3422 artistes 12339 MP3 á télécharger
Catégories
Hirdetés
Hazai

2009. október 4.

Háttérből a reflektorfénybe - Jamie Winchester

Copyright:

Jamie Winchester húsz évig élvonalbeli magyarországi projektek (Baba Yaga, Boom Boom, Tátrai Band, Koncz Zsuzsa, Ákos, Jamie-Robi) meghatározó egyénisége volt a háttérben, most azonban elérkezettnek látta az időt, hogy formabontó „protest rock“ szólóalbummal jelentkezzen. Jamie Winchester egyedüli szerzőként jegyzi The Cracks are Showing (Látszanak a repedések) című izgalmas, eklektikus XXI. századi rock-lemezt, amely október 1-jétől kapható.

„Nagyon termékeny volt az elmúlt nyolc évem, amikor Hrutka Róberttel játszottam együtt. Sikeresek voltunk, mégis éreztem, eljött a váltás ideje, és más irányba kell lépnem. Megértett bennem egy szólóalbum elkészítésének gondolata, logikus és természetes lépésnek tűnt, hogy készítsek egy önálló lemezt” - mondta az északír születésű 39 éves énekes, gitáros, zeneszerző, Jamie Winchester. „Sohasem zavart, hogy az elmúlt években sokan háttéremberként tartották nyilván. Nekem mindig csak egyetlen szempont létezett: a zene szeretete. Most sem célom, hogy kizárólag egy dologgal foglalkozzam, mindig is kerestem az új irányokat, az új kihívásokat. Sőt, nem is érezném magam jól, ha csak egy projektre kellene koncentrálnom”- mondta Jamie.

Jamie Winchester, aki számos rangos szerzői elismerés birtokosa (eMeRTON, Artisjus, Jakab Líra díjak) úgy érezte, a hangos, olykor punkos gitártémáknak kell a hátukon vinniük a dalokat. A lemez Jamie és Moldvai Márk (ex-Neo, Mitsoura) közös munkája. Mint azt a művész elmondta: Moldvai Márkkal végighallgatták a dalkezdeményeket és kiválogatták a legjobb 13-at, majd hagyták, hogy a dalok önmagukat formálják, ehhez igazították a hangszerelést. A The Cracks are Showing című bemutatkozó album hangzását tekintve a Jamie Winchestertől megszokott élőhangszer-centrikus-, és a Moldvai Márktól ismert elektronikus világ keveréke. A különböző hangszerek, hangok és effektek organikusan illeszkednek egymáshoz, úgy, hogy a dalok mondanivalója kerüljön fókuszba.

A címadó dal, a The Cracks are Showing sorai többértelmű mondanivalóval szolgálnak a rajongóknak. „What’s up, what’s up? The games are open/So let’s just save all the banks, and keep on hoping” (Mi újság? Nyitott minden játék/Mentsük hát meg a bankokat, és reménykedjünk tovább) – hangzik el a dalban. Jamie Winchester szerint ezek a sorok nemcsak a gazdasági válságra utalnak, hanem leginkább arra hívják fel a figyelmet, hogy világban egy általános erkölcsi, társadalmi, emberi krízis uralkodik.

„Komoly kétségeim vannak afelől, hogy egy popénekes a dalaival képes-e változásokat elérni, de mégis úgy éreztem, hozzá kell szólnom a dolgokhoz" - fogalmazott Jamie Winchester.

Az album rendkívül sokszínű és formabontó lett, ugyanakkor a főhős eddigi húszéves pályafutásának hangzásvilága is érezhető a lemezen. A Nothing Nice című dalon érezhető a Led Zeppelin Jamie-re gyakorolt hatása, a Nuffayou című nóta pedig kifejezetten neo-punkos, illik az izgalmas, eklektikus XXI. századi rocklemez koncepciójába, akárcsak a The King Must Fall című bio romantikus ballada.

Jamie Winchester és zenekara a koncerteken az új lemez dalait játssza, mindössze három dalt vettek fel a repertoárba a Jamie-Robi korszak slágereiől. A négytagú bandában a Jamie mellett maradt a Jamie-Robi zenekar összeszokott ritmusszekciója, Giret Gábor basszusgitáros és Kottler Ákos dobos. Az új gitáros, Pásztor Sámuel (Simi) az Anna and the Barbiesból érkezett. A zenekart a rajongók havonta egyszer garantáltan hallhatják Budapesten, méghozzá a bejáratott helyszínen, a Gödör Klubban. A zenészek emellett járják az országot az új albummal. Jamie fellép a Tátrai Tibor gitáros bandájával, a Magyar Atommal, és állandó közreműködő a Quimby-ből ismert Balanyi Szilárd koncertjein is.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. január 6.

Megjelent a Vad Fruttik új nagylemeze

Karácsonykor jelent meg a Vad Fruttik Mély című albuma, amely a zenekar egy korábbi életmű-rétegéhez nyúl vissza. A lemez régebbi Vad Fruttik-dalok újraértelmezéseiből áll, de nem nosztalgikus újrajátszásként: a hangsúly a lecsupaszításon, az első zenei gondolatokhoz való visszatérésen és egy közeli, intim hangzás kialakításán van. Az album már minden streaming platformon elérhető. Continuer

2026. január 5.

Azahriah a Fedél Nélkül címlapján

Exkluzív és jótékony: Azahriah hónapok óta nem adott interjút, most mégis megtörte a csendet a Fedél Nélkül kedvéért. A beszélgetés csak az aktuális lapszámban olvasható, amely mától elérhető, címlapján Azahriah-val. Az énekes az interjúval nem csak őszinte gondolatait osztja meg, hanem a hajléktalanok megélhetését is támogatja. Continuer

2025. november 28.

Átadták a 2025-ös Music Hungary-díjakat Veszprémben

Három nap után véget ért a XIII. Music Hungary Konferencia & Showcase, amely november 17–19. között rekord nézőszám mellett töltötte meg Veszprémet a hazai zeneipar szereplőivel. Az idei fókusztéma, „A zene körforgása – Fenntartható zeneipar 2025-ben” azt vizsgálta, hogyan épülhet fel egy önmegújuló, hosszú távon működő zenei ökoszisztéma Magyarországon. A szakmai programok kurátora Mezei Csaba volt, aki gazdasági, kreatív és közösségi nézőpontok metszetében állította össze az idei tartalmat. Continuer

2025. november 27.

Az élet a legjobb: megérkezett az Artúr Rambo első nagylemeze

Az Artúr Rambo három évnyi munka, közös ötletelés és számtalan éjszakába nyúló felvétel után kiadta nagylemezét, amelyet december 6-án a budapesti Akvárium Klubban, majd december 20-án Pécsen, a Szabadkikötőben mutatnak be élőben. Continuer

2025. november 26.

Molnár Tamás és Mehringer közös ügye

„VELETEMESSETEKEL” címmel megjelent Molnár Tamás legújabb együttműködése az X-Faktorból ismert Mehringerrel. A dal hangvételét különösen izgalmassá teszi, hogy intim és személyes vallomásként hat, miközben a két előadót egészen más indíttatás vezérelte. Continuer

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky