3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2009. április 23.

The Moog lemezbemutató a munka ünnepén

Copyright:

Május 1-én, a munka ünnepén jelenteti meg második, régen várt lemezét a The Moog, melyet a Merlin nagytermében mutat majd be az USA-ból frissen hazatért zenekar. Érdemes elővételben jegyet venni, hiszen mindössze 200 darab ilyen jegy van, amely várhatóan igen gyorsan elfogy. A Razzmatazz Orfeum címet viselő album Seattle-ben került felvételre Geoff Ott producer (QOTSA, Alice In Chains, Pearl Jam) bábáskodása mellett.

A nagyhírű SXSW-fesztiválon adott két koncerten túl a The Moog további 5 koncertet játszott harmadik amerikai miniturnéján. Mindezek mellett jutott idő még a klasszikus "What A Wonderful World Ramones" féle változatának rögzítésére is, mely a jövőben napvilágot lát majd, várhatóan a következő kislemez bónusz dalaként.

És ha már a következő kislemez: a nemrégiben megjelent és az MR2, valamint a magyar MTV által is kedvelt és sokat játszott "You Raised A Vampire" után az USA-ban elkészült a The Moog legfrissebb, negyedik videója is, a "When I See You" című dalhoz. A klip rendezője Anthony EG volt, aki korábban két White Stripes-klipet (Hotel Yorba, We’re Friends) is készített, legfrissebb munkája pedig az amerikai Von Bondies zenekar legújabb kislemezéhez (Pale Bride) készült videó.

Az új The Moog lemezt először a Merlinben lehet majd megvásárolni CD-n és ugyanitt juthatnak majd hozzá a rajongók a You Raised A Vampire kislemezes kiadásához is, amely különleges arany színű bakelitlemezen lát napvilágot. A lemez B oldalán egy exkluzív dal is helyett kapott, a The Moog a legendás Bauhaus zenekar egyik ismert dalát (Passion Of Lovers) dolgozta fel, mitöbb a Bauhaus egykori basszusgitárosa, David J is szerepel a felvételen.

Az est egyik vendége a székesfehérvári Jacked, amelynek legénysége a gimnáziumi évek és "Stop The Show" című debütáló albumukat bemutató koncertjeik abszolválása után újabb elfoglalt időszak elé néz, hiszen rövidesen egy kislemez és videoklip felvételeibe kezdenek bele, hogy azután a nyár során második nagylemezüket is rögzítsék majd.

Elsőként a The Pills lép majd a Merlin színpadára május 1-én. A 2006-ban alakult, modern pop/indie/beat elemeket ötvözõ négy fõs formáció a hamarosan elkészülõ friss kislemez dalait mutatja majd be A számok egy része a zenekar weboldalán már meghallgatható.

A koncertek után a nagyteremben a Gumipop és a Kunk DJ kollektíva tagjai táncoltatják a nagyérdeműt, míg a bár előterében a Past Perfect tagsága (kiegészülve a The Moog tagjaival) játssza a ’60-as, ’70-es évek soul, funk, rock és popklasszikusait.

The Moog – Razzmatazz Orfeum – Nagylemez-bemutató koncert
support – Jacked, The Pills
a koncertek után – Gumipop, Kunk, Past Perfect DJk 
helyszín – Merlin, V. Gerlóczy u 4.
2009. május 1, péntek
belépõ: 1800 forint, elővételben 1400 forint (200 darab)

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. augusztus 6.

Film készül bongor díjnyertes konceptalbumához

Berta Csongor, azaz bongor évek óta a hazai zenei színtér fontos alkotója, épp most készül a szeptemberben esedékes első önálló Budapest Park koncertjére, tavaly pedig elkészült pályafutása eddigi legszemélyesebb és legnagyobb hatású lemeze. A sokszoros díjnyertes EXTÁZIS című konceptalbum dalai végigvezetnek az alkotó életén, fókuszba helyezve többek között az addikcióval kapcsolatos viszonyát. Az albumhoz, ahogy bongor nemrég bejelentette, most mozifilm készül K. Kovács Ákos és Ipacs Gergely rendezésében a Superfactory, a TelekomFilm és a CineSuper gondozásában, ami már idén ősszel látható lesz a mozikban. Tovább

2026. június 11.

Ünnepi estély egy süllyedő hajón – új Blahalouisiana-dal érkezett

Nem sokkal előző megjelenésük, a Sűrű végtelen után egy már-már karneváli hangulatú, mégis súlyos kérdéseket boncolgató dallal jelentkezik a Blahalouisiana. Tovább

2026. június 1.

Sűrű végtelen: itt a Blahalouisiana új dala

A dal mindenki számára ismerős érzéseket fogalmaz meg olyan hangulattal vegyítve, amitől annyira szerethető a Blaha-pop. A Sűrű végtelen szerzője, Schoblocher Barbara gondolatainak világába hívja a hallgatókat. Tovább

2026. május 20.

Új Acid Empire klip

Az elmúlt években egyre több hazai zenekar próbálja összemosni a modern metal, az elektronika és a hiphop határait, de kevés formáció találta meg ebben a saját, könnyen felismerhető hangját. A budapesti Acid Empire azonban pontosan ebbe a kategóriába tartozik. A 2022-ben alakult csapat industrial és rap-metal alapokra építkező zenéje egyszerre agresszív, feszült és atmoszférikus, miközben végig ott lüktet benne valamiféle hideg, városi nyugtalanság. Tovább

2026. május 4.

Sárkányok tánca: új verziót kapott a Hősök dala

A téli álmából ébredő Minimal Project közreműködésével gondolta újra az idén jubileumot ünneplő Hősök a 2003-as Sárkányok táncát. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky