3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2009. június 29.

Siófoki Hungária fergeteg az MTV Iconon

Copyright:

Szombat este a Hungária munkássága előtt tisztelgett a hazai könnyűzenei élet 12 neves és egy feltörekvő előadója a siófoki Coke Clubban. A mára már ikonná vált jampik páholyból figyelték, ahogy olyan sztárok előadásában hangzottak fel a korszakos házibuli-slágerek, mint Zséda, a Kistehén, az Alvin és a mókusok, vagy éppen Pokorny Lia.

Mintegy ötezer ember gyűlt össze szombat este Siófokon, hogy a hazai könnyűzene történetének egyik legnépszerűbb és legvidámabb csapatát ünnepelje: a Coke Club – MTV Icon idei első koncertjén a Hungária munkássága előtt tisztelegtek. A páholyból a jampicsapat 1980-as, klasszikus felállásának tagjai figyelték azt a 12 ismert, és egy feltörekvő előadót, akik mind-mind saját stílusukra formálva adták elő generációk által ismert slágereiket.

Dolly, Fenyő Miklós, Szikora Róbert, Novai Gábor, Kékes Zoltán, Fekete Gyula igazi sztároknak kijáró fogadtatásban részesültek a Coke Club-ban, ahol ezúttal egyikük sem állt színpadra. A rock’n’roll hazai nagymesterei ezt azonban cseppet sem bánták, hiszen megannyi színvonalas, eredeti és vidám feldolgozást hozott össze a Coke Club.

Kapa és Pepe, azaz Mucsi Zoltán és Scherer Péter voltak az est házigazdái, akik a csak rájuk jellemző humorral konferálták a Lévai Balázs, a Coke Club - MTV Icon művészeti vezetője által rendezett programot.

Zséda „Meghalok, hogy ha rám nézel” verziója megadta az este hangulatát, amit a Folkfree elektronikus hatásokkal is operáló folkzenéje, majd az Alvin és a mókusok által punkban előadott Csókkirálya követett. A britpopban utazó Gonzót és a Kistehén együttest a pályázat útján kiválasztott fiatal csapat, az Escape követte, akik a Duci Jucival táncoltatták meg a közönséget. A Kowalsky meg a Vega funkrockos köntösbe ültette a Multimilliomos jazzdobost, majd a lendületesen vicces Yellow Spots következett.

Pokorny Lia, a Beugró sztárja a Free Style Chamber Orchestra kíséretében adta elő az Isztambul és a Várni rád egy éjen át című örökzöldeket. A koncert vége felé az egyre népszerűbb Kaukázus, a Zorall, valamint a Roy és Ádám Trió tisztelgett az ikonok előtt, majd a Prison Band előadásába többen becsatlakoztak a fellépők közül, hogy egy nagy fináléban közösen adják elő a Rock’n’Roll Party című dalt – amit stílusosan hajnalig tartó mulatozás követett a Coke Clubban.

„Igazán megható volt látni, hogy az évtizedekkel ezelőtt írt dalaink ma is hatással vannak az emberekre, és ilyen remek zenészek veszik a fáradtságot, hogy feldolgozzák őket”, mondta el Fenyő Miklós.

Szikora Róbert kiemelte, hogy egyáltalán nem érzi magát ikonnak, de az nagyon jól esett neki, hogy egy ilyen nagyszabású este kizárólag az ő munkásságukról szólt.

A következő Coke Club – MTV Icon koncert Demjén Ferenc dalai előtt tiszteleg majd július 11-én 21:00-tól, a Hungária koncert felvétele pedig július 2-án 21:00-tól látható majd az MTV műsorán.

Palackposta: A Coke Club – MTV Icon koncertek egyszerre két színpadon kerülnek megrendezésre. A zenekarok felváltva játszanak, így gyakorlatilag átszerelési szünet nélkül élvezhető 12+1 előadó fellépése.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. március 6.

Korlenyomat a Honeybeast új dala, az Eladó

A dalhoz készült klipben az egyik leghíresebb magyar, Arató András, azaz Hide the Pain Harold is szerepel. Tovább

2025. március 3.

San Marino után itthon is tarol a Carson Coma új dala

A "Daddy Said No" a san marinói Eurovízió első elődöntőjén debütált, mától pedig már a hazai közönség is bátran fogyaszthatja a képzelt vagy valós zsarnok apáról szóló számot. Tovább

2025. február 28.

Megjelent Beck Zaza első szólóalbuma

A ZAJZAJZAJ február 21-én egyszerre indította el a 30Y és az Esti Kornél turnéját, ünnepli az alkotó közösség új megjelenéseit: Boebeck új EP-jét és egy új nagylemezt, Beck Zaza, a 30Y dobosának első szólóalbumát, melynek címe: félelemből otthon. Tovább

2025. február 24.

Charlie újra bakeliten is

Igazi ereklyének minősül Charlie sokat emlegetett, ’Mindenki valakié’ című kiadványa, mely most először bakelit formában jelent meg. Tovább

2025. február 20.

Megjelent a The Carbonfools új albuma

A Carbonlove egy új korszak kezdetét jelzi a zenekar életében, miközben hű marad ahhoz a különleges stílushoz, amely évek óta a védjegyük. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky