3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2010. augusztus 10.

Noémi Virág szeret!

Copyright:

Az énekesnő-dalszerző debütáló nagylemezéről már ismerhetünk néhány dalt, hiszen a rádiók és a zenecsatornák is egyaránt játszották, a közönség pedig szerette a Hiányzol, a Soha még, illetve a Melletted ébredek című felvételeit.

Noémi Virág éve eddig meglehetősen sűrű volt.  A munka, fellépések és klubtalálkozók mellett idén is kapott jelölést VIVA Comet díjra, nem is egyet, hanem kettőt, Legjobb női előadó és Legjobb videoklip kategóriákban.  Most pedig egy újabb kihíváson van túl, hiszen Szeretlek című dalához múlt héten egy horvát szigeten forgatták az új videót.

- A Szeretlek az egyik legszemélyesebb dalom.  Általánosságok egyáltalán nem kaptak benne helyet, a férjemmel való kapcsolatomról énekelek, és arról, hogy mennyire szeretjük egymást.  Mindennapok című albumom megjelenése előtti utolsó pillanatban döntöttem úgy, hogy a szerelmünkről is írok egy dalt, de ez bizonyult a legjobb témának, hiszen ebben a kapcsolatban élek minden nap.  – avatott be a részletekbe Noémi Virág.

Aki a dalhoz készült kisfilm történetére kíváncsi, annak még várnia kell egy kicsit.  Noémi Virág általában minden apró részletet maga talál ki, legyen szó zenei vagy képi világról, így nem meglepő, hogy a Szeretlek videó alapötlete is tőle származik.  De arra mindig nagyon vigyáz, hogy titokban maradjanak a részletek.

– A videóról még nem árulhatok el semmit, hiszen szeretem meglepni a közönséget. Így csak a premier alkalmával tudja meg mindenki, hogy milyen képeket is rögzítettünk.  Annyit viszont muszáj elmondanom, hogy ez a forgatás volt életem egyik legnagyobb kalandja! Horvátországban, egy kis szigeten csináltuk a felvételeket, ahova csak hajóval lehetett eljutni.  A stábbal béreltünk egy motorcsónakot, és elárulhatom, egyikünk sem úszta meg szárazon… A kész videót pár héten belül láthatja mindenki, én már nagyon izgatott vagyok!

ITT meghallgathatjátok a dalt!

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. október 11.

Akusztikus átdolgozással zárja a múltat Lil Frakk

Gitárra és zongorára csupaszított kislemezzel búcsúztatja legutóbbi korszakát Lil Frakk. A fiatal rapper „Alternatív Napok” címmel adott ki új EP-t, amelyen korábbi szerzeményei csendülnek fel úgy, ahogyan eddig még sohasem. Tovább

2026. október 1.

Vadonatúj pályázati lehetőségekkel bővül a ParkLab, a Budapest Park tehetségtámogató programja

Újabb fontos szakaszához érkezik a Budapest Park tehetségtámogató programja, a ParkLab: ősszel egyszerre több pályázati lehetőség is megnyílik a feltörekvő és már ismert előadók és alkotók előtt. A program célja az, hogy a hazai zenei szcéna új szereplői szakmai támogatást, professzionális körülményeket és láthatóságot kapjanak pályájuk kibontakozásához és hosszú távú fenntartásához. Tovább

2026. augusztus 6.

Film készül bongor díjnyertes konceptalbumához

Berta Csongor, azaz bongor évek óta a hazai zenei színtér fontos alkotója, épp most készül a szeptemberben esedékes első önálló Budapest Park koncertjére, tavaly pedig elkészült pályafutása eddigi legszemélyesebb és legnagyobb hatású lemeze. A sokszoros díjnyertes EXTÁZIS című konceptalbum dalai végigvezetnek az alkotó életén, fókuszba helyezve többek között az addikcióval kapcsolatos viszonyát. Az albumhoz, ahogy bongor nemrég bejelentette, most mozifilm készül K. Kovács Ákos és Ipacs Gergely rendezésében a Superfactory, a TelekomFilm és a CineSuper gondozásában, ami már idén ősszel látható lesz a mozikban. Tovább

2026. június 11.

Ünnepi estély egy süllyedő hajón – új Blahalouisiana-dal érkezett

Nem sokkal előző megjelenésük, a Sűrű végtelen után egy már-már karneváli hangulatú, mégis súlyos kérdéseket boncolgató dallal jelentkezik a Blahalouisiana. Tovább

2026. június 1.

Sűrű végtelen: itt a Blahalouisiana új dala

A dal mindenki számára ismerős érzéseket fogalmaz meg olyan hangulattal vegyítve, amitől annyira szerethető a Blaha-pop. A Sűrű végtelen szerzője, Schoblocher Barbara gondolatainak világába hívja a hallgatókat. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky