3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2010. február 16.

A PANKKK külföldre segíti a zenekarokat

Copyright:

Az immár kilencedik alkalommal kiírt HungaroConnections program az Előadóművészi Jogvédő Iroda és a PANKKK közös kezdeményezése. A pályázat elsődleges célja, hogy a hazai és külföldi zenekarok közös koncertjeinek támogatásával elősegítse egymás zenei színterének megismerését.

  • megosztás
  • kapcsolódó linkek

A HungaroConnections program 2005-ben indult, ötödik éve működik sikeresen, s eddig közel 400 hazai és külföldi koncert jött létre a támogatásával. A program eddigi működése során egyértelműen kiderült, hogy ez a pályázati forma sok zenekarnak adott lökést a külföldi koncertezési lehetőségek és partnerzenekarok felkutatásához.

A HungaroConnections azokat a zenekarokat célozza (kisebbeket és nagyobbakat egyaránt), amelyek életképesek, hisznek magukban és vállalják a külföldi koncertezéssel járó kihívásokat. A támogatások elsősorban az útiköltségeket fedezik és nem céljuk a koncertek költségeinek teljes finanszírozása.

A támogatás összege és feltételei:
Egy-egy zenekar az általa kiválasztott külföldi partnerzenekarral együtt 120 ezer Ft támogatási összegre pályázhat, és ennek fejében egy-egy közös koncertet játszanak itthon és a külföldi partnerzenekar hazájában.

Támogatott időszak: 2010. március 12. – 2010. szeptember 3.

Jelentkezési határidő: 2010. március 8. (eddig az időpontig kell postára adni és az online regisztrációs felületre feltölteni a zenekari jelentkezéseket)

A részletes pályázati kiírás ITT olvasható:

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. május 20.

Új Acid Empire klip

Az elmúlt években egyre több hazai zenekar próbálja összemosni a modern metal, az elektronika és a hiphop határait, de kevés formáció találta meg ebben a saját, könnyen felismerhető hangját. A budapesti Acid Empire azonban pontosan ebbe a kategóriába tartozik. A 2022-ben alakult csapat industrial és rap-metal alapokra építkező zenéje egyszerre agresszív, feszült és atmoszférikus, miközben végig ott lüktet benne valamiféle hideg, városi nyugtalanság. Tovább

2026. május 4.

Sárkányok tánca: új verziót kapott a Hősök dala

A téli álmából ébredő Minimal Project közreműködésével gondolta újra az idén jubileumot ünneplő Hősök a 2003-as Sárkányok táncát. Tovább

2026. április 25.

A szürke hétköznapok túlélésében segít Freddie

Vannak olyan slágerek, amelyek már első hallgatásra megragadnak az emberben. Legyen az a szöveg, a dallamvezetés vagy éppen a hangulat, ilyenkor mindig magunkkal viszünk valamit az előadó alkotásából. Freddie korábban megjelent angol nyelvű szerzeménye ugyanilyen hatással volt Lotfi Begire, aki azonnal stúdióba vonult, hogy elkészítse saját verzióját a felvételhez. Tovább

2026. február 12.

Artúr Rambo és Bérczesi Robi közös dala

Te így, te így, ilyen legyél! – itt az Artúr Rambo és Bérczesi Robi közös dala. A himnusz (így vagy jó) felemel, megnyugtat és összehozza az embereket. Tovább

2026. február 1.

Mogyoró Kornél és Papesch Péter közös albuma a R.O.T.A.N.

Első hallásra talán paradoxonnak tűnik, hogy egy basszusgitárra és ütőhangszerekre épülő album teljes zenekari élményt kínál. Mogyoró Kornél és Papesch Péter R.O.T.A.N. – Rebirth Of The Azuma Ninja című lemezén azonban épp ez a látszólagos ellentmondás válik a zene legfőbb erejévé: a minimalista hangszerelés mögött egy rendkívül gazdag, rétegzett, spirituális zenei világ bontakozik ki. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky