3422 artistes 12339 MP3 á télécharger
Catégories
Hirdetés
Események

2010. október 5.

Myrtill és Tibor együtt

Copyright:

Micheller Myrtill és Pintér Tibor 2006-ban alapították duójukat, azóta két saját albumot adtak ki. A „Same as you” című lemez megjelenését követően 2006-ban (majd 2010-ben is!), a Németországban megrendezett “Voice & Guitar” nemzetközi versenyen döntőbe jutottak. Az albumot 2007-ben az év jazz lemeze kategóriában Fonogram-díjra jelölték. 2009-ben a duó Londonban is turnézott, a legnépszerűbb jazzklubok vendégei voltak. Ez az „utazás” adta alapját a második, „True Colors” című lemezüknek. Idén ősszel egy vadonatúj koncertműsort készítettek, melynek alapját az eddig megjelent két hanglemezük, valamint az azóta elkészült új dalok adják.

  • share
  • kapcsolódó linkek

Micheller Myrtill a zenei szakma közismert és elismert énekesnője, több mint 40 lemezen közreműködött, finnországi jazz-ének versenyen harmadik helyet ért el, itthon beválasztották az 50 legsikeresebb magyar fiatal közé, és nevéhez fűződik a Meseautó című film remake-jének főcímdala is. Idén januárban a Thália Színházban teltház előtt mutatta be önálló magyar-francia lemezét.

Pintér Tibor számos produkcióban megfordult már, Myrtillel közös műsoraik mellett többek között a Showder Band gitárosa, valamint Tátrai Tibor gitárpartnere a Tátrai Trend együttesben.

Az ének és gitár felállás egy igazán különleges formáció, bravúros, gazdag és improvizatív előadásmódot jelent. Igaz, “csak” ketten alkotják, mégis a kreatív ötletek miatt  a megszólalás maradéktalan zenei élményt nyújt!
Új műsorukban egyaránt megtalálható a könnyed populáris sláger, az elegáns jazz örökzöld vagy a tüzes latin dallam is. Mindezek természetesen egyéni köntösben és olyan megszólalásban, amelyben megmutatkozik Myrtill mesterien csiszolt énekhangja és Tibor bravúros gitártechnikája.

Új koncertműsorukat október 19-én, az Új Színházban mutatják be nagy közönség előtt, a  különleges este sztárvendége Tátrai Tibor lesz!

Micheller Myrtill és Pintér Tibor:
VOICE & GUITAR
október 19. (kedd), 19:30, Új Színház
Sztárvendég: Tátrai Tibor

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. július 4.

Idén nyáron is fesztiválhangulatot ígér a veszprémi Gyárkert

A régió egyik legnagyobb és legnépszerűbb szezonális koncerthelyszíne, a Gyárkert Kultúrpark 2025-ben már harmadszor hozza el az egész nyáron át tartó fesztiválélményt Veszprémbe. A telt házas nyitóhétvégén a Halott Pénz és Majka indította el a koncertsorozatot. A nyár folyamán hétvégenként a hazai zenei élet kiemelkedő előadói, legendái – többek között Charlie, a Ganxsta Zolee és a Kartel, Ákos, a Carson Coma, Pogány Induló, Dzsúdló, Rúzsa Magdi, Desh, a Quimby, Krúbi és a Bagossy Brothers Company – lépnek majd színpadra. Continuer

2025. június 30.

Ingyenes belépési lehetőséget kínálnak a Rockmaraton szervezői az elbocsátott dunaújvárosi dolgozók számára

A regionális és országos sajtót az utóbbi hetekben egyaránt futótűzként járta be a hír, miszerint a dunaújvárosi vasmű dolgozói tömegesen veszítették el állásukat alig néhány nap leforgása alatt. Ez a szám csupán munkavállalói szinten többezres nagyságrendű, nem beszélve az elbocsátottak családjairól, akik valamennyien hihetetlenül nehéz helyzetbe kerültek. Continuer

2025. június 18.

Metálóriások egymás után - Avenged Sevenfold

Amikor valaki azt mondja, hogy 2025 a metál éve Magyarországon, aligha lehet vele vitatkozni. Tavasszal az Iron Maiden robbantotta fel az Arénát, most pedig egy újabb legendás zenekar érkezik Budapestre: június 19-én az Avenged Sevenfold csap le a Budapest Park színpadán. A kaliforniai srácok nem először járnak kishazánkban, 2018-ban felléptek a VOLT Fesztiválon. Azóta sok változáson mentek át, részben ezért is lesz olyan különleges a koncert. Continuer

2025. június 17.

ByeAlex és a Slepp - Sypmhonic Aréna 2026-ban

A 2024-es telt házas Aréna-koncert és a több nagy sikerű, exkluzív Erkel Symphonic előadások után a ByeAlex és a Slepp 2026-ban újra szintet lép: február 7-én visszatérnek az Arénába egy különleges és látványos produkcióval, olyan egyedi vizuállal és zenei élménnyel, amelyet a közönség már megtapasztalhatott az Arénában és az Erkel Színházban. Continuer

2025. április 16.

Papp Szabi és Fehér Balázs is Depeche Mode-ot énekel

Papp Szabi, Fehér Balázs, Lányi Lala, Szakos Krisztián és Késmárki Zsolt – új neveket lepleztek le a szervezők a grandiózus Depeche Mode Special Tribute koncert kapcsán, és további meglepetések várhatók még. Eközben az esemény szintet lépett és fesztivállá alakult, köszönhetően annak, hogy az MVM Dome mellett Budapest és több vidéki helyszín szórakozóhelyei, vendéglátóegységei is csatlakoztak a programhoz. Aznap mindenhol Depeche Mode szól majd. Az esemény már nemzetközi színtéren is komoly figyelmet kapott: megkezdődik a jegyek értékesítése Európa-szerte. Continuer

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky