3422 trupă 12339 MP3 a descărca
Categorie
Hirdetés
Események

2010. október 7.

Jazz az Operában

Copyright:

2010. novemberében harmadszor kerül megrendezésre a „Jazz az Operában” sorozat, ez az immár hagyományosnak tekinthető nagyszabású és rendhagyó koncert, a Magyar Állami Operaházban a Magyar Jazz Művészek Társaságának  rendezésében. A Társaság tagjai minden évben egy határozott koncepció mentén alakítják ki az est tematikáját. Tavalyelőtt saját szerzeményeikben a szimfonikus zenét ötvözték a jazz zenével, tavaly táncetűdöket komponáltak, melyekre az Operaház fiatal művészei készítettek koreográfiákat. Idén „Magyar Örökzöldek” címmel egy különleges dalestre készülnek.

A jazz világában a standard fogalma olyan, mint a klasszikus zenében a bécsi összhangzattan. Ezek az úgynevezett evergreenek, vagyis az amerikai örökzöldek, a húszas évektől kezdve jelentik a jazz zenészek közös zenei nyelvét szerte a világon. A Társaság tagjai úgy gondolják, az elmúlt évtizedekben sok olyan sláger született Magyarországon is, amiből idővel örökzöld lett, hiszen kiállta az idők próbáját, és ha feldolgozásra kerülnek, ugyanúgy standard válhat belőlük, mint amerikai társaikból. Ezek a dalok többnyire közhelyesek, érzelgősek, szentimentálisak, stb., de mégis megérintik az embereket, egy emléket, egy történetet, valamilyen jelentést hordoznak számukra, életük részévé válik. És ez a standard játszás trükkje, lényege. Ismerős, de mégis más. Zenei megoldásokkal átformálni egy nagyon ismert dallamot, valamiből valamit csinálni, úgy, hogy hordozza az eredeti dal nyomait, de egy más érték teremtődjön. A standard jobban jellemzi a feldolgozót, aki egyben gyakran előadó is, mint az eredeti dal előadóit, szerzőit. 

Ebből következik, hogy ez a zenei játék jó és karakteres előadók, kreatív és virtuóz muzsikusok nélkül nem ér semmit. A Magyar Örökzöldeket a legkiválóbb jazz énekesek adják elő a Társaság tagjainak feldolgozásában. A Jazz az Operában koncertsorozat idei estjén is különlegesen izgalmas és szórakoztató koncertre számíthatunk.

Jazz és Dal az Operában
Magyar örökzöldek
november 29. (hétfő), 19:30

Közreműködők:
Berki Tamás, Emilio, Harcsa Veronika, Szulák Andrea,
Tompos Kátya, Veres Mónika, Winand Gábor

A Magyar Jazz Művészek Társaságának tagjai:
Babos Gyula – gitár
Balázs Elemér - dob
Barcza Horváth József – bőgő
Borbély Mihály - szaxofon
Dés László – szaxofon
Fekete-Kovács Kornél – trombita
Horváth Kornél – ütőhangszerek
Kaltenecker Zsolt – zongora
Lantos Zoltán – hegedű
Oláh Kálmán – zongora
Ifj. Szakcsi Lakatos Béla – zongora és a Modern Art Orchestra

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. május 29.

Budapestre érkeznek a legnagyobb olasz slágerek

Igazi sztárparádé lesz augusztusban az MVM Dome-ban augusztus 22-én, ahol életre kel az olasz zene aranykora. A nagyszabású, látványos show keretében  a legendás Sanremói Fesztivál csillagainak slágerei idézik meg azt a különleges világot, ahonnan évtizedek óta örökzöld slágerek és ikonok indultak el a világhírnév felé. A continua

2026. április 30.

Felizzik az erőmű: nemzetközi fellépők sora gyarapítja a 2026-os INOTA Fesztivált

Az ország egyetlen, erőműben megvalósuló audiovizuális fesztiválja további, a maguk területén kiemelkedő előadókat jelentett be. Természetesen idén is lesz fényművészeti kiállítás, ami már a fesztivál előtt is megnyitja kapuit. A continua

2026. április 28.

Jön az első Charlotte Wessels headliner turné

Charlotte Wessels újra Budapesten! 2027. február 17-én első headliner turnéjával tér vissza hozzánk a holland énekesnő és zenekara, az estét pedig Melissa Bonny nyitja majd! A continua

2026. március 31.

Rendszerbontó Nagykoncert

Olyan nagyszabású, közösségi és zenei eseménynek ad otthont a budapesti Hősök tere 2026. április 10-én, két nappal a választások előtt, ahol a Polgári Ellenállás szervezésében különleges, „Rendszerbontóként” emlegetett koncert valósul meg. A continua

2026. március 13.

Melody Maker Symphonic: Disco a Kongresszusi Központban is

A hazai sztárokból álló különleges formáció ezúttal is arra vállalkozik, amibenverhetetlen: a világ legismertebb slágereit egyetlen lendületes zenei utazássá gyúrja össze. Március 15-én a Budapest Kongresszusi Központ színpadán minden adott lesz egy felejthetetlen zenei élményhez: a Melody Maker nagyszabású, szimfonikus szuperkoncerttel és fergeteges bulival ünnepli a közönséget – és saját, immár négyéves sikertörténetét. A continua

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky