3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2010. március 19.

Táncház és Téka az Etnoklubban

Copyright:

Ismét itt a szombat, ismét itt az ETNOKLUB a Duna Televízióban! Március 20-án Katona Erika műsorában az erdélyi  népzene és a Téka Együttes új lemeze a főszereplő, és látogatást teszünk a táncháztalálkozók világába is.

Katona Erika és az Etnoklub március 20-án igazi lemezbemutatóra invitálja a Duna Televízió nézőit: itt hallható-látható először, alig néhány órával az élő koncert előtt a Téka Együttes új lemeze, a Vadvirágok! Ez a válogatás, akárcsak az 1976 óta működő Téka Együttes minden műve, hamisítatlan, igazi magyar zene, hiszen, mint azt Havasréti Pál és Lányi György elmondták: ez az együttes a kezdetektől a falusi muzsikusoktól tanult mindent, és a sok száz generáció által felhalmozott közös tudást viszi tovább. A dal az öröm és a bánat legősibb kifejezési módja – tudjuk meg Tárnoki Beatrix énekestől, aki jónéhány műhelytitkot is elárul majd.  S hogy fér meg két prímás egy zenekarban? Ökrös Csaba és Sóos András megválaszolják a kérdést!

Ha már népzene,  akkor táncház! Egy hét múlva, március 26–28. között rendezik meg a XXIX. Országos Táncháztalálkozót és Kirakodóvásárt. Tudták, hogy a magyar táncház immár világhírű, hogy nemsokára felkerül az UNESCO szellemi kulturális örökség-listájára? A magyar népzene és néptánc legnagyobb éves ünnepéről, a táncház-mozgalom történetéről Hollókői Lajos, az Országos Táncháztalálkozó igazgatója és Berán István, a Táncház Egyesület ügyvezetője mesél.

S hogy a táncház hangulatába belekóstoljunk, a Téka Együttes húzza a talpalávalót:  máramarosi, gyimesi, széki és magyarpalatkai zene szól, és a Honvéd Táncegyüttes tagjai ropják majd a táncot.

Szombaton 12:35-kor a Duna Televízióban és vasárnap éjjel 03:25-kor a Duna II Autonómia csatornán várja önöket Könczei Árpád szerkesztő, Lukács Gabriella és Kázsmér Kálmán rendező, és a műsorvezető: Katona Erika.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. Tovább

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. Tovább

2024. február 28.

A vonatos utazások, a nyár himnuszát szállította le Volosinovszky György és a BELMONDO

2023. novemberében jelent meg a Belmondo legújabb albuma Királyok kutyái címmel, amelyen az utóbbi két-három év Czutor szerzeményeit és négy vadonatúj dalt hallhat a nagyérdemű. Tovább

2024. február 8.

Huszonhét másodpercnyi ironikus társadalomkritika a Junkiestól

A dal egy görbe tükör, kritika a világunk figyelemhiányos viselkedésére, koncentrációs zavaraira. - Junkies. Tovább

2024. február 8.

Nyers, őszinte képek fűszerezik az Anyu ez hangos újdonságát

Új dallal jelentkezik a 2020 óta aktív Anyu ez hangos. A formáció magyar nyelven, pop-rock stílusban alkot, és olyanok erősítik, mint Potyka Tamás (ének), Siffel István (gitár),  Bozsóki Márk (basszusgitár), valamint Domokos Miklós (dob). A csapat korábban olyan dalokkal jött elő, mint a „Popkirály”, a „Hős”, a „Legnagyobb ellenségem”, a "Z generáció", a "Már nem", a Nem vagyok jó", vagy éppen a "Jobb volt nélküled". Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky