3422 zespół 12339 MP3 ściągać
Kategoria
Hirdetés
Események

2009. december 22.

Performance, meglepetés-vendégek, Belmondo, Szabad Az Á

Copyright:

A Belmondo zenekar harmadik albumának készülő megjelenését egy nagyszabású „utó-Karácsony-elő-Szilveszter” bulival ünnepli. A Zappa Caffé alsó szintjén megnyitott Szabad az Á szórakozóhelyre látogatók igen ígéretes partinak néznek elébe december 28-án.

Az est három blokkból áll, három meglepetés-vendéggel és számos egyéb ínyencséggel várja a közönséget. Az első blokk egy akusztikus koncert, melyhez a zenekar Pusztai Csaba perkást kérte fel vendégként. A második rész az erőteljes hangzásé és a kőkemény rockzenéé – a Belmondo zenekar csap a húrok közé. A bűvös harmadik etapban pedig DJ Anód tolja a groove ritmusokat.
Mindhárom szekció alatt Dombi Kati táncművész performansza teszi még teljesebbé az élményt.

A zenekar az év elején megjelenő albumuk dalaiból is ízelítőt ad.

Az új album tizenegy vadonatúj számot tartalmaz, a listát pedig tizenkettedikként a már ismert Szabadon zárja. A Szabadon-t igazi rádióslágerként tartják számon, egy idei rádiós válogatáslemezre is felkerült.

Az album egyik érdekessége, hogy a végső simításokat a Heaven Street Seven ismert tagja, Takács Japán Zoltán végzi. A rádióknak kiküldött demoanyagra már számos pozitív visszajelzést kapott az együttes. A kész album februárban jelenik meg.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. július 4.

Idén nyáron is fesztiválhangulatot ígér a veszprémi Gyárkert

A régió egyik legnagyobb és legnépszerűbb szezonális koncerthelyszíne, a Gyárkert Kultúrpark 2025-ben már harmadszor hozza el az egész nyáron át tartó fesztiválélményt Veszprémbe. A telt házas nyitóhétvégén a Halott Pénz és Majka indította el a koncertsorozatot. A nyár folyamán hétvégenként a hazai zenei élet kiemelkedő előadói, legendái – többek között Charlie, a Ganxsta Zolee és a Kartel, Ákos, a Carson Coma, Pogány Induló, Dzsúdló, Rúzsa Magdi, Desh, a Quimby, Krúbi és a Bagossy Brothers Company – lépnek majd színpadra. Kontynuować

2025. június 30.

Ingyenes belépési lehetőséget kínálnak a Rockmaraton szervezői az elbocsátott dunaújvárosi dolgozók számára

A regionális és országos sajtót az utóbbi hetekben egyaránt futótűzként járta be a hír, miszerint a dunaújvárosi vasmű dolgozói tömegesen veszítették el állásukat alig néhány nap leforgása alatt. Ez a szám csupán munkavállalói szinten többezres nagyságrendű, nem beszélve az elbocsátottak családjairól, akik valamennyien hihetetlenül nehéz helyzetbe kerültek. Kontynuować

2025. június 18.

Metálóriások egymás után - Avenged Sevenfold

Amikor valaki azt mondja, hogy 2025 a metál éve Magyarországon, aligha lehet vele vitatkozni. Tavasszal az Iron Maiden robbantotta fel az Arénát, most pedig egy újabb legendás zenekar érkezik Budapestre: június 19-én az Avenged Sevenfold csap le a Budapest Park színpadán. A kaliforniai srácok nem először járnak kishazánkban, 2018-ban felléptek a VOLT Fesztiválon. Azóta sok változáson mentek át, részben ezért is lesz olyan különleges a koncert. Kontynuować

2025. június 17.

ByeAlex és a Slepp - Sypmhonic Aréna 2026-ban

A 2024-es telt házas Aréna-koncert és a több nagy sikerű, exkluzív Erkel Symphonic előadások után a ByeAlex és a Slepp 2026-ban újra szintet lép: február 7-én visszatérnek az Arénába egy különleges és látványos produkcióval, olyan egyedi vizuállal és zenei élménnyel, amelyet a közönség már megtapasztalhatott az Arénában és az Erkel Színházban. Kontynuować

2025. április 16.

Papp Szabi és Fehér Balázs is Depeche Mode-ot énekel

Papp Szabi, Fehér Balázs, Lányi Lala, Szakos Krisztián és Késmárki Zsolt – új neveket lepleztek le a szervezők a grandiózus Depeche Mode Special Tribute koncert kapcsán, és további meglepetések várhatók még. Eközben az esemény szintet lépett és fesztivállá alakult, köszönhetően annak, hogy az MVM Dome mellett Budapest és több vidéki helyszín szórakozóhelyei, vendéglátóegységei is csatlakoztak a programhoz. Aznap mindenhol Depeche Mode szól majd. Az esemény már nemzetközi színtéren is komoly figyelmet kapott: megkezdődik a jegyek értékesítése Európa-szerte. Kontynuować

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky