3422 bands 12339 MP3 to download
News par
Hirdetés
Hazai

2010. október 7.

Van már új Vad Fruttik!

Copyright:

Új albumot jelentetett meg október elején a Megadó Kiadó gondozásában a Vad Fruttik zenekar. A Fénystopposok címre keresztelt hanganyag már kapható a boltokban!

Fénystopposok címmel, új lemezzel jelentkezik az elmúlt évek egyik nagy hazai felfedezettje, a várpalotai Vad Fruttik zenekar. A Mama Records kiadásában piacra került első album, illetve a CLS-nél megjelent második lemez után a harmadik album már a Lovasi András (Kispál és a Borz, Kiscsillag) által vezetett Megadó Kiadó gondozásában jelent meg a napokban. Ilyenkor szokás az új lemezt az előző „méltó folytatásaként” emlegetni, a Vad Fruttik legújabb anyagáról azonban ez nem mondható el, a zenekar ugyanis minden tekintetben felülmúlta két korábbi albumát. A tizenkét számból álló Fénystopposok egy érett, karakteres, jól kidolgozott lemez, amelynek hatásai Máté Pétertől a Muse-ig terjednek, és amelyet bizonyára 2010 legjobb magyar albumai között emlegetnek majd, ugyanis szinte minden rajta szereplő dal potenciális sláger.

A nyár közepén az album beharangozójaként debütált Lehetek én is című dal legalábbis már bizonyított, hiszen megjelenése óta jól szerepel a MAHASZ Single Track TOP 10 listáján, a dalok.hu oldalon még mindig vezeti a TOP 10-es listát, június 5-i YouTube-klippremierje óta pedig már elérte a közel 300.000-es letöltést.

A Vad Fruttik gyökerei még a kilencvenes évtized második felébe nyúlnak vissza, de az évek során rengeteg tehetségkutatón győzedelmeskedő formáció csak 2006-2007 táján tett szert országos népszerűségre Nekem senkim sincsen és Sárga Zsiguli című slágereivel. Az akkor jazz, rock, blues, bossa nova és easy listening elemekből építkező, és a Máté Péter-i pophagyományokat némi elektronikával modernizáló együttes a rádiós sikerek mellett lelkes koncertjeivel is fokozta népszerűségét. A még barkácskörülmények között rögzített Rózsikámnak digitálisan című 2006-os lemez után a 2008-as Egy éjszaka Bohémiában már élő hangszeres zenekari felállással készült, és ezáltal jóval egységesebb, organikusabb hangzást kapott, amint erről például a Kemikáliák című klipdal is tanúskodott.

A ritmusszekcióban történt tagcserék után végül kikristályosodott a Vad Fruttik mai felállása is: a fő dalszerzők, Likó Marcell énekes és Kerekes Gergely gitáros, illetve a billentyűs-hangszerelő Győrffy Gyula mellett a Hock fivérek, a dobos Attila és a basszusgitáros Zoltán alkotják az együttest.

A zenekar országos lemezbemutató turnéja október 8-án indul Pécsett (Pécsi Est Café), és a vidéki turnéállomások mellett a Vad Fruttik október 22-23-án ad dupla koncertet Budapesten, az A38 Hajón.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. május 20.

Új Acid Empire klip

Az elmúlt években egyre több hazai zenekar próbálja összemosni a modern metal, az elektronika és a hiphop határait, de kevés formáció találta meg ebben a saját, könnyen felismerhető hangját. A budapesti Acid Empire azonban pontosan ebbe a kategóriába tartozik. A 2022-ben alakult csapat industrial és rap-metal alapokra építkező zenéje egyszerre agresszív, feszült és atmoszférikus, miközben végig ott lüktet benne valamiféle hideg, városi nyugtalanság. More

2026. május 4.

Sárkányok tánca: új verziót kapott a Hősök dala

A téli álmából ébredő Minimal Project közreműködésével gondolta újra az idén jubileumot ünneplő Hősök a 2003-as Sárkányok táncát. More

2026. április 25.

A szürke hétköznapok túlélésében segít Freddie

Vannak olyan slágerek, amelyek már első hallgatásra megragadnak az emberben. Legyen az a szöveg, a dallamvezetés vagy éppen a hangulat, ilyenkor mindig magunkkal viszünk valamit az előadó alkotásából. Freddie korábban megjelent angol nyelvű szerzeménye ugyanilyen hatással volt Lotfi Begire, aki azonnal stúdióba vonult, hogy elkészítse saját verzióját a felvételhez. More

2026. február 12.

Artúr Rambo és Bérczesi Robi közös dala

Te így, te így, ilyen legyél! – itt az Artúr Rambo és Bérczesi Robi közös dala. A himnusz (így vagy jó) felemel, megnyugtat és összehozza az embereket. More

2026. február 1.

Mogyoró Kornél és Papesch Péter közös albuma a R.O.T.A.N.

Első hallásra talán paradoxonnak tűnik, hogy egy basszusgitárra és ütőhangszerekre épülő album teljes zenekari élményt kínál. Mogyoró Kornél és Papesch Péter R.O.T.A.N. – Rebirth Of The Azuma Ninja című lemezén azonban épp ez a látszólagos ellentmondás válik a zene legfőbb erejévé: a minimalista hangszerelés mögött egy rendkívül gazdag, rétegzett, spirituális zenei világ bontakozik ki. More

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky