3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2009. augusztus 26.

Az indi utat tör a Gödörben - Illuzio, Gonzo, Turbo

Copyright:

Különleges, de annál izgalmasabb estére várják az indi-rock rajongókat szeptember 18-án, a Gödör Klubban, ahol is megnézhetjük az ifjú Illuzio, a Volt-fesztiválon remeklő Gonzo, valamint a mind népszerűbb Turbo zenekar koncertjét. Király este! Ingyen!

Az Illuzio zenekar 2006-os demójuk alapján meghívást kapott a Kispál és a Borz elé, de játszottak már a Quimby, a Balaton és a Kaukázus előzenekaraként is. Karafiáth Orsolya költőnő „Maffia-klub” című albumán is szerepelnek egy dallal. 2008-ban a Zöld Párdon Zöldfül tehetségkutatóján 3. lettek, 2009-ben pedig megjelent bemutatkozó lemezük Szívmorzsák címmel, melyről a hallgatóság a Nagykörúti rém c. számot ismerheti.

A Gonzo – aki nem tudná – az a zenekar, aki évekkel ezelőtt Debrecenből indult, kezdetben kis klubokban lépett fel, zenét írt Dyga Zsombor Tesó című filmjéhez, majd egy ideig csendben munkálkodtak, mígnem 2007 nyarán megjelentették Lost and Found című nagylemezüket. Azóta nagy fesztiválok nagyszínpadjain lépnek fel, az ABC tehetségkutató hazai nyerteseként a nemzetközi fordulóban 6 ország 1000 zenekara közül a legjobb 30 között zárták a versenyt, majd a Liverpoolban megrendezésre kerülő EMA MTV gálán is ők képviselték Magyarországot.

A Turbot pedig a budapesti koncertturistáknak minden bizonnyal nem kell bemutatni, de a főváros mellett az elmúlt hónapokban itthon és külföldön is egyaránt sok helyszínen, fesztiválon letették névjegyüket. Aki ellátogat egy Turbo koncertre az az introtól a meghajlásig biztosan nem tud szabadulni a színpad elől. A Turbo sokat emlegetett kozmikus energiái mindenkit behálóznak és magával ragadnak. Sokat dicsért első nagylemezük slágerei mellett a készülő új lemez egy-egy dala is elhangzik majd a Gödörben.

Aki eljön, nem számíthat másra, mint humoros kalandozásra az Illuziotól, dinamikus gitárzenére a Gonzotól és eszeveszett zúzásra a Turbotól.

Illuzio, Gonzo, Turbo koncert
Gödör Klub
2009. szeptember 18.
21:00
Ingyenes

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. május 29.

Budapestre érkeznek a legnagyobb olasz slágerek

Igazi sztárparádé lesz augusztusban az MVM Dome-ban augusztus 22-én, ahol életre kel az olasz zene aranykora. A nagyszabású, látványos show keretében  a legendás Sanremói Fesztivál csillagainak slágerei idézik meg azt a különleges világot, ahonnan évtizedek óta örökzöld slágerek és ikonok indultak el a világhírnév felé. Tovább

2026. április 30.

Felizzik az erőmű: nemzetközi fellépők sora gyarapítja a 2026-os INOTA Fesztivált

Az ország egyetlen, erőműben megvalósuló audiovizuális fesztiválja további, a maguk területén kiemelkedő előadókat jelentett be. Természetesen idén is lesz fényművészeti kiállítás, ami már a fesztivál előtt is megnyitja kapuit. Tovább

2026. április 28.

Jön az első Charlotte Wessels headliner turné

Charlotte Wessels újra Budapesten! 2027. február 17-én első headliner turnéjával tér vissza hozzánk a holland énekesnő és zenekara, az estét pedig Melissa Bonny nyitja majd! Tovább

2026. március 31.

Rendszerbontó Nagykoncert

Olyan nagyszabású, közösségi és zenei eseménynek ad otthont a budapesti Hősök tere 2026. április 10-én, két nappal a választások előtt, ahol a Polgári Ellenállás szervezésében különleges, „Rendszerbontóként” emlegetett koncert valósul meg. Tovább

2026. március 13.

Melody Maker Symphonic: Disco a Kongresszusi Központban is

A hazai sztárokból álló különleges formáció ezúttal is arra vállalkozik, amibenverhetetlen: a világ legismertebb slágereit egyetlen lendületes zenei utazássá gyúrja össze. Március 15-én a Budapest Kongresszusi Központ színpadán minden adott lesz egy felejthetetlen zenei élményhez: a Melody Maker nagyszabású, szimfonikus szuperkoncerttel és fergeteges bulival ünnepli a közönséget – és saját, immár négyéves sikertörténetét. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky