3422 bands 12339 MP3 herunterladen
Nachrichten
Hirdetés
Hazai

2010. június 23.

Milliomos lett a Bon-Bon

Copyright:

Néhány nappal ezelőtt kaptuk a fantasztikus hírt, a Bon-Bonról. 15 év szorgalmas gyűjtögetése emelte Szolnoki Pétert és Török Tomit a milliomosok sorába, hiszen két zenekari turnébusz „elfogyasztásával”, és több ezer fellépéssel a hátuk mögött átlépték az egymillió km-rt.

  • share
  • kapcsolódó linkek

A gyűjtögetés egy laza telefonbeszélgetéssel indult még 1993-ban, amikor is Török Tomi  felhívta az akkor több produkcióban is vokalistaként tevékenykedő Szolnoki Pétert, hogy nincs-e kedve közös muzsikáláshoz. A Bon-Bon 15 éve fennálló töretlen sikeréből következtetni lehet Péter válaszára.

A fiúk azóta is folyamatosan úton vannak, koncerteznek, zenélnek, dalokat írnak és talán ezért is lett a 15 éves jubileumi lemezük címe Mindig úton. Ez az album teljesen új szerzeményeket tartalmaz. Első daluk a Legyen ez a mi napunk azonnal a rádiós listák élén debütált. A következő, Búj hozzám című dalhoz pedig, a napokban forgat egy újabb klipet a Bon-Bon.

A jubiláló zenekar idén őszre hatalmas koncertműsorral készülnek a közönségnek. Az elmúlt 15 év legnagyobb slágerei, számos közreműködő zenész barátjuk előadásában lesz hallható és látható szeptember 4-én Budapesten. Az ingyenes nagykoncertre többek között olyan művészek fogadták el a meghívást, mint Zséda, Auth Csilla vagy Ganxta Zolee és a Kartel.

A zenekarral kapcsolatos történésekről, eseményekről a hamarosan megújuló honlapon olvashatnak a lelkes rajongók.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. november 28.

Átadták a 2025-ös Music Hungary-díjakat Veszprémben

Három nap után véget ért a XIII. Music Hungary Konferencia & Showcase, amely november 17–19. között rekord nézőszám mellett töltötte meg Veszprémet a hazai zeneipar szereplőivel. Az idei fókusztéma, „A zene körforgása – Fenntartható zeneipar 2025-ben” azt vizsgálta, hogyan épülhet fel egy önmegújuló, hosszú távon működő zenei ökoszisztéma Magyarországon. A szakmai programok kurátora Mezei Csaba volt, aki gazdasági, kreatív és közösségi nézőpontok metszetében állította össze az idei tartalmat. Weiter

2025. november 27.

Az élet a legjobb: megérkezett az Artúr Rambo első nagylemeze

Az Artúr Rambo három évnyi munka, közös ötletelés és számtalan éjszakába nyúló felvétel után kiadta nagylemezét, amelyet december 6-án a budapesti Akvárium Klubban, majd december 20-án Pécsen, a Szabadkikötőben mutatnak be élőben. Weiter

2025. november 26.

Molnár Tamás és Mehringer közös ügye

„VELETEMESSETEKEL” címmel megjelent Molnár Tamás legújabb együttműködése az X-Faktorból ismert Mehringerrel. A dal hangvételét különösen izgalmassá teszi, hogy intim és személyes vallomásként hat, miközben a két előadót egészen más indíttatás vezérelte. Weiter

2025. november 11.

Budapesten mutatja be hetedik albumát a The Trousers

Az idén húszéves The Trousers története új fejezethez érkezett: a Music Fashion kiadó az elmúlt napoknan adta ki a zenekar hetedik nagylemezét, a „Necessary Evil”-t. Az album megjelenését természetesen élőben is megünnepli a banda, hiszen november 15-én a Három Hollóban lépnek fel. Weiter

2025. október 29.

Hősök: Csak gyűlik a harag, több lesz a soknál

A Lomtár a mai közhangulat, a társadalmi feszültségek és az elfojtott düh lenyomata. A Hősök legújabb megjelenése minden tekintetben rezonál arra, amit talán mind érzünk a levegőben: sok évnyi csalódás, elmérgesedett közbeszéd, egyre fogyó türelem. Weiter

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky