3422 zespół 12339 MP3 ściągać
Kategoria
Hirdetés
Események

2009. június 12.

Demis Roussos Budapesten

Copyright:

A görög szülőktől Egyiptomban születetett világhírű Demis Roussos énekes ismét a színpadon! Több évtizeden át tartó sikerrel a háta mögött, ismét visszatér a rajongóihoz – új albummal és egy élő turnéval. Demis című albumának mottója – ”vissza a gyökerekhez, vissza a dalokhoz - , sokat elárul arról, mire számíthatunk a világsztártól.

Roussos már örökre letette a névjegyét a rocktörténelemben az Aphrodite’s Child tagjaként, de azzal is, hogy dalait megszámlálhatatlan nyelven adta elő. A hatvanas években az egyik legütősebb rockénekes volt. Mostani albuma is ezt a stílust hozza vissza, hiszen a dalokat hallgatva eszünkbe jutnak az olyan slágerei, mint az It’s Five O’clock, az I Want To Live vagy az End of the World.

Az Aphrodite’s Child elég hosszú ideig volt sikeres ahhoz, hogy mintegy 240 televíziós szerepléssel, három lemezzel büszkélkedjen és azzal, hogy világhírűvé tett két görög művészt: Demis Roussos-t és a billentyűs-zeneszerzőt, Vangelis Papathanissiou-t.

Roussos karrierje a zenekar feloszlása után is szárnyalt, hiszen további ötven millió lemezt adott el. Fiatal kora ellenére egyik slágert írta a másik után. Kevesen voltak, akik nem ismerték a My Reason-t, a Forever and Ever-t, a Goodbye My Love, Goodbye-t, az I Need You-t, a Lost in Love-ot. Az énekes nehezen tudott egy helyben maradni.

Egy időre például az Egyesült Államokba költözött, ahol az ott készített albumával azonnal az amerikai TOP40-es listára került. Amikor visszatért Európába, egy olyan egyedi kísérlettel állt elő, amely a new age sítlust keltette életre öt földrész tradicionális hangszereivel.

Ekkor lettek jóban Marc di Domenico producerrel, akit leginkább a Chambre avec vue hatalmas sikere kapcsán ismerhetünk, ami újra elindította Henri Salvador karrierjét.

Az elmúlt időszakban pedig nem más, mint Micky Green and BB Brunes lehet hálás neki. ”Ez a pasas felébresztett” – nyilatkozta róla Demis. Sok évvel azután, hogy egyetlen felvételt sem készített, a producer rábeszélte, hogy térjen vissza a gyökereihez, és adjon ki egy rockalbumot.

Azt ajánlotta az énekesnek, hogy hallgasson meg néhány szerzeményt olyan fiatal, tehetséges, de még ismeretlen zenészektől, mint Picci, Almo és Nenad Barbulovic. Ezek a fiúk modern hangszereléssel ruházták fel a tradícionális Beatles és Aphrodite’s Child hangzást, miközben a ritmusszekciót kissé felrázták Little Barrie-vel és a Dirty Feel-lel. Roussos a színpadon is hasonló kíváló zenészekkel lép fel.

A zenekar tagjai közt van a dobos Virgil Howe, a basszusgitáros Lewis Reuben Wharton, a gitáros Nicholas Ryness Hirsch és a billentyűs Jessica Lauren. Az albumot Tina Turner, Quincy Jones, Lenny Kravitz zeneszerzőjének, Terry Brittennek a londoni stúdiójában vették fel. Demis és a zenekar ősszel kezd turnézni, és a programból természetesen nem hagyják ki az Aphrodite’s Child dalait sem, sőt Demis ezen kívül még egy meglepetést is tartogat a rajongóinak!

Demis Roussos
szeptember 29. (kedd), 20:00
Papp László Budapest Sportaréna

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. július 4.

Idén nyáron is fesztiválhangulatot ígér a veszprémi Gyárkert

A régió egyik legnagyobb és legnépszerűbb szezonális koncerthelyszíne, a Gyárkert Kultúrpark 2025-ben már harmadszor hozza el az egész nyáron át tartó fesztiválélményt Veszprémbe. A telt házas nyitóhétvégén a Halott Pénz és Majka indította el a koncertsorozatot. A nyár folyamán hétvégenként a hazai zenei élet kiemelkedő előadói, legendái – többek között Charlie, a Ganxsta Zolee és a Kartel, Ákos, a Carson Coma, Pogány Induló, Dzsúdló, Rúzsa Magdi, Desh, a Quimby, Krúbi és a Bagossy Brothers Company – lépnek majd színpadra. Kontynuować

2025. június 30.

Ingyenes belépési lehetőséget kínálnak a Rockmaraton szervezői az elbocsátott dunaújvárosi dolgozók számára

A regionális és országos sajtót az utóbbi hetekben egyaránt futótűzként járta be a hír, miszerint a dunaújvárosi vasmű dolgozói tömegesen veszítették el állásukat alig néhány nap leforgása alatt. Ez a szám csupán munkavállalói szinten többezres nagyságrendű, nem beszélve az elbocsátottak családjairól, akik valamennyien hihetetlenül nehéz helyzetbe kerültek. Kontynuować

2025. június 18.

Metálóriások egymás után - Avenged Sevenfold

Amikor valaki azt mondja, hogy 2025 a metál éve Magyarországon, aligha lehet vele vitatkozni. Tavasszal az Iron Maiden robbantotta fel az Arénát, most pedig egy újabb legendás zenekar érkezik Budapestre: június 19-én az Avenged Sevenfold csap le a Budapest Park színpadán. A kaliforniai srácok nem először járnak kishazánkban, 2018-ban felléptek a VOLT Fesztiválon. Azóta sok változáson mentek át, részben ezért is lesz olyan különleges a koncert. Kontynuować

2025. június 17.

ByeAlex és a Slepp - Sypmhonic Aréna 2026-ban

A 2024-es telt házas Aréna-koncert és a több nagy sikerű, exkluzív Erkel Symphonic előadások után a ByeAlex és a Slepp 2026-ban újra szintet lép: február 7-én visszatérnek az Arénába egy különleges és látványos produkcióval, olyan egyedi vizuállal és zenei élménnyel, amelyet a közönség már megtapasztalhatott az Arénában és az Erkel Színházban. Kontynuować

2025. április 16.

Papp Szabi és Fehér Balázs is Depeche Mode-ot énekel

Papp Szabi, Fehér Balázs, Lányi Lala, Szakos Krisztián és Késmárki Zsolt – új neveket lepleztek le a szervezők a grandiózus Depeche Mode Special Tribute koncert kapcsán, és további meglepetések várhatók még. Eközben az esemény szintet lépett és fesztivállá alakult, köszönhetően annak, hogy az MVM Dome mellett Budapest és több vidéki helyszín szórakozóhelyei, vendéglátóegységei is csatlakoztak a programhoz. Aznap mindenhol Depeche Mode szól majd. Az esemény már nemzetközi színtéren is komoly figyelmet kapott: megkezdődik a jegyek értékesítése Európa-szerte. Kontynuować

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky