer közös ügye

„VELETEMESSETEKEL” címmel megjelent Molnár Tamás legújabb együttműködése az X-Faktorból ismert Mehringerrel. A dal hangvételét különösen izgalmassá teszi, hogy intim és személyes vallomásként hat, miközben a két előadót egészen más indíttatás vezérelte. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky