2009. július 3.
Telnek a napok, egyre ritkábban kell esőre számítanunk és egyre erősebbek is lesznek a programok a VOLT-fesztiválon. Pedig az első két nap sem volt gyenge...Sepultura, Laurent Garnier, Tankcsapda, Révés Sándor, LTJ Bukem & MC Conrad és még KFT is…
Nagy Feró és baboskendős barátai, akik már lassan negyven éve csákányoznak a hazai rock színtéren, délután négykor tartanak nagygyűlést a Nagyszínpad előtt. A Beatrice Nagyszínpados koncertjére szeretettel várunk mindenkit, aki pöttyösben látja a világot, jó érzéssel gondol vissza boldog szép napjaira vagy egyszerűen csak újra tombolni akar egyet Nagy Feróék halhatatlan rockhungarikumaira. A nyolc óra munka és nyolc óra pihenés helyett is szórakozást kínáló VOLT-on azonban már a Beatrice koncertje előtt is elkezdődnek a programok. Ákos a VOLT exkluzív megnyitó koncertje után Krúdy verseit felolvasva hódítja meg a közönséget a Pesti Est Színpadon, a Dumaszínházas Kovács András Péter szövegeinek a Sorproni Szőke Ciklon Aréna ad helyet, fél négytől a Vígszínház Nő vágya című radikális musicelje kel életre a Pesti Est Színpadon, míg a délutáni zenés programok pedig az Illuzio, az Emotions Until Death és a Lawnmaker koncertjeivel indulnak az MTV Pop-Rock Arénában.
A Beatrice koncertje által előmelegített Nagyszínpadon 17:30-kor a Sepultura veszi át a hatalmat. A legendás brazil zenekar népes magyar rajongótábora elsőként a soproni VOLT Fesztiválon zúzhatja be magát az Anthony Burgess Gépnarancsához és Dante Aligheri Poklához írt, idén januárban megjelent A-Lex című album metál próféciárira tombolva. Az idén harmincöt éves Sepulutra irányításával zajló kőkemény metál ütközetet követően az elektronikus zene hódít majd a Soproni Nagyszínpadon. Hét órakor a szabadfogású breakbeatben utazó brit Freestylers kollektíva mutatja majd be keverőtudományát, hogy két órával később a közönség már a világ egyik leghíresebb french elektro dj-jének hódolhasson a Nagyszínpadon. Legyen szó akár a több ezres, a világ minden pontján első számú dance brandként ismert Ministry Of Sound partykról, vagy a Montreux-i Jazz Fesztiválon levezényt techo bemutatókról, Laurent Garnier elegáns elektro művészete mindenütt megállja a helyét, így egészen biztos, hogy a 17. VOLT-on is egy minden elemében kidolgozott és látványos elektro showra pöröghet majd fel a Nagyszínpad közönsége este kilenc órától. A kör végül a Tankcsapda tizenegy órakor kezdődő koncertjével zárul be, akik este nyolc órától már deikálásra várják a Tankcsapda relikviákkal felszerelt rajongókat a Soproni Szőke Ciklon Arénában.A harmadik nap magyar rock ikonok által keretbe foglalt Nagyszínpados programja az idén huszadik születésnapját ünneplő debreceni rock zenekar tizenegy órakor rajtoló frenetikus koncertjével ér majd véget.
Az első két naphoz hasonlóan pénteken is hajnalig tartó bulikkal várja a fesztiválozókat a 17. VOLT partymaraton központja, a Samsung Mobil Aréna. A Hangmás valamint Roy és Ádám unplugged koncertjét követően minden idők legkarizmatikusabb popikonja, Révész Sándor lép fel a Samsung Mobil Arénában. Révész Sándor exlkuzív unplugged estje az idei VOLT egyik legkülönlegesebb eseménye, ugyanis a Piramis és a Generál együttes egykori frontembere 23 éve nem turnézott Magyarországon. A hazai fesztiválok közül egyedül az idei VOLT közönségének adja elő egyedülálló szerzeményeit, jópár Piramis és Generál számmal kísérve, egy unlpugged koncert keretében. Ezen megismételhetetlen fesztiváltörténeti pillanat után Ganxsta Zolee és az ország kedvenc kartelja szállja meg a Samsung Mobil Arénát kellőképpen felspanolva a közönséget a ex-gogol bordellós Ori Kaplan, és az ex-firewateres Tamir Muskat irányításával működő Balkan Beat Box fél tizenegykor startoló etno zsiványságaira, amely eklektikus zenei programjával a balkáni mulatós zene, a klezmer, a roma funk, az elektro, a hip-hop és danchall rajongókat egyaránt táncba hívja majd. Éjféltől pedig a progresszív elektro house fenegyereke James Holden csavarja hajnalig a potmétereket a Samsung Mobil Arénában.
LTJ Bukem & MC Conrad hajnali fél kettőtől, James Holden house partyjától egy ugrásra tart drum'n'bass bemutatót az MR2-Mol Színpadon. LTJ Bukem & MC Conrad bulijához este fél hattól sorrendben Harcsa Veronika, majd Takács Eszter és a Gumizsuzsi, Lovasi András Kiscsillaga, az Irie Maffia, illetve a Pál Utcai Fiúk konertjén át vezet az út.
Az MTV Pop-Rock Arénában kőkemény produkciók csapnak össze a hazai alternatív zene zsenge hajtásaival. Pénteken kora estétől a Prosectura, az Odett és a Go Girlz!, a Supernem, a Depresszió, az Anima Sound System és a Road VOLTon kívül összeférhetetlen energiái futnak össze egy térben. A Cool Teraszon öt órától az Ef Zámbó Happy Dead Band, majd 18:00-tól a Zuboly neve garancia az avantgárdra annak, aki kellőképpen fel akar készülni a tavaly új lemezzel előrukkoló (A bábú visszavág) KFT zenekar fél kilenckor kezdődő Pest Est Színpados rockteátrumára, melyet tíz órától az R-Go popszafarija követ.
Forrás: sziget.hu