3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2009. november 4.

A Belga és Larry Hangman kelti a hangulatot a Dürerben

Copyright:

November 6-án, pénteken, ismét a Dürer-kertben koncerteznek Larry Hangman-ék, ezúttal a Belga társaságában. A lassan 10 éve működő zenekart, leginkább a Daft Punk, Depeche Mode és a Kraftwerk elegyének kell elképzelni, erősen társadalomkritikus szövegekkel. Érdemes meghallgatni őket!

A Kanász Dusán, és Tisch Bálint alkotta formáció, lassan 10 éve létezik különböző nevekkel, és kisebb-nagyobb megszakításokkal. A nevük azért Larry Hangman, mert egy nap így keltek fel, szóval nem kell semmi mögöttes tartalomra gondolni. (De, ugye bárcsak a Dallas-os Jockey lenne az…)

A csapat számait mostanában előszeretettel játsszák a hazai rádiók, így talán többeknek ismerős lehet, a „Fogyasztó”, és a „Siesd el!” című dalok. De ha esetleg, valaki idáig azt sem tudná, hogy miről beszélünk, nekik segítünk egy kicsit:

És, ha ez nem lenne elég, akkor itt az alkalom, hogy élőben is megnézzük őket, ugyanis november 6-án, a Dürer-kertben lépnek fel, teljes valójukban, nem mással, mint a Belgával. Szóval egy nagyon jó estére lehet számítani!

Addig (se) siesd el!

Jegyek elővételben: 1000 Ft
Helyszínen: 1500 Ft

-gabriella-

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. augusztus 4.

A Depeche Mode dobosa visszatér Magyarországra

A tavalyi, teltházas MVM Dome-koncert után Christian Eigner, a Depeche Mode legendás dobosa ismét igent mondott a 101 Hang felkérésére. A világhírű zenész december 10-én Budapesten, majd december 16-án a berlini Uber Arénában is színpadra lép a magyar produkcióval. Tovább

2026. július 31.

LOOK MUM NO COMPUTER először Magyarországon

LOOK MUM NO COMPUTER olyan, mint egy őrült feltaláló, csak a találmányai nem rakétaként, hanem elsősorban elektromos hangszerekként öltenek testet. Épített már szintetizátoros kerékpárt és Furby orgonát is, de a technikai bravúrok mellett zseniálisan manőverezik a hangok birodalmában is, koncertjei rendre teltházasok, számos előadóval dolgozott már producerként és társszerzőként is. Legutóbb az Eurovízión feltűnt dalával, az Eins, Zwei, Drei-jal futott nagyot, 2027. február 19-én pedig először hallhatjuk Magyarországon is bravúros fellépését a Turbina Kulturális Központban. Tovább

2026. július 29.

A brit drill papák a Dürer Kertben koncerteznek

A brit hiphop- és grime-színtér egyik legizgalmasabb jelensége, a Pete & Bas november 25-én a Dürer Kertben lép fel. A londoni duó néhány év alatt vált internetes szenzációból nemzetközi koncertkedvenccé, sajátos stílusukkal és utánozhatatlan karakterükkel pedig teljesen egyedi színt képviselnek a műfajban. Tovább

2026. május 29.

Budapestre érkeznek a legnagyobb olasz slágerek

Igazi sztárparádé lesz augusztusban az MVM Dome-ban augusztus 22-én, ahol életre kel az olasz zene aranykora. A nagyszabású, látványos show keretében  a legendás Sanremói Fesztivál csillagainak slágerei idézik meg azt a különleges világot, ahonnan évtizedek óta örökzöld slágerek és ikonok indultak el a világhírnév felé. Tovább

2026. április 30.

Felizzik az erőmű: nemzetközi fellépők sora gyarapítja a 2026-os INOTA Fesztivált

Az ország egyetlen, erőműben megvalósuló audiovizuális fesztiválja további, a maguk területén kiemelkedő előadókat jelentett be. Természetesen idén is lesz fényművészeti kiállítás, ami már a fesztivál előtt is megnyitja kapuit. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky