3422 bands 12339 MP3 a descargar
Categorías
Hirdetés
Események

2009. július 13.

Bolygónk blueskirálya Lucille-el látogat Budapestre

Copyright:

Valószínűleg utoljára turnézik Európában B.B. King, a nyolcvanhárom éves blues-uralkodó. A One More Time Tour keretien belül július 16-án a magyarországi közönség is élvezheti korszakalkotó gitárjátékát és generációkat felnevelő hangját.

Nemcsak a megszállott blues rajongók táborában számít szinte félistennek a gyapot ültetvényről trónra kerülő B.B. King, hiszen a múlt század negyvenes éveitől kezdve keveri mesterien a dzsesszt, a szvinget és a mindenkori popzenét is. Ennek köszönhetően jókora érdeklődéssel várják szerte a világon, még így, nyolcvanon túl is. A július 16-i koncerten több mint hatvan év terméséből hallhatunk bemutatót a Papp László Budapest Sportarénában. Az öreg előtt a bluest, a rockot, az r’n’b-t, a folkot és a gospelt egyedien ötvöző, háromszoros Grammy-jelölt énekesnő, Susan Tedeschi melegíti be a magyar közönséget.

A B.B.-t megillető maximális tisztelet persze nem csupán életkorának és az ehhez párosuló hihetetlen energiának szól. Ő nem az a figura, akinek koncertjeire azért mennek tízezres tömegek, mert valaha óriásit alakított és idős korában korábbi sikerein evickélve még ma is eladható. A király ma is simán olyan gitárjátékkal örvendezteti meg a színpad előtti tömeget, mint amivel már egyszer örökre beírta magát a hangszer kultúrájának történelmébe.

Többek között Lonnie Johnson, Blind Lemon Jefferson, T-Bone Walker hatására kifejlesztette a világ legkönnyebben felismerhető gitárstílusát, ám technikája ennek ellenére elég komplex. Hangos akkordozás által megszakított szólisztikus témák; elegáns vibrátók; precíz, énekszerű húrnyújtási technika jellemzi Lucille nevű gitárjára komponált előadását. Ezek a stílusjegyek a jelenkori rock gitárjáték technikájába is beépültek, nem hiába tekintenek rá példaképként gitárosok ezrei, köztük Eric Clapton, George Harrison és Jeff Beck is.

1997-ben a magyar gitárvirtuóz Tátrai Tiborral állt színpadra Budapesten, azt a koncertet máig sokan csodaként emlegetik azok közül, akik a helyszínen élhették át. Még ha nem is akarunk nagyon elrugaszkodni a valóságtól, akkor is be kell látnunk, hogy a Mississippi államból származó zenész valóban csodás dolgokat vitt végbe élete során, legalábbis ami a zenét illeti. Polcán több mint egy tucat Grammy-díj, falán tengernyi elismerés feszül. 1970 és 2005 között összesen tizennégy Grammyt zsebelt be, az elsőt r’n’b énekesi teljesítményéért, a legtöbbet a Legjobb Tradicionális Blues Felvétel kategóriában, de kapott hangszeres közreműködésért és legjobb rock hangszeres előadásért is. Az utolsót, a Legjobb Tradicionális Blues Album díját a 80 című – életkorára utaló – 2005-ben megjelent lemezével söpörte be.

A közönség elismerése természetesen nemcsak a teltházas koncertekben nyilvánul meg, a falra nemesfémkorongok is kerültek: több mint ötven albuma közül ’98-ban az 1973-as Best of B.B. King arany, majd platina lett, a ’97-ben kiadott Deuces Wild-ért egy évvel később aranyat, 2000-ben a platinát kapott. Ebben az esztendőben jelent meg az Eric Claptonnal közös Riding With The King, év végig ez is elérte a platina fokozatot.

Clapton csak egy volt a megasztárok közül, akik saját nívójukat emelhették B.B. társaságában. ’69-ben a Rolling Stones felkérte, hogy tizennyolc állomásos turnéján bandájával kísérje el őket, ugyanennyi koncerten lépett fel Ike és Tina Turner előtt, 1989-ben a U2-val utazta körbe a világot. Bonóékkal három hónap alatt Írországon kívül megfordultak Hollandiában, a volt NSZK-ban, Franciaországban, Ausztráliában és Új-Zélandon is. 1989-ben velük közösen nyerte el az MTV Video Music Awards legjobb videóklip díját (When Love Comes To Town).

Ilyen múlttal érkezik B.B. King, akinek nyár közepén megrendezésre kerülő koncertjére nyugodtan tekinthetünk úgy, mint egy búcsúzó legenda utolsó magyarországi örömünnepére, ahol a blues-on keresztül majd’ félévszázados összefoglalót kapunk a dzsessz és sok más stílus zenetörténelmi nyomairól. Hiszen a király él.

B.B. KING
One More Time Tour
Special Guest: Susan Tedeschi
2009. július 16. 20:00
Papp László  Budapest Sportaréna
Jegyek:
Ülő: 7.500.-, 9.900.-, 12.500.-, 15.000.-, 19.000.-, 25.000.-, 29.900.-

1 2

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. július 4.

Idén nyáron is fesztiválhangulatot ígér a veszprémi Gyárkert

A régió egyik legnagyobb és legnépszerűbb szezonális koncerthelyszíne, a Gyárkert Kultúrpark 2025-ben már harmadszor hozza el az egész nyáron át tartó fesztiválélményt Veszprémbe. A telt házas nyitóhétvégén a Halott Pénz és Majka indította el a koncertsorozatot. A nyár folyamán hétvégenként a hazai zenei élet kiemelkedő előadói, legendái – többek között Charlie, a Ganxsta Zolee és a Kartel, Ákos, a Carson Coma, Pogány Induló, Dzsúdló, Rúzsa Magdi, Desh, a Quimby, Krúbi és a Bagossy Brothers Company – lépnek majd színpadra. Seguir

2025. június 30.

Ingyenes belépési lehetőséget kínálnak a Rockmaraton szervezői az elbocsátott dunaújvárosi dolgozók számára

A regionális és országos sajtót az utóbbi hetekben egyaránt futótűzként járta be a hír, miszerint a dunaújvárosi vasmű dolgozói tömegesen veszítették el állásukat alig néhány nap leforgása alatt. Ez a szám csupán munkavállalói szinten többezres nagyságrendű, nem beszélve az elbocsátottak családjairól, akik valamennyien hihetetlenül nehéz helyzetbe kerültek. Seguir

2025. június 18.

Metálóriások egymás után - Avenged Sevenfold

Amikor valaki azt mondja, hogy 2025 a metál éve Magyarországon, aligha lehet vele vitatkozni. Tavasszal az Iron Maiden robbantotta fel az Arénát, most pedig egy újabb legendás zenekar érkezik Budapestre: június 19-én az Avenged Sevenfold csap le a Budapest Park színpadán. A kaliforniai srácok nem először járnak kishazánkban, 2018-ban felléptek a VOLT Fesztiválon. Azóta sok változáson mentek át, részben ezért is lesz olyan különleges a koncert. Seguir

2025. június 17.

ByeAlex és a Slepp - Sypmhonic Aréna 2026-ban

A 2024-es telt házas Aréna-koncert és a több nagy sikerű, exkluzív Erkel Symphonic előadások után a ByeAlex és a Slepp 2026-ban újra szintet lép: február 7-én visszatérnek az Arénába egy különleges és látványos produkcióval, olyan egyedi vizuállal és zenei élménnyel, amelyet a közönség már megtapasztalhatott az Arénában és az Erkel Színházban. Seguir

2025. április 16.

Papp Szabi és Fehér Balázs is Depeche Mode-ot énekel

Papp Szabi, Fehér Balázs, Lányi Lala, Szakos Krisztián és Késmárki Zsolt – új neveket lepleztek le a szervezők a grandiózus Depeche Mode Special Tribute koncert kapcsán, és további meglepetések várhatók még. Eközben az esemény szintet lépett és fesztivállá alakult, köszönhetően annak, hogy az MVM Dome mellett Budapest és több vidéki helyszín szórakozóhelyei, vendéglátóegységei is csatlakoztak a programhoz. Aznap mindenhol Depeche Mode szól majd. Az esemény már nemzetközi színtéren is komoly figyelmet kapott: megkezdődik a jegyek értékesítése Európa-szerte. Seguir

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky