3422 bands 12339 MP3 a descargar
Categorías
Hirdetés
Hazai

2009. április 24.

Földönkívülieknek zenél a Tirpunk

Copyright:

Elkészült a Tirpunk új videó klipje a Hogyha szólít című számhoz. Az animációs kisfilm hamarosan látható is a magyar MTV-n, illetve már készülnek a nyári fesztiválszezonra, miközben járják az országot a fellépések végett.

- A filmet az énekesünk készítette, három éve kezdte el, de akkor még fogalmunk sem volt róla, hogy melyik dalhoz lesz. A Hogyha szólít című szám végül nagyon passzolt az ötlethez, úgyhogy ehhez fejeztük be a filmet. Vannak benne földönkívüliek egy komoly emberrablással keverve, meg mi is szerepelünk animációs figuraként, és szerintünk elég vicces lett. Most járjuk az országot, koncertezünk többek közt Kaposváron május 2-án, majd Budapesten, Nyíregyházán is. Emellett pedig készülünk a nyári fesztiválszezonra, láthatóak és hallhatóak leszünk például a Rockmaratonon, a Cibak és Veréb feszteken is. – árulta el Lauer Gábor, a Tirpunk gitárosa.

Mint ismert, a Tirpunk Vágó István Legyen Ön is milliomos! műsorában nyert pénzből készítette el egy éve megjelent második lemezét Tiprunk címmel.

– Körülbelül két éve kerültem be a játékba, és szerencsére 800.000 forintot nyertem is Vágó Istvántól. Úgy mentem be, hogy ha nyerek, akkor azt az együttesre fordítom, és így is lett, ebből a pénzből finanszíroztuk második albumunk gyártási költségeit. – tette hozzá Gábor.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. július 2.

A szerelem, amit mindenki keres: megérkezett a Blahalouisiana legújabb dala

Az a szerelem a címe a zenekar új, táncolható, nyári hangulatú megjelenésének, amelyben a retró fülbemászó groove-okkal, szintivel, játékos ritmusokkal és karizmatikus énekkel karöltve találkozik a modernnel. Seguir

2025. június 28.

Fend Off The Dark: Roses Of Thieves dal- és klippremier

Vadonatúj dallal és a hozzá készített videoklippel jelentkezett a Roses Of Thieves. Az ultradallamos modern rock / metalt EDM, ír kocsmapunk és folk metal elemekkel ötvöző zenekarhoz idén csatlakozott Dudás Ivett (Thy Catafalque, Tales Of Evening) énekesnő, a Fend Off The Dark már vele készült el - a dal a még formálódó második nagylemez első előfutára. Seguir

2025. június 1.

Minden eddiginél keményebben szól a The Trousers

Gőzerővel dolgozik hetedik nagylemezén a The Trousers. A budapesti garázs rock/hard rock zenekar a “Necessary Evil” címet adta a korongnak, amelyen az Artist Factoryban, az együttes korábbi dobosának és állandó stúdiósának, Cs. Szabó Zoltánnak a vezetésével munkálkodnak. Seguir

2025. május 25.

Control: megjelent Gently da Spittah új klipje

A tavasz elején megjelenő Gently da Spittah EP Körvonal Control című dalában egy lázálom elevenedik meg. Az impresszióiról, elképzeléseiről és arról beszél a szerző, hogy szerinte mire vágyik minden ember! Seguir

2025. március 6.

Korlenyomat a Honeybeast új dala, az Eladó

A dalhoz készült klipben az egyik leghíresebb magyar, Arató András, azaz Hide the Pain Harold is szerepel. Seguir

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky