3422 bands 12339 MP3 a descargar
Categorías
Hirdetés
Események

2010. április 23.

Potter a csodagyerek a Gödörbe jön!

Copyright:

Chris Potter valódi csodagyerek volt, három évesen kezdte zenei pályafutását, és tíz évesen már irigylésre méltóan játszott altszaxofonon, majd nagyjából tizenhárom éves kora óta folyamatosan koncertezik. Eklektikus zenei világát szüleitől kapta, hatalmas gyűjteményük volt a klasszikusoktól egészen a kortárs rockig, minden műfajból.

Mire Potter a manhattani zeneakadémián végzett, már számtalan hangszer virtuóza volt. Többször jelölték Grammy-díjra, és ő volt az eddigi legfiatalabb zenész, aki elnyerte a dán Jazzpar-díjat. Saját bevallása szerint mindössze azt szeretné, ha az emberek, akik hallgatják zenéjét, táncolnának rá.

Underground című formációja 6 éve létezik. Bebop szerű szaxofonjátéka igazán egyedivé teszi koncertjeit, zenésztársai pedig úgy egészítik ki azt, mintha valójában csak egyetlen ember muzsikálna az összes hangszeren. Nem is csoda, ha figyelembe vesszük, hogy olyan képzett és régóta játszó zenészóriások kísérik, mint Adam Rogers gitáron, vagy Fima Ephron basszusgitáron. A folyamatosan megújuló Nate Smith dobjátéka pedig hol úgy simul a zenébe, hogy szinte észre sem vesszük létezését, hol pedig lenyűgöző szólóival készteti tapsra a hallgatóságát.

Lendületes, ám szerény kiállású csapat, igazi közönségkedvenc, akiket mindig érdemes élőben megtekinteni!

A tengerentúli fellépők után, ahogyan azt a New York Jazz sorozatban már megszokhattuk, ezúttal is teret kap egy magyar jazz-formáció is, a Dresch Mihály nevével fémjelzett Tariqa nevű csapat, melyben a jazzt és népzenét ötvöző szaxofonvirtuózt a különleges hangszereket váltogató, Magyarországon a berber marokkói zenét elsőként játszó Said Tichiti kíséri gembrin (marokkói pengetős hangszer). Cimbalmon Lukács Miklós játszik, Meggyes Ádám trombitán, és a jazz körökben már szintén ismert és népszerű Halmos András dobol.

2010. május 7.
New York Jazzgödör
Chris Potter Underground, Tariqa
Belépőjegy: 2500 Ft.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. október 22.

Megvan a decemberi The Subways jubileumi turnéjának két előzenekara

A teljes turné fő előzenekara a német pop/rock új hullámát képviselő THE LIVELINES, míg az estét a budapesti klubokat megtöltő, friss lemezzel jelentkező, kizárólag lányokból álló indie-punk zenekar, a girlhood nyitja majd. Seguir

2025. szeptember 23.

MOVA az Akvában: új hangzás, új felállás, új látvány

Az Akvárium Lokálban lesz MOVA utolsó saját szervezésű bulija ebben az évben. Izgalmas vendégek, új dalok, nagy felhajtás: érdemes jegyet váltani november 29-ére. Seguir

2025. szeptember 22.

Beton.Hofi az Arénában

Beton.Hofi Aréna-koncert, 2026. március 14-én a Papp László Budapest Sportarénában. 4 év: 3 mixtape, 6 Park, 1 Dome, 2 Fonogram, 1 Artisjus Év Könnyűzenei Szövegírója díj és most itt a következő mérföldkő. Seguir

2025. szeptember 21.

A zene körforgását vizsgálja a XIII. Music Hungary Konferencia

Hogyan lesz a zenéből pénz, és hogyan lesz a pénzből zene? A zeneipar körforgását állítja középpontba a XIII. Music Hungary Konferencia és Showcase, amelyet 2025. november 17-19. között rendeznek meg Veszprémben, a Hangvillában. Seguir

2025. szeptember 17.

VALMAR évzáró szuperprodukció az Arénában

A hazai popszíntér egyik legnagyobb sikersztorija, a VALMAR ismét meghódítja a Papp László Budapest Sportarénát! Marics Peti és Valkusz Milán 2025. december 28-án hatalmas évzáró show-val készülnek rajongóiknak – minden eddiginél látványosabb és energikusabb koncertre számíthatunk. Seguir

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky