3422 zespół 12339 MP3 ściągać
Kategoria
Hirdetés
Események

2009. szeptember 5.

A PECSÁban játszik az Air!

Copyright:

Budapesten, a Petőfi Csarnokban ad koncertet december 13-án az Air. Addigra meg is jelenik a francia elektronikus zene zászlóvivőinek új albuma, a Love 2, így új élményekkel felvértezve mehetünk az élő előadásra.

  • share
  • kapcsolódó linkek

A francia zenekar roppant frappáns módon saját nevébe rejtette el azt a három szót, ami tökéletesen leírja zenéjük hangulatát, hiszen a levegő mellett az Air egy olyan mozaikszóként is felfogható, ami az amour (szerelem), imagination (képzelet) és reve (álom) szavakból áll össze. A névvel való játék még ennél is bonyolultabban értelmezhető, hiszen olyan, mintha már a nevükkel meghatározták volna későbbi karrierjüket. Francia eredetüket megcsillantó, de a nemzetközi karrier érdekében angolul született számaik az egész világ figyelmét a francia elektronikus zenére irányították 2000 környékén. A szintén francia Daft Punk mellett ők egy hasonlóan előkelő státuszra tettek szert az elektro zenei szintéren, bár a Daft Punk egyértelműbb talpalávalójához képest az Air zenéje otthon is jóval hallgathatóbb.

Nicolas Godin és Jean-Benoit Dunckel duettje 1995-ben állt össze, bár mindketten versailles-i származásúak, mégis Párizsban találkoztak először egyetemi tanulmányaik során. 1995-től kezdődően több számot, remixet és egy EP-t is kiadtak, debütáló albumuk a Moon Safari mégis csak 1998-ban jelent meg. Ezen az albumon találhatóak azok a slágerek, amik világszerte ismerté tették a francia elektronika nagyköveteit. A Sexy Boy, vagy Kelly Watch the Stars a világ több pontján óriási siker lett és akkoriban az MTV is rongyossá játszotta a hozzájuk készült klipeket. Ezután jött a Premier Symptomes, ami a régebbi Air számokat gyűjtötte össze.

A 2001-es 10000 Hz, Beck vendégszereplésével, továbbrepítette a kettőst az élő legendává válás felé, amit aztán 2004-es Talkie Walkie-val el is értek. A 2007-es Pocket Symphony megjelenésekor már mindenki tudta, hogy az Air egyedi hangzásvilágával már nem csak a francia, hanem az egész világ elektro zenéjének egyik legmeghatározóbb szereplője. Az évek során sikerült tökéletesíteniük azt az álomszerű, éteri zenei világot, amely bármilyen keményebb nyugtató reklámzenéjeként is jól funkcionálna és leginkább talán a 70-es évek szintetizátorokat fetisizáló előadóiból (Jean Michel Jarre, Vangelis), valamint a pszichedelikus rock stílusjegyeiből táplálkozik. Az Air az első előadók között volt, akik a most már talán unalmassá is váló retro hullámot megelőzve kezdtek analóg szintetizátorokat használni, mindezt ráadásul nem öncélú módon, hanem egy teljesen tudatos és egyedi hangzásvilág megteremtésének érdekében tették. 2009 októberében új albummal jelentkeznek Love 2 címmel, ami új színt hozhat a Justice és a Simian Mobile Disco által fémjelzett, másodvirágzását élő francia elektróba.

Jegyek kaphatóak a Ticket Express és az Eventim hálózatában.

Air-koncert
2009. december 13.
Petőfi Csarnok

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. július 4.

Idén nyáron is fesztiválhangulatot ígér a veszprémi Gyárkert

A régió egyik legnagyobb és legnépszerűbb szezonális koncerthelyszíne, a Gyárkert Kultúrpark 2025-ben már harmadszor hozza el az egész nyáron át tartó fesztiválélményt Veszprémbe. A telt házas nyitóhétvégén a Halott Pénz és Majka indította el a koncertsorozatot. A nyár folyamán hétvégenként a hazai zenei élet kiemelkedő előadói, legendái – többek között Charlie, a Ganxsta Zolee és a Kartel, Ákos, a Carson Coma, Pogány Induló, Dzsúdló, Rúzsa Magdi, Desh, a Quimby, Krúbi és a Bagossy Brothers Company – lépnek majd színpadra. Kontynuować

2025. június 30.

Ingyenes belépési lehetőséget kínálnak a Rockmaraton szervezői az elbocsátott dunaújvárosi dolgozók számára

A regionális és országos sajtót az utóbbi hetekben egyaránt futótűzként járta be a hír, miszerint a dunaújvárosi vasmű dolgozói tömegesen veszítették el állásukat alig néhány nap leforgása alatt. Ez a szám csupán munkavállalói szinten többezres nagyságrendű, nem beszélve az elbocsátottak családjairól, akik valamennyien hihetetlenül nehéz helyzetbe kerültek. Kontynuować

2025. június 18.

Metálóriások egymás után - Avenged Sevenfold

Amikor valaki azt mondja, hogy 2025 a metál éve Magyarországon, aligha lehet vele vitatkozni. Tavasszal az Iron Maiden robbantotta fel az Arénát, most pedig egy újabb legendás zenekar érkezik Budapestre: június 19-én az Avenged Sevenfold csap le a Budapest Park színpadán. A kaliforniai srácok nem először járnak kishazánkban, 2018-ban felléptek a VOLT Fesztiválon. Azóta sok változáson mentek át, részben ezért is lesz olyan különleges a koncert. Kontynuować

2025. június 17.

ByeAlex és a Slepp - Sypmhonic Aréna 2026-ban

A 2024-es telt házas Aréna-koncert és a több nagy sikerű, exkluzív Erkel Symphonic előadások után a ByeAlex és a Slepp 2026-ban újra szintet lép: február 7-én visszatérnek az Arénába egy különleges és látványos produkcióval, olyan egyedi vizuállal és zenei élménnyel, amelyet a közönség már megtapasztalhatott az Arénában és az Erkel Színházban. Kontynuować

2025. április 16.

Papp Szabi és Fehér Balázs is Depeche Mode-ot énekel

Papp Szabi, Fehér Balázs, Lányi Lala, Szakos Krisztián és Késmárki Zsolt – új neveket lepleztek le a szervezők a grandiózus Depeche Mode Special Tribute koncert kapcsán, és további meglepetések várhatók még. Eközben az esemény szintet lépett és fesztivállá alakult, köszönhetően annak, hogy az MVM Dome mellett Budapest és több vidéki helyszín szórakozóhelyei, vendéglátóegységei is csatlakoztak a programhoz. Aznap mindenhol Depeche Mode szól majd. Az esemény már nemzetközi színtéren is komoly figyelmet kapott: megkezdődik a jegyek értékesítése Európa-szerte. Kontynuować

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky