3422 bands 12339 MP3 a descargar
Categorías
Hirdetés
Események

2009. november 10.

Johnny Winter a budapesti éjszakában

Copyright:

Az elmúlt közel négy és fél évtizedben  Johnny Winter egyedülálló gitárjátékával hatalmas népszerűségre tett szert a blues-rajongók berkeiben. Visszaemlékezéseiben megemlíti, hogy fehér – sőt, kinézetre inkább albínó - létére leginkább a fekete közösségnek köszönheti, hogy egyáltalán utat talált a blues világába. „Mindig feketék által látogatott klubokba jártam, és mindig szívesen láttak maguk között.”

1962-ben összesen két fehér ember vett részt a Beaumont-i Raven klubban B. B. King koncertjén: a 17 éves Johnny és öccse. Johnny mindenképpen szeretett volna egy színpadon muzsikálni a Királlyal, aki végül a haverok unszolására odaadta legendás gitárját Johnny-nak, és hagyta rajta játszani őt. A nóta végén közönség állva tapsolt, s King is elismerően bólogatott.

1969-ben szerződött a Columbia kiadóhoz, s szinte azonnal magához vonzotta azokat a rajongókat, akik Jimmy Page-en és Eric Clapton-on keresztül épp csak felfedezték a klasszikus blues-t. Abban az évben megjelent lemeze után egyértelművé vált, új gitár-zseni került a nemzetközi színtérre. A rádiók játszási listáján dalai előkelő helyre kerültek, főképp az "I'm Yours and I'm Hers”.

A Robert Johnson-féle „country blues”  és az elektromos gitáron alapuló blues-rock határmezsgyéjén haladva a 70-es évektől kezdődően egészen napjainkig Johnnyt egyértelműen a legjobbak között tartják számon, s éppen imádott és tisztelt bálványai, Muddy Waters és John Lee Hooker egyengették karrierjét. Sőt, az új generációnak már ő mutatta be a Muddy Waters-t, hiszen a producere és a gitárosa volt a Grammy-nyertes „Hard Again”-nek, csakúgy, mint a szintén Grammy-díjra jelölt „I’m Ready” című lemeznek. Az együttműködés páratlan sikert hozott.  

Népszerűsége az új évezredben mit sem kopott, amit telt házas koncertek, további Grammy nominációk és egyéb rangos elismerések is bizonyítanak.

Johnny Winter
november 23. (hétfő), 20:00
Diesel Klub (volt E-Klub)

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. október 5.

A Bullet For My Valentine és a Pendulum a Budapest Arénában

A Bullet For My Valentine márciusban érkező Social Apocalypse című új lemeze beharangozó turnéjával érkezik a Budapest Arénába 2027. február 15-én. A turnén velük tart különleges vendégként a Pendulum, valamint a Dark Divine előzenekarként, így egy igazán erős estére készülhetünk. Seguir

2026. október 3.

Jövő áprilisra kerül át Ghostkid budapesti koncertje

Ghøstkid idén őszre tervezett turnéját elhalasztja, így a 2026. október 13-ára, a az Analog Music Hallba meghirdetett koncertje is jövő tavaszra kerül át. Azonban máris megvan az új dátum: Ghøstkid április 10-én hozza el az Analog Music Hallba Follow The White Rabbit-re keresztelt turnéját. Seguir

2026. szeptember 20.

A Signs of the Swarm igazi deathcore fesztivált hoz az A38 Hajóra

A pittsburgh-i Signs of the Swarm a kortárs deathcore egyik legizgalmasabb és legkíméletlenebb zenekara. Zenéjük a modern metalos groove-okat ötvözi, technikás riffekkel és meglepően emlékezetes refrénekkel, hamarosan pedig a magyar közönség is megtapasztalhatja ezt élőben február 19-én, az A38 Hajón a ten56., az Oceans Ate Alaska és a Face Yourself társaságában. Seguir

2026. szeptember 17.

A Halott Pénz meghódítja az MVM Dome-ot is

A Puskás Aréna, három teltházas Budapest Aréna és tizennégy teltházas Budapest Park után most az MVM Dome-ot veszi be a Halott Pénz: a zenekar december 29-én első alkalommal lép fel a helyszínen, ezzel zárva egy fergeteges évet. Seguir

2026. szeptember 15.

A 40 éves The Mission visszatér Budapestre

Az egyik legnagyobb hatású posztpunk és goth rock zenekar, a The Mission 2027. május 9-én visszatér Budapestre, hogy katartikus dalaikkal ismét egyesítsék hazai rajongóikat egy varázslatos este erejéig a Dürer Kertben. Ráadásul a zenekar 10 év kihagyás után jövőre új lemezt is ígér, így a klasszikusok mellett várhatóan már a friss lemez szövegeit is énekelhetjük. Seguir

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky