3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2009. április 14. | Joss Beaumont

A Mobilmánia az új mánia!

Copyright:

A 2008-as év rock-zenei szenzációja volt egy új zenekar, egy szupergroup, amelynek tagjait a hazai rock hívei már jól ismerték. Ráadásul mindannyiukat ugyanabból a zenekarból, a P.Mobilból, melyben mind az öten hosszú-hosszú éveken át már együtt zenéltek. Elkezdődött a visszaszámlálás. Egy megbeszélésre gyűltek össze a MOBILMÁNIA zenészei és az április 30-i Petőfi Csarnok-beli koncert fellépői, ami egy vidám fotózásra is jó alkalom volt. Lássuk a részleteket!

A Mobilmánia megalakulása igazi szenzáció volt, hiszen újra együtt lehetett a három legendás énekes: Vikidál Gyula, Tunyogi Péter és Rudán Joe, akik több mint 30 éven át voltak a P.Mobil vokalistái. Velük tartott Kékesi „Bajnok” László basszusgitárral és Zeffer András a híres Hammond orgonával, akik szintén népszerű Mobil-tagok voltak évtizedekig. Úgy döntöttek, hogy Mobilmánia néven újra együtt játsszák azokat a Mobil dalokat, amiket a közönség és természetesen saját maguk is „mániákusan” kedveltek. A megalakulásuk óriási sikert aratott: teltházas koncertek és a közönség egyöntetű szeretete, rajongása fogadja a Mobilmániát mindenhol.

Aztán nemrégiben sajnos óriási csapás érte az együttest: Tunyogi Péter ma már nem lehet velük, tragikus halála a Mobilmánia lemezfelvétele közben történt. Hangja még felcsendül a lemezen, de a munkálatok befejezésében már nem tudott részt venni. Az azóta megjelent album utolsó számát, a „Velünk leszel mindig”-et az ő emlékére írták zenésztársai, barátai.

A Mobilmánia első lemeze, az „Ez a mánia” december 11-én jelent meg. Az album Zeffer András bevallása szerint „új erőt és új utat ad az együttesnek, ami egyben a Mobilmánia jövőképe is.” Az „Ez a mánia” a 2008-as év egyik legerősebb hazai rock albuma lett, amelyen nem csak a zenék, hanem Horváth Attila szövegei is maradandó értéket képviselnek. A rajta hallható tizenegy vadonatúj dal bizonyítja, hogy a csapatban még mindig rengeteg alkotó erő van.

- Az új számok beépülnek a Mobilmánia koncertjeibe, de azért nem válunk meg a régi P.Mobil daloktól se. Az olyan kedvencek, mint a „Két forintos dal”, vagy a „Menj tovább!”, mindig a repertoárunk részei maradnak. – mondja el Zeffer András, a csapat vezetőjeként.

És most ismét elkezdődött a visszaszámlálás. Egy megbeszélésre gyűltek össze a MOBILMÁNIA zenészei és az április 30-i fellépők, ami egy vidám fotózásra is jó alkalom volt.

Külön öröm, hogy a nemrégiben elhunyt Tunyogi Pétert nem csak lánya, Bernadett, hanem kicsi unokája, Maya is képviselte, aki kedves lényével igencsak jó hangulatot teremtett. Bizony nem sokáig volt a háttérben, ragaszkodott hozzá, hogy aktívan részt vegyen a munkában. Vikidál Gyulával azonnal összebarátkozott, aki igencsak ért a gyermekek nyelvén, hiszen Maya egy percig nem tévesztette szem elől, ragaszkodott személyéhez. A kedves kislány új nevet is adott a kiváló rock-legendának, amit a stáb azonnal át is vett: Mától kezdve ő mindenki Nyuszi bácsija.

Hobo vidéki elfoglaltsága miatt nem volt jelen, de április 30-án a Petőfi Csarnok szabadtéri színpadán már ott lesz a Mobilmániával, Jessie Galante-val (USA), a Rock Banddel, Echo Quartettel, azaz a fiatal hölgyekből álló vonósnégyessel, illetve a négy közismert ex. P.Mobil dobossal is. (Pálmai Zoltán, Döme Dezső, Németh Gábor, és Herpai Sándor). Reméljük, kicsi Maya is emelni fogja az est fényét!

Joss Beaumont

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. október 15.

Valós eseményeken alapuló erotikus sci-fi vallási horroreposz

Az Evanora: Unlimited a projekt mögött álló művész saját meghatározása szerint „valós eseményeken alapuló erotikus sci-fi vallási horroreposz”. Egy biztos, a többféle médiumot összekapcsoló projekt egy izgalmas zenei kísérlet, folyamatosan változó világában nincs két egyforma pillanat, de erről mi is meggyőződhetünk november 13-án, a Turbina Kulturális Központban. Tovább

2026. október 13.

Búcsúzni jön Budapestre Rod Stewart

Sir Rod Stewart, a hangfelvételek történetének egyik legnagyobb példányszámban eladott énekese és az elmúlt fél évszázad egyik legsikeresebb koncertelőadója ma bejelentette The Final Encore című turnéját. A több mint hat évtizedes, kivételes pályafutás csúcspontját jelentő koncertsorozat Stewart utolsó turnéja lesz. A 2027 tavaszán induló koncertkörút ismét a legnagyobb arénákba viszi el a legendás énekest, köztük a Budapest Arénába is, ahol 2027. június 18-án lép fel. Tovább

2026. október 5.

A Bullet For My Valentine és a Pendulum a Budapest Arénában

A Bullet For My Valentine márciusban érkező Social Apocalypse című új lemeze beharangozó turnéjával érkezik a Budapest Arénába 2027. február 15-én. A turnén velük tart különleges vendégként a Pendulum, valamint a Dark Divine előzenekarként, így egy igazán erős estére készülhetünk. Tovább

2026. október 3.

Jövő áprilisra kerül át Ghostkid budapesti koncertje

Ghøstkid idén őszre tervezett turnéját elhalasztja, így a 2026. október 13-ára, a az Analog Music Hallba meghirdetett koncertje is jövő tavaszra kerül át. Azonban máris megvan az új dátum: Ghøstkid április 10-én hozza el az Analog Music Hallba Follow The White Rabbit-re keresztelt turnéját. Tovább

2026. szeptember 20.

A Signs of the Swarm igazi deathcore fesztivált hoz az A38 Hajóra

A pittsburgh-i Signs of the Swarm a kortárs deathcore egyik legizgalmasabb és legkíméletlenebb zenekara. Zenéjük a modern metalos groove-okat ötvözi, technikás riffekkel és meglepően emlékezetes refrénekkel, hamarosan pedig a magyar közönség is megtapasztalhatja ezt élőben február 19-én, az A38 Hajón a ten56., az Oceans Ate Alaska és a Face Yourself társaságában. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky