3422 bands 12339 MP3 herunterladen
Nachrichten
Hirdetés
Események

2009. július 10.

Kapuzárási Párizs

Copyright:

Lekerült az utolsó Moholy-Nagy, Bortnyik és Kassák kép is a falról, elment a Besh o droM, Párizsban olvad az aszfalt, 30 fok fölé kúszott a higany a hőmérőben. Lassan kiürül a város, „elnyáriasodik”, augusztusban már szinte csak a turisták lézengnek az utcákon, az őslakos Párizsiak szétszóródnak az országban, hogy kisebb-nagyobb tömörüléseket alkossanak a déli és a nyugati partokon. Ideje tehát összegezni, mit hozott a 2008-2009-es szezon a franciaországi magyar jelenlétnek.

A 2008/2009-es akadémiai évben összesen 275 kulturális programot – komoly és könnyűzenei koncertet, képzőművészeti és fotókiállítást, szabadtéri és mozitermi filmvetítést, tudományos konferenciát, kerekasztal beszélgetést, könyvbemutatót, kortárstánc- és néptáncestet, valamint divatbemutatót (!) – szervezett a Párizsi Magyar Intézet (PMI). Impozáns a szám, impozánsak a látogatói adatok is: volt esemény, ahol majd’ négyszer annyian álltak sorban az épület előtt az utcán, mint amennyien befértek volna…Az Ecsedi-Derdák András vezette intézetben mára megvalósult a három évvel ezelőtti igazgatói pályázatban vállalt fordulat: a PMI-ben megfordulók zöme francia és nagyobb része először jár a magyar kulturális képviseleten.

A szezonzáró programok is ezeket a változásokat erősítették: a PMI a Foire Saint-Germain párizsi művészeti vásárral folytatott intenzív együttműködésben számos francia rendezvényt szervezett, több ezer francia látogatót vonzott a másfél hónapos periódus alatt. A művészeti vásár 100 ezer példányban terjesztett ingyenes programfüzetében a Párizsi Magyar Intézet kiállítását, a május 22-től június 27-ig tartó „Aktivizmus, modernizmus, Bauhaus, konstruktív tendenciák a magyar művészetben 1910-1930.” című tárlatot hirdette kiemelt rendezvényeként, amelyet a röpke öt hét alatt több mint kétezren tekintettek meg. A közös programsorozat zárásaként a Foire Saint-Germain és a Párizsi Magyar Intézet meghívta a Besh o droM és az Irie Maffia zenekarokat egy-egy vasárnapi koraesti zenélésre.

„Üld meg az utat!” - szólította fel Párizs mozijairól ismert negyedében – az Odéon téren – egybegyűlt tömeget a Besh o droM. Ezt jelenti ugyanis lóvári nyelven az 1999-ben alakult együttes neve. Egyedi stílusvilágukkal, amelyben keverednek a közép-kelet európai és a balkáni kulturákból kiemelt népzenei elemek, meghódították a párizsi közönséget: a „Meggyújtom a pipám” című számukra ötszáz néző ülte, állta, ugrálta, táncolta körül a színpadot. Ezt a „Szigethangulat” előzetest kívánta erősíteni az Irie Maffia, a magyar reggae és dancehall
együttes július 5-i párizsi koncertje is. Az Odéon Színház előtti téren felállított szabadtéri színpadával a Párizsi Magyar Intézet a Sziget Fesztivált, Európa legnagyobb zenei rendezvényét reklámozta.

De nem csak a zajos események a fontosak. Magnólia és rhododendron-bokrok között áll Párizs egyik belvárosi parkjában – a Bartók Béla téren – Bartók Béla szobra. A vandalizmus ideiglenes áldozatává vált szobor, immár megtisztítva az ezidáig szinte teljesen elfedő graffitiktől, ismét elegánsan fogadhatja tisztelőit. És várhatja az őszt, amikor a PMI a rendszerváltás évfordulójához kötődő, látványos, a magyarok szerepét kihangsúlyozó programokkal várja majd az intézetbe látogatókat. A következő évad kezdetén „Vasfüggönyt” építenek a Luxemburg-kertben, Trabant felvonulással emlékeznek meg a németek kiengedéséről és teret kapnak a kortárs fiatal festők is: a Friss Galériával közösen meghirdetett, a „Rendszerváltás 20 éve” című pályázat legjobbjait állítják ki. A PMI galériájának – a Vasarely Galériának – falaira pedig az Európai Iskola képei kerülnek, a negyvenes-ötvenes évek legnagyobb magyar művészeinek alkotásai. A kiállításhoz Varga Csaba, a PMI igazgatóhelyettese új katalógust is tervez, a sorban már a másodikat.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. április 16.

Papp Szabi és Fehér Balázs is Depeche Mode-ot énekel

Papp Szabi, Fehér Balázs, Lányi Lala, Szakos Krisztián és Késmárki Zsolt – új neveket lepleztek le a szervezők a grandiózus Depeche Mode Special Tribute koncert kapcsán, és további meglepetések várhatók még. Eközben az esemény szintet lépett és fesztivállá alakult, köszönhetően annak, hogy az MVM Dome mellett Budapest és több vidéki helyszín szórakozóhelyei, vendéglátóegységei is csatlakoztak a programhoz. Aznap mindenhol Depeche Mode szól majd. Az esemény már nemzetközi színtéren is komoly figyelmet kapott: megkezdődik a jegyek értékesítése Európa-szerte. Weiter

2025. április 11.

Újra a montreux-i színpadon: magyar tehetségek a jazz világában

Három fiatal magyar zongorista, akik tíz évvel ezelőtt bejutottak a Montreux Jazz Festival zongoraversenyének legjobb 10 helyezettje közé, amire azóta sem volt példa. 2025. május 5-én, a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretein belül, az Eiffel Műhelyházban lehetőségünk lesz felidézni Gayer Mátyás, Oláh Krisztián és Tálas Áron zongorajátékát. A doboknál az amerikai Gregory Hutchinsont, nagybőgőn pedig az ír Conor Chaplint láthatjuk. Weiter

2025. március 4.

CAMPUS 2025 - Zene minden mennyiségben

A decemberben már bejelentett amerikai sztárok, Jason Derulo és a The Chainsmokers elektropop-duó mellett újabb külföldi zenei produkciók kerültek fel az idei Campus Fesztivál fellépőinek listájára. Megérkezett a napi bontás is, mától már azt is tudhatjuk, a hazai kedvencek mikor érkeznek Debrecenbe. Weiter

2025. február 28.

Egy nappal hosszabb lesz a STRAND Fesztivál

Nulladik nappal bővül, így egy nappal hosszabb lesz az idei STRAND Fesztivál. Augusztus 20-án igazi ünnepi eseménnyel várják Zamárdi Szabadstrandján a közönséget. A MOL Nagyszínpadon több korosztály elektronikus zenei ikonjai váltják egymást. Fellép Paul Kalkbrenner, a Purple Disco Machine és a Kruder & Dorfmeister páros is. Weiter

2025. február 19.

A Postmodern Jukebox is fellép a VeszprémFesten

Újabb világsztár előadót jelent be a VeszprémFest: 2025. július 11-én fellép a kétezres évek egyik legizgalmasabb formációja, a Postmodern Jukebox. Látványos koncertshow, izgalmas zenei időutazás: világslágerek jazz, swing, soul, blues és doo-wop stílusban a veszprémi História kertben. Weiter

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky