3422 bands 12339 MP3 a descargar
Categorías
Hirdetés
Hazai

2009. október 5.

Idén 20 éves a Nulladik Változat zenekar

Copyright:

1989–2009. – 20 év – 7 stúdióalbum – 3 válogatás album – közel 100 dal ...Egy (újabb) korszak lezárásanak is tekinthető az a jubilumi koncert, mellyel a zenekar készül, a Gödör Klub és a VilágVeleje Produkció szervezésében. 20 év terméséből, és a készülő – az "új korszak" kezdetét előrevetítő – új lemezről válogatnak egy "ünnepi csokorral" a Nagyérdemű számára!

"Nulladik Változat!? Azt ismerem..., hallotam már róla..., voltam már koncerten..." – hallom szinte minden ismerősömtől. Ennek ellenére kevesebben tudják, hogy a (néhány tagcserén átesett) csapat az elmúlt két évtized során – sok velük egy időben induló, műfajközeli zenekarokkal ellentétben – szünet nélkül alkotott és koncertezett.

Most sem "egy 10 év kihagyás utáni, jubileumi és utolsó emlékkoncertre" készülnek. Sőt ...

A 90-es évek első felében virágzó alternatív-rock kultúra állandó szereplője, a műfaj "hanyatlása" után is – meg-megújulva – folyamatosan alkotva és koncertezve van jelen a magyar underground világában.

Egykoron a "szakma" által – tévesen – a "dark"-ba skatulyázott zenekar, valójában mindig is szélesebb zenei palettán mozgott, a "magyaros alter" és angolszász gitárzene keverékét néhol rockosabb, néhol poposabb, olykor népzenei elemekkel ötvözve alakították sajátos, egyedi hangzásvilágát. Számos legendássá vált helyen (Tilos az Á, Fekete Yuk, Almássy tér, Kultiplex), számos "legendás" együttessel (Sziámi, P.U.F., Kispál, Quimby, The Perfect Name) léptek fel. Adtak koncertet a PECSÁban, és szinte minden fesztiválon és nagyobb vidéki városban többször megfordultak.

A zenekar – valószínűleg a kompromisszumoktól mentes hozzáállása miatt – sosem lépett az igazi sztár-státuszú előadók közé, de egyediségük, hitelességük – amit egész pályafutásuk során sikerült megőrizniük –  stabil rajongótábort szerzett nekik, és tette őket az egyik legintenzívebben koncertező magyar zenekarrá.

A – nem mindig vidám – szövegviláguk ellenére a koncertek lendültesek, táncolhatóak. Érdemes eljönni... csak jó zenét hallgatni vagy akár egy jót ugrálni, tombolni!!!

Időpont: 2009. október 9. :: 21.00
Helyszín: Gödör Klub :: Világgödör (1051 Budapest, Erzsébet tér)
A Világgödör programját a Vidámpark zenekar–Bródy János–Juhász Kata Café de la Danse című performans-e nyítja. Utána Üllői Úti Fuck koncert és befejezésül a Nulladik Változat 20 éves jubileumi koncertje zárja az estét.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. augusztus 31.

Itt a vadiúj Sisi-dal Budapest Parkos gigje előtt

Augusztusra igazi zenei sűrítmény érkezett Sisitől: „Civil Nihil” címmel megjelent legújabb száma, amely egy koszos, sötét boom-bap agymenés, mindenféle sablon és sample nélkül. A dal Varga Tamás, alias WaTa produceri hozzájárulásával született meg. A két alkotó régóta állandó zenei társai egymásnak, és most újra szintet léptek. Ráadásul Sisi visszatért klipet forgatni a Budapest Parkba „Anya mondd meg” című bangere óta először. Seguir

2025. augusztus 30.

Részeg az út! - neten a Cowboys slágere!

Felpezsdítette a kis település életét a Cowboys, akik első saját daluk klipjét Részeg az út címmel forgatták, amely elképesztő nézettségével szinte azonnal felrobbantotta a netet. A tavaly alakult formáció egyébként is felforgatta a mulatós műfajt egyedi stílusával, amelyben a country-t és a mulatóst elegyítették. Seguir

2025. augusztus 28.

Szekeres András: A kedvenc 10 - Előrendelhető az album!

A kedvenc 10 címmel szerzői albummal jelentkezik Szekeres András. A Junkies frontembere 10 dalt gyűjtött össze eddigi életművéből, és régi barátja, alkotótársa Tempfli Erik segítségével közösen egy több évtizedet átölelő válogatáslemezt állított össze. Seguir

2025. augusztus 25.

Megjelent DESH és Young Fly új slágere az OHMAMMA!

A DESH és Young Fly duó ismét igazi nyári slágerrel jelentkezik: itt az OHMAMMA! Hallgassátok és nézzétek meg a hozzá készült igazi nyári videóklipet is! Seguir

2025. augusztus 24.

Ilyen lesz Dzsúdló Mekis menüje

A McDonald’s a hírességek kedvenc Mekis rendeléseit felsorakoztató kampányának legújabb hazai fejezetében Dzsúdló, azaz Juhász Marci áll a reflektorfényben. A Borsod megyei kisfaluból induló, mára a Z-generáció egyik legnépszerűbb előadójává vált zenész nem csupán a zenei toplistákon, de a hazai koncertéletben is meghatározó szereplő. Seguir

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky