3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hegyalja 2012

2009. december 12.

Indul a harmadik forduló - Borsodi Zenei Fesztiválok Tehetségkutató

Copyright:

December 12-én, szombaton folytatódik tovább a Borsodi Zenei Fesztiválok Tehetségkutató. Immár a harmadik körhöz érkeztünk, ahol ismételten a lágyabb műfaj képviselői: pop-rock csapatok mérik össze erejüket. Az este tétje most is az, hogy melyik két zenekar jut ki az International Live Award bécsi elődöntőjébe.

Azonban szokás szerint nem csak ez lesz a nyeremény, hiszen az első helyezett 200 ezer, a második pedig 50 ezer forintos hangszervásárlási utalványt kap a Hangszerarzenál jóvoltából. A Converse különdíja, hogy a kiválasztott zenekar (vagy zenészek egyes zenekarokból) minden tagja kap egy-egy pár, a Borsodi Zenei Fesztiválok Tehetségkutató logos tornacipőt. Az első helyezett fellépési lehetőséget kap a 2010-es Borsodi Zenei Fesztiválok valamelyikén (Hegyalja, SZIN, Pannonia-fesztivál, Campus, FEZEN) a Malátabárban. A Planet Z Magazin felajánlása pedig az első két helyezett bemutatkozási lehetősége az újságban. Bécsben, az összesítettben legjobb eredményt elért zenekarral az Exit is készít interjút.

A nyeremények kitárgyalása után nézzük mit kapunk a délután 14 órakor kezdődő, egész napos fesztiválon az A38 Hajón, december 12-én: Tíz zenekar mérkőzik meg aznap, az indulási sorrend viszont fél órával a kezdés előtt dől el, tehát érdemes minden együttes rajongóinak kettőre érkezni, nehogy lemaradjanak a kedvencükről.

A fellépő csapatok:

Eskabbe
Everflow
Gabó
Lifejune
Live Large
Railway Station Dog
Ritmiklift
Rorschach
Shortbus Circus
Szabadtéri 4akkordos Performansz

A bulinak azonban ezek után sem lesz vége, ugyanis kilenckor színpadra lép az Esti Kornél (ők tavaly megnyerték az egyik hazai döntőt), akiket a Beat Dis követ majd, a koncerteket pedig a Realistic Crew zárja, ráadásul utóbbi csapat vendége az Akkezdet Phiai nevű hip hop duó lesz. Akiben még maradt energia, az a Realistic Crew DJ setre táncolhat, amíg ki nem fullad. Az este műsorvezetője most is Senior Hal lesz.

Kezdés 14:00 (esti koncertek 21 órától), belépő 1200 HUF

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2012. július 27.

Jövőre ugyanitt! – Számunkra is véget ért a Hegyalja 

Ahogy azt már korábban említettem a szombati nap a rockzene jegyében telt. Az este egyik sztárvendége a Suicide Silence volt. A kaliforniai metálcsapat már csütörtöktől együtt bulizott a fesztiválozókkal. Saját szereplésükre készülve rengeteg más együttes fellépését megnézték, majd szombaton mindent elsöprő koncerttel ajándékozták meg a lelkes közönséget.  Tovább

2012. július 27.

Fesztivál, szeszt igyál! – Boros kalandok a Hegyalján 

A szombati nap rengeteg izgalmat, sok jó koncertet tartogatott, a program elsősorban a metál zene szerelmeseinek kedvezett. Reggel 10-kor ébresztő, gyors reggeli, majd borospince látogatás. Választék volt bőven, a döntés nehéz, de a rutinos fesztivállátogatók segítségére most is számíthattunk. Elvezettek a legeldugottabb pincébe, mondván, hogy ismerik a tulajt, jó áron vannak a borok és kóstolásra is van lehetőség.  Tovább

2012. július 26.

Biohazard volt a Hegyalja legjobb koncertje 

A pénteki nap két sztárfellépőt is tartogatott, 21. 45-kor a Skindread állt színpadra, majd őket követte a Biohazard 23:30-tól. A Skindread fellépését már nagyon vártam. A kétezres évek elején alakult banda reggae alapokon nyugvó zenéjét punkkal és heavy metallal keverte.  Tovább

2012. július 26.

Szexi rekordkísérlet és pár koncert a Hegyalján 

Újabb reggel a Hegyalja fesztiválon. A péntek délelőtt is napozással indult. Az idő kellemes, a Tisza-part megtelik fesztiválozó fiatalokkal. Némelyikük most ébredezik, van, aki a vízi sportok iránti szenvedélyének hódol. Aki aktívabb kikapcsolódásra vágyott, annak a civilsátrak kínáltak szórakozási lehetőséget. A karrier iroda, az extrém sport park egész nap tárt karokkal fogadja az érdeklődőket.  Tovább

2012. július 25.

Sztárfellépők és ítélet idő a Hegyalján 

A csütörtöki nap egyik nagy meglepetése a Kowalsky meg a Vega koncertje volt. Kowáék a napokban rögzítették legújabb stúdióalbumokat, melyen az ismert rapper, FankaDeli is közreműködik. A lemezről eddig két új szám látott napvilágot, amit a Hegyalja Fesztiválon is előadtak. Tudni kell, hogy a magyar hiphop nem tartozik a kedvenceim közé, ahogy FankaDelit se szeretem, de a „Bölcsődtől a sírodig” és az „Ez a mi mesénk” egyből a szívemhez nőtt.  Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky