3422 zespół 12339 MP3 ściągać
Kategoria
Hirdetés
Hazai

2009. november 21.

Úton a harmadik Belmondo-lemez

Copyright:

Ismét mozgolódás van a Belmondo zenekarnál – a napokban fejeződtek be a harmadik album stúdiómunkálatai. Az új album tizenegy vadonatúj számot tartalmaz, a listát pedig tizenkettedikként a már ismert Szabadon zárja. A Szabadon-t igazi rádióslágerként tartják számon, egy idei rádiós válogatáslemezre is felkerült.

Igazi közönségcsemegét is szolgáltattak a fiúk – készülő új albumukat szűk rajongói körben „zsűriztették meg”, ahol szigorú szabályrendszer alapján pontozhatták és véleményezhették a kíváncsiskodó beavatottak az új dalokat.

- A Belmondo zenekar mindig arra törekedett, hogy minél közvetlenebb kapcsolatot alakítson ki a közönséggel. Nyári zenei tábort és találkozókat is szoktunk szervezni, ahol közelebb kerülhetnek az érdeklődők a zenéléshez, beleláthatnak a mindennapjainkba, feszélyezettség nélkül kérdezhetnek, beszélgethetnek velünk bármilyen témáról – a húrok helyes pengetésétől kezdve a teológiai és magasröptű életfilozofálgatásig akár. – mondja Czutor Zoltán. – Meglepően jó eredményeket értek el a számok; érdekes volt látni, hogy amit mi tuti befutónak hittünk, esetleg homlokegyenest más véleményt, érzéseket váltott ki a zsűriből.

Az album egyik érdekessége, hogy a végső simításokat a Heaven Street Seven ismert tagja, Takács Japán Zoltán végzi. A rádióknak kiküldött demoanyagra már számos pozitív visszajelzést kapott az együttes. A kész album februárban jelenik meg.

Az új dalok egy különleges, akusztikus koncerten debütálnak decemberben, mely esemény további meglepetéseket tartogat.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. június 1.

Sűrű végtelen: itt a Blahalouisiana új dala

A dal mindenki számára ismerős érzéseket fogalmaz meg olyan hangulattal vegyítve, amitől annyira szerethető a Blaha-pop. A Sűrű végtelen szerzője, Schoblocher Barbara gondolatainak világába hívja a hallgatókat. Kontynuować

2026. május 20.

Új Acid Empire klip

Az elmúlt években egyre több hazai zenekar próbálja összemosni a modern metal, az elektronika és a hiphop határait, de kevés formáció találta meg ebben a saját, könnyen felismerhető hangját. A budapesti Acid Empire azonban pontosan ebbe a kategóriába tartozik. A 2022-ben alakult csapat industrial és rap-metal alapokra építkező zenéje egyszerre agresszív, feszült és atmoszférikus, miközben végig ott lüktet benne valamiféle hideg, városi nyugtalanság. Kontynuować

2026. május 4.

Sárkányok tánca: új verziót kapott a Hősök dala

A téli álmából ébredő Minimal Project közreműködésével gondolta újra az idén jubileumot ünneplő Hősök a 2003-as Sárkányok táncát. Kontynuować

2026. április 25.

A szürke hétköznapok túlélésében segít Freddie

Vannak olyan slágerek, amelyek már első hallgatásra megragadnak az emberben. Legyen az a szöveg, a dallamvezetés vagy éppen a hangulat, ilyenkor mindig magunkkal viszünk valamit az előadó alkotásából. Freddie korábban megjelent angol nyelvű szerzeménye ugyanilyen hatással volt Lotfi Begire, aki azonnal stúdióba vonult, hogy elkészítse saját verzióját a felvételhez. Kontynuować

2026. február 12.

Artúr Rambo és Bérczesi Robi közös dala

Te így, te így, ilyen legyél! – itt az Artúr Rambo és Bérczesi Robi közös dala. A himnusz (így vagy jó) felemel, megnyugtat és összehozza az embereket. Kontynuować

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky