3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2010. november 23. | MyMusic

Anneke érezte a Dalai Láma energiáját

Copyright:

A Dalai Lámát nem csak azért tisztelhetjük, mert bölcsessége „oly mély, mint az óceán”, hanem azért is, mert tudását rendületlenül törekszik megosztani másokkal: regelt a Facebookon, és ex-progrockénekesnőket is szívesen lát színpadon. Nemrég Anneke van Giersbergen, a The Gathering egykori sztárja énekelt őszentségének.

Anneke a The Gatheringből történt kiszakadása (2007) óta egy szépen ívelő szólókarriert foganatosított rezüméjén, hozva a szokásosat: egy viszonylag jó lemez (Air), majd annak turbózott, ám akusztikus változata (Pure Air), olyan jeles vendégművészekkel, mint a King Crimson-os John Wetton, vagy Sharon den Adel a Within Temptationből.

Sokaknak ez még nem bizonyította, hogy Annekében a Gatheringen kívül is van potenciál, azonban a 2009-es In Your Room meghozta neki az igazi áttörést – ez volt az első album, melyet saját stúdiójában, egy holland vidéki kis házban rögzített, s amely a nemzetközi figyelmet is rávonta.

Miután ezzel bebulizta a világot, abban a kegyben részesülhetett, hogy egy Smashing Pumpkins-os vendégszereplés után magának a Dalai Lámának énekelhetett, mégpedig a Night of Tibet nevezetű esemény keretében, Amszterdamban.

„Hollandia legjobb zenészeivel és a persze az Agua-val együtt adtuk elő őszentségének a Tibet Song-ot (Als Je Ooit Nog Eens Terug Kan). Miután kezet fogtunk, még órákig éreztem az energiáját és a melegséget.” – emlékezett vissza a művésznő. Nyilván ebből merített, mikor kitalálta, hogy idén új, live albummal jelentkezzen (Live In Europe) – egy újabb meglepetés.

Előzetesek szerint a lemez tökéletesen érthetővé teszi, miért annyira népszerűek Anneke koncertjei, és még friss-ropogós nótákat is felpakoltak rá. A hazánkban is visszatérő vendégként ismert Van Giersbergen ezután sem pihen meg. A Live in Europe boltokba kerülését követően ismét útra kel, s az európai miniturné keretében Budapestre is benéz, így november 29-én az A38 hajón élvezhetjük majd társaságát.

a Negative Art bemutatja:

Anneke van Giersbergen & Agua de Annique
vendégek: Turbo, Képzelt Város
2010. november 29. hétfő
Budapest, A38 Hajó
19:30 kapunyitás
20:00 Képzelt Város
20:50 Turbo
21:50 Anneke van Giersbergen & Agua de Annique
jegyár: 5.000 Ft
elővételi helyek: A38 Hajó, Ticket Express, Ticketportal, CD Pince, Shark, Headbanger, Wave

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. október 15.

Valós eseményeken alapuló erotikus sci-fi vallási horroreposz

Az Evanora: Unlimited a projekt mögött álló művész saját meghatározása szerint „valós eseményeken alapuló erotikus sci-fi vallási horroreposz”. Egy biztos, a többféle médiumot összekapcsoló projekt egy izgalmas zenei kísérlet, folyamatosan változó világában nincs két egyforma pillanat, de erről mi is meggyőződhetünk november 13-án, a Turbina Kulturális Központban. Tovább

2026. október 13.

Búcsúzni jön Budapestre Rod Stewart

Sir Rod Stewart, a hangfelvételek történetének egyik legnagyobb példányszámban eladott énekese és az elmúlt fél évszázad egyik legsikeresebb koncertelőadója ma bejelentette The Final Encore című turnéját. A több mint hat évtizedes, kivételes pályafutás csúcspontját jelentő koncertsorozat Stewart utolsó turnéja lesz. A 2027 tavaszán induló koncertkörút ismét a legnagyobb arénákba viszi el a legendás énekest, köztük a Budapest Arénába is, ahol 2027. június 18-án lép fel. Tovább

2026. október 5.

A Bullet For My Valentine és a Pendulum a Budapest Arénában

A Bullet For My Valentine márciusban érkező Social Apocalypse című új lemeze beharangozó turnéjával érkezik a Budapest Arénába 2027. február 15-én. A turnén velük tart különleges vendégként a Pendulum, valamint a Dark Divine előzenekarként, így egy igazán erős estére készülhetünk. Tovább

2026. október 3.

Jövő áprilisra kerül át Ghostkid budapesti koncertje

Ghøstkid idén őszre tervezett turnéját elhalasztja, így a 2026. október 13-ára, a az Analog Music Hallba meghirdetett koncertje is jövő tavaszra kerül át. Azonban máris megvan az új dátum: Ghøstkid április 10-én hozza el az Analog Music Hallba Follow The White Rabbit-re keresztelt turnéját. Tovább

2026. szeptember 20.

A Signs of the Swarm igazi deathcore fesztivált hoz az A38 Hajóra

A pittsburgh-i Signs of the Swarm a kortárs deathcore egyik legizgalmasabb és legkíméletlenebb zenekara. Zenéjük a modern metalos groove-okat ötvözi, technikás riffekkel és meglepően emlékezetes refrénekkel, hamarosan pedig a magyar közönség is megtapasztalhatja ezt élőben február 19-én, az A38 Hajón a ten56., az Oceans Ate Alaska és a Face Yourself társaságában. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky