3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2010. április 5.

Szuper szezont zár a Kollektiva

Copyright:

Április 24-én a Merlinben nemcsak egy újabb szuperül sikerült szezont zár a Kollektiva, de egyben egy korszakot is: ezzel a bulival búcsút intenek az headbangelős elektrónak. És hogy a búcsúmenet maximál-hevimetál legyen, elhívták Hollandiából a legállatabb elektrógereket, hogy zúzzák szét a házat.

A Mightyfools esetében a házszétzúzást szó szerint kell érteni: egy amerikai klubban 15 ezer dolláros kárt csináltak a partizók a duó szettje alatt. Ez is jelzi, hogy a két amszterdami srác zenéje milyen őrületet képes kiváltani, s ha ehhez még hozzávesszük, hogy ők maguk a közönségbe beugrós, pult tetején táncolós dj-k táborába tartoznak, akkor az, hogy a Kollektiva Klub szezonzáróján kő kövön nem marad, enyhe kifejezés. Andy és Jelle a stúdióban ugyanilyen életveszélyes, és ez a féktelenség maximálisan átjön a produktumaikon, amikkel nemcsak, hogy feltették a hazájukat a bassline-electro-fidget térképre, de egyben ennek a hangzásnak az elsőszámú holland képviselőivé avanzsáltak. Mindössze két év alatt fél tucatnál több EP-t jelentettek meg, olyan a színtéren meghatározónak számító kiadóknál, mint a Potty Mouth, a Crux, a BMKLTSCH és a Venga Digital, remixelték a Crookers-t és a Fall Out Boy-t (!), felléptek az összes nagy holland elektronikus tánczenei fesztiválon, körbeutazták Európát, Ausztráliát és az USA-t (fellépésüket Steve Aoki legendás kedd esti partiján Hollywoodban azóta is emlegetik az ottani klubkölykök), s élvezik a top dj-k - Kissy Sell Out, Laidback Luke, Diplo, Tommie Sunshine, stb. - támogatását.

Ugyan a Dem Slackers név mögött megbújó dj-producer még nem érte el a Mightyfools szintjét, de hát Kevin még csak 18 éves, és ha ilyen sebességgel serénykedik, amilyenre most kapcsolt, akkor nem kell sok idő, hogy elérje a csúcsot. Az ő karrierje szintén 2008-ban kezdődött, és akkor még volt egy társa is, ám a duó felállásból mára csupán az előadói név többes száma maradt. Az utrechti siheder első EP-jét a Wearhouse adta ki, aminél erősebb kezdést nem nagyon lehet produkálni ezen a vonalon. Kevin ugyanitt jegyez egy remixet is, méghozzá Foamo Rockerman-éből, de rittyentett egy jackin'
fidget verziót Bart B More labelének egy kiadványára is, továbbá olyan klubslágerekből, mint Mightyfools - Amsterdam, Mom & Dad - Judas és a Soda 'N Suds - Fuck House. Sőt, a Dem Slackersnek magyar vonatkozása is van, ugyanis a budapesti Headshotboyznak is készített egy átiratot. A nagy áttörést pedig minden bizonnyal meghozza számára a megjelenésre váró Lil Wayne remixe.

Az utolsó tavaszi Kollektiva Klubon a hiperaktív hollandokkal a házigazdák veszik fel a versenyt tombol(tat)ásban a Skylab-esek LED-vizuál csapatásával megdobva, míg az előtérben négy brigád (NVC, Monkey6, LavaLava, Ghetto Bazaar) delegáltjai lazítják a hallójáratokat és a táncizmokat.

Kollektiva Klub Szezonzáró - Double Dutch Special 2010. április 24., szombat Merlin (1052 Budapest, Gerlóczy u. 4.) 21h-05h

Nagyterem:

MIGHTYFOOLS (Crux / Venga / Potty Mouth - NL) DEM SLACKERS (Wearhouse - NL) Tmx / Fullstereo / Popbitch (Kollektiva)

Vizuál: a Skylab VJs From Space feLEDhetetlen szemkápráztatása

Előtér:

Ioda (NVC)
Svindler (Monkey6)
Tolo (LavaLava)
blnd! Vs Fonetik (Ghetto Bazaar)

Belépő: elővételben 1000 Ft, helyben 2000 Ft Az első 150 lánynak 22h-ig ingyenes!

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. október 15.

Valós eseményeken alapuló erotikus sci-fi vallási horroreposz

Az Evanora: Unlimited a projekt mögött álló művész saját meghatározása szerint „valós eseményeken alapuló erotikus sci-fi vallási horroreposz”. Egy biztos, a többféle médiumot összekapcsoló projekt egy izgalmas zenei kísérlet, folyamatosan változó világában nincs két egyforma pillanat, de erről mi is meggyőződhetünk november 13-án, a Turbina Kulturális Központban. Tovább

2026. október 13.

Búcsúzni jön Budapestre Rod Stewart

Sir Rod Stewart, a hangfelvételek történetének egyik legnagyobb példányszámban eladott énekese és az elmúlt fél évszázad egyik legsikeresebb koncertelőadója ma bejelentette The Final Encore című turnéját. A több mint hat évtizedes, kivételes pályafutás csúcspontját jelentő koncertsorozat Stewart utolsó turnéja lesz. A 2027 tavaszán induló koncertkörút ismét a legnagyobb arénákba viszi el a legendás énekest, köztük a Budapest Arénába is, ahol 2027. június 18-án lép fel. Tovább

2026. október 5.

A Bullet For My Valentine és a Pendulum a Budapest Arénában

A Bullet For My Valentine márciusban érkező Social Apocalypse című új lemeze beharangozó turnéjával érkezik a Budapest Arénába 2027. február 15-én. A turnén velük tart különleges vendégként a Pendulum, valamint a Dark Divine előzenekarként, így egy igazán erős estére készülhetünk. Tovább

2026. október 3.

Jövő áprilisra kerül át Ghostkid budapesti koncertje

Ghøstkid idén őszre tervezett turnéját elhalasztja, így a 2026. október 13-ára, a az Analog Music Hallba meghirdetett koncertje is jövő tavaszra kerül át. Azonban máris megvan az új dátum: Ghøstkid április 10-én hozza el az Analog Music Hallba Follow The White Rabbit-re keresztelt turnéját. Tovább

2026. szeptember 20.

A Signs of the Swarm igazi deathcore fesztivált hoz az A38 Hajóra

A pittsburgh-i Signs of the Swarm a kortárs deathcore egyik legizgalmasabb és legkíméletlenebb zenekara. Zenéjük a modern metalos groove-okat ötvözi, technikás riffekkel és meglepően emlékezetes refrénekkel, hamarosan pedig a magyar közönség is megtapasztalhatja ezt élőben február 19-én, az A38 Hajón a ten56., az Oceans Ate Alaska és a Face Yourself társaságában. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky