3422 bands 12339 MP3 to download
News par
Hirdetés
Hazai

2010. szeptember 7.

Pálinka, díj és Magna Cum Laude

Copyright:

A múlt hétvégén rendezték meg a IV. Zsindelyes Pálinkafesztivált Érpatakon. A rendezvény sztárvendége, a Magna Cum Laude nemcsak a jó hangulatú koncert miatt lépett színpadra. A névadó házigazda főzde egy névre szóló oklevéllel és emlékéremmel ismerte el az együttesnek egyik kiemelt hungaricumunk, a pálinka népszerűsítéséért tett szakmai tevékenységét. A Pálinka dal az egy évvel korábbi stúdióalbumon látott napvilágot és rekord idő alatt vált a rádióhallgatók kedvencévé és a slágerlisták vezetőjévé.

- Sok szempontból fontos az elismerés és a dal sikertörténete – mondta Mező Misi, a zenekar frontembere. - A Magna Cum Laude nem titkoltan foglal állást a vidék, illetve a hagyományosan magyar értékek megéneklése mellett. A Pálinka dal esetében ez igen jól sikerült. A dal kislemez és videoklip nélkül is olyan sikeresnek bizonyult, hogy nem ritkán a koncert végi vissza-tapsnál a közönség kórusban skandálja, hogy „Pálinka, Pálinka,…”. Nem jellemző, hogy ilyen szakmai elismerést popzenekar kapjon, hálásan köszönjük!

A pálinka lovagrend kitüntetései mellett a házigazda különdíját egyébként idén és a korábbi években is a rendezvény és a pálinka kultúra népszerűsítésében segítséget nyújtó étteremtulajdonosok, polgármesterek, miniszterek kapták. A Magna díja már ezért is különleges.

A zenekar egyébként gőzerővel készül fennállásuk legnagyobb bulijára, a december 28-án a budapesti Syma csarnokban rendezendő hatalmas karácsonyi mulatságra. A tavalyi nagy sikerű buli után az előzetes ígéretek szerint igazi vidéki hangulatú családi koncert lesz, sztárvendéggel, még több show-val, még több disznótorossal és főleg sok-sok pálinkával.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. augusztus 6.

Film készül bongor díjnyertes konceptalbumához

Berta Csongor, azaz bongor évek óta a hazai zenei színtér fontos alkotója, épp most készül a szeptemberben esedékes első önálló Budapest Park koncertjére, tavaly pedig elkészült pályafutása eddigi legszemélyesebb és legnagyobb hatású lemeze. A sokszoros díjnyertes EXTÁZIS című konceptalbum dalai végigvezetnek az alkotó életén, fókuszba helyezve többek között az addikcióval kapcsolatos viszonyát. Az albumhoz, ahogy bongor nemrég bejelentette, most mozifilm készül K. Kovács Ákos és Ipacs Gergely rendezésében a Superfactory, a TelekomFilm és a CineSuper gondozásában, ami már idén ősszel látható lesz a mozikban. More

2026. június 11.

Ünnepi estély egy süllyedő hajón – új Blahalouisiana-dal érkezett

Nem sokkal előző megjelenésük, a Sűrű végtelen után egy már-már karneváli hangulatú, mégis súlyos kérdéseket boncolgató dallal jelentkezik a Blahalouisiana. More

2026. június 1.

Sűrű végtelen: itt a Blahalouisiana új dala

A dal mindenki számára ismerős érzéseket fogalmaz meg olyan hangulattal vegyítve, amitől annyira szerethető a Blaha-pop. A Sűrű végtelen szerzője, Schoblocher Barbara gondolatainak világába hívja a hallgatókat. More

2026. május 20.

Új Acid Empire klip

Az elmúlt években egyre több hazai zenekar próbálja összemosni a modern metal, az elektronika és a hiphop határait, de kevés formáció találta meg ebben a saját, könnyen felismerhető hangját. A budapesti Acid Empire azonban pontosan ebbe a kategóriába tartozik. A 2022-ben alakult csapat industrial és rap-metal alapokra építkező zenéje egyszerre agresszív, feszült és atmoszférikus, miközben végig ott lüktet benne valamiféle hideg, városi nyugtalanság. More

2026. május 4.

Sárkányok tánca: új verziót kapott a Hősök dala

A téli álmából ébredő Minimal Project közreműködésével gondolta újra az idén jubileumot ünneplő Hősök a 2003-as Sárkányok táncát. More

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky