3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2010. november 14.

A Firkin az őrült ír zenekar

Copyright:

Amikor a Firkin belecsap a húrokba, kipattan a kelta bulihangulat szikrája. A közönség újra meg újra elhagyja a földet. Százszor, ezerszer. Jól hangzik? Jól fog! Tűz! Most azonban mindenki nagy örömére megjelent a banda második lemeze, a „WHUP!”. Most vizsgáljuk meg mi vezetett idáig.

  • megosztás
  • kapcsolódó linkek

A kelta-ír zenét játszó Firkin zenekar 2008-ban Péter János, nemzetközileg elismert fuvolás kezdeményezésére jött létre. Az elmúlt két éve alatt több mint 120 koncerten bizonyították, hogy zenéjükre, előadásmódjukra szükség van hazánban és az ír hagyományokon alapuló, vidám bulizene valójában túlmutat a rétegzenei korlátokon.

„Firkinful Of Beer“ című debütáló lemezüket 2010-ben Fonogram-díjra jelölték, amely augusztusra Aranylemezzé vált.  Zenéjük nemzetközi szinten is elismert, első albumuk még Japánban is kiadásra került.

2011 tavaszára amerikai és írországi turnéra kapott felkérést a banda!

A Fikin által felpörgetett kelta nótákra már az is tapsol, aki alig mozdult ki otthonról, őrületes előadásmódjukkal pedig minden korcsoportot táncra perdítenek. Ahogy az angol mondaná: Firkin is good! firkin’ good.

Michael Flatley is a Firkin új albumára ropná

A géppuskalábú ír „fenomén” is újra táncra perdülne a Firkin zenekar Lord Of The Dance feldolgozására, mely az őrült ír zenekarként is ismert Firkin új, november 5-én megjelenő WHUP! című albumának egyik sikerdala. A híres slágert magyar ritmusokkal kergetett ír dallamok teszik még lüktetőbbé. A WHUP! című album 14 nótája Ausztria egyik legnívósabb stúdiójában került rögzítésre, hogy a nemzetközi zenei piac igényeinek is megfeleljen.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. március 6.

Korlenyomat a Honeybeast új dala, az Eladó

A dalhoz készült klipben az egyik leghíresebb magyar, Arató András, azaz Hide the Pain Harold is szerepel. Tovább

2025. március 3.

San Marino után itthon is tarol a Carson Coma új dala

A "Daddy Said No" a san marinói Eurovízió első elődöntőjén debütált, mától pedig már a hazai közönség is bátran fogyaszthatja a képzelt vagy valós zsarnok apáról szóló számot. Tovább

2025. február 28.

Megjelent Beck Zaza első szólóalbuma

A ZAJZAJZAJ február 21-én egyszerre indította el a 30Y és az Esti Kornél turnéját, ünnepli az alkotó közösség új megjelenéseit: Boebeck új EP-jét és egy új nagylemezt, Beck Zaza, a 30Y dobosának első szólóalbumát, melynek címe: félelemből otthon. Tovább

2025. február 24.

Charlie újra bakeliten is

Igazi ereklyének minősül Charlie sokat emlegetett, ’Mindenki valakié’ című kiadványa, mely most először bakelit formában jelent meg. Tovább

2025. február 20.

Megjelent a The Carbonfools új albuma

A Carbonlove egy új korszak kezdetét jelzi a zenekar életében, miközben hű marad ahhoz a különleges stílushoz, amely évek óta a védjegyük. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky