3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2009. augusztus 4.

Képek! Varga Zsuzsi nagy bulija a Carbonfools-os srácokkal

Copyright:

Nem kérdés, hogy melyik az a frekventált budapesti hely, ahol a fesztivál szezon alatt, úgy érezhetjük magunkat, mint egy fesztivál vip-jében. Csak nekünk minőségi zenekarok, kellemes székek, sör, fröccs és bármi. Igen, Gödör. Ráadásul most csütörtökön Pop Noise Klub, azaz Nylon me! Varga Zsuzsa és zenekara és persze Carbonfools, ráadásul ingyen.

A Carbonfools-os srácok azt mondják, eddig szinte mindegyik nyári koncert frenetikus volt, ezt a közönség is megerősítette. Túl vannak egy remek Balaton Soundon, sőt tisztelegtek már Demjén Rózsi előtt is Siófokon. Egy lelkes zeneszerető össze is vágta a zenészekkel készült interjút és a Fekszem az ágyon című szám átértelmezését.

Persze nincs vége a nyárnak azért itt-ott felbukkannak még, sőt egyes informátorok, akik hajnalban színpadok backstageében szoktak beszélgetni a carbon-tagokkal azt állítják, hogy stúdiómocorgás is kezdődik lassan. Sőt, napokon belül megjelenik az új klip a But She című számhoz.

The Carbonfools: Fekszem az ágyon

Varga Zsuzsiban is tombolnak a nyári energiák, hiszen egy pillanatra sem áll le, most csütörtökön a gödör színpadára kicsit új felállással és állandó dj-vel érkezik, aztán nem teketóriázik és nekiáll a csajrocknak, amely heves hatásokat válthat ki a közönségből.

Az Iparművészetin nem is olyan rég összeverbuválódott csapat, a NylonMe! punkos szövegekkel new-wave hangzással indítja majd az estét. Már ez a három zenekar is elég lenne ahhoz, hogy az egész pénteket mosolyderiliumban töltsük, de egy hosszabb szett erejéig a Carbonfools mellett a Belgáért és a Chip Chip Chokas-ért felelős Titusz lép a lemezjátszókhoz és dj DolbyRoll-lal közösen elindítják a péntek reggelt.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. május 29.

Budapestre érkeznek a legnagyobb olasz slágerek

Igazi sztárparádé lesz augusztusban az MVM Dome-ban augusztus 22-én, ahol életre kel az olasz zene aranykora. A nagyszabású, látványos show keretében  a legendás Sanremói Fesztivál csillagainak slágerei idézik meg azt a különleges világot, ahonnan évtizedek óta örökzöld slágerek és ikonok indultak el a világhírnév felé. Tovább

2026. április 30.

Felizzik az erőmű: nemzetközi fellépők sora gyarapítja a 2026-os INOTA Fesztivált

Az ország egyetlen, erőműben megvalósuló audiovizuális fesztiválja további, a maguk területén kiemelkedő előadókat jelentett be. Természetesen idén is lesz fényművészeti kiállítás, ami már a fesztivál előtt is megnyitja kapuit. Tovább

2026. április 28.

Jön az első Charlotte Wessels headliner turné

Charlotte Wessels újra Budapesten! 2027. február 17-én első headliner turnéjával tér vissza hozzánk a holland énekesnő és zenekara, az estét pedig Melissa Bonny nyitja majd! Tovább

2026. március 31.

Rendszerbontó Nagykoncert

Olyan nagyszabású, közösségi és zenei eseménynek ad otthont a budapesti Hősök tere 2026. április 10-én, két nappal a választások előtt, ahol a Polgári Ellenállás szervezésében különleges, „Rendszerbontóként” emlegetett koncert valósul meg. Tovább

2026. március 13.

Melody Maker Symphonic: Disco a Kongresszusi Központban is

A hazai sztárokból álló különleges formáció ezúttal is arra vállalkozik, amibenverhetetlen: a világ legismertebb slágereit egyetlen lendületes zenei utazássá gyúrja össze. Március 15-én a Budapest Kongresszusi Központ színpadán minden adott lesz egy felejthetetlen zenei élményhez: a Melody Maker nagyszabású, szimfonikus szuperkoncerttel és fergeteges bulival ünnepli a közönséget – és saját, immár négyéves sikertörténetét. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky