3423 zenekar 12355 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2009. április 6. | Egres

Mutánsok és örömök egy helyen

Copyright:

Az immáron nagykorúvá érett magyar zenekarnak összehasonlíthatatlan képessége van a pszichedelikus gitár alapú rockot kelet-európai hatásokkal és sámán tradíciókkal keverni. Mikor évekkel ezelőtt először jártam Korai Örömön, Vécsi Tibor (énekes) épp a közönségben táncolt (azzal az összetéveszthetetlen Vécsis stílusával) és onnan énekelt, miközben a zenekar a színpadon játszott. Az egész előadásból lüktetés és energia áradt. Juhász Márton és barátai, Psycho Mutants, Korai Öröm, Korai's Banditos - Gödör klub (2009. április 17.)

Ez a lüktetés azóta is a Korai Öröm igazi védjegye. A zenekar 1990-ben alakult, a zenekar szerint stílusuk világzene, de gyakran sorolják a pszichedelikus és a progresszív rock kategóriákba. Már első fellépéseiken is volt vetítés, melyek a mai napig még izgalmasabbá teszik a koncerteket.

1993-ban elkészült az első hanghordozó-kazetta (Tilos az Á-ban rögzített koncert). A folyamatos tagcserék után végül a zenekar tíz zenészből (a szokásos felálláson kívül sok ütős és egzotikus hangszerrel) és négy VJ-ből állt. A zenekar ekkor már havi rendszerességgel játszott a budapesti klubbokan. Eddigre kialakult a ma is jellemző "korais" hangzás, sok ütős és egzotikus hangszerrel. 1997-ben először léptek fel a nemzetközileg addigra már jól ismert Sziget-fesztivál Nagyszínpadán és mind több koncertet adtak Magyarországon és külföldön egyaránt. Voltak már az év koncertzenekara, dalaik filmekben is szerepelnek, rengeteg külföldi zenésszel készítettek remixet, egyszóval igazán sokszínű és mára 'nagy öregnek' számító zenekarrá avanzsáltak.

A fiúk megint mozgalmas évnek néznek elébe. Megjelent új albumuk, "2009" címmel, mely (Ez a nyolcadik stúdiólemez) ötvözi a világzene, etno-trance-tribal-metál stílusokat. Instrumentális alapú, ugyanakkor két számában is közreműködik Tatjána Kalmükova orosz énekesnő, aki sámánének-improvizációt ad elő. A szentpétervári Ole Lukoje egykori vokalistája már a 2005-ös lemezen is hallható volt, nagyszerű hangjával!

Érdeklődés mutatkozik az album németországi megjelentetésére. Már biztos, hogy a Korai Öröm márciusban, Ausztriában és Lengyelországban is fellép, áprilisban a hazai koncertek mellett szlovéniai, németországi és szlovákiai meghívásoknak tesznek eleget. Nyáron, Tokaj-Hegyalján, a Szigeten és a soproni Volt fesztiválon kívül Csehországban, Hollandiában, Németországban, Olaszországban, Szlovákiában és Szlovéniában is játszanak egy-egy fesztiválon.

Erről a lemezről már hallhattunk dalokat az előző koncerteken, itt a Gödörben a régi számok mellett, biztos erről is sok szám előkerül.

Táncoltatnak még minket, ezen az estén, Juhász Márton és barátai, akik idén Amerikában alakultak és a kortárs zene egyik fellegvárának számító bostoni Berklee College of Music  hallgatói, repertoárjukban saját, fúziós számok is szerepelnek.

A Psycho Mutans már második lemezükkel a zsebükben, a Franciaországot, Szlovákiát, Szerbiát is érintő Sexy Voodoobilly Tour közben hozzánk is beugranak 17-én este. Meghatározhatatlan a zenei műfajuk, de karizmatikus, mással összehasonlíthatatlan énekkel és dallamos gitárral magával sodró zenével ismertetik meg a Gödörbe menőket.

Ezen az estén különleges- a vetítéseknek köszönhetően- vizuális és zenei élményben is részünk lesz, hiszen három igazán sokszínű és profi zenekar vár minket.

Előadók: Juhász Márton és barátai, Psycho Mutants, Korai Öröm, Korai's Banditos
Helyszín: Gödör klub
Időpont: 2009. április 17. (péntek) 21:00
Belépő: 1000 Ft

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. szeptember 20.

Nagyszabású műsorral vár a slágergyáros Moriones

Legutóbbi, zsinórban harmadik teltház előtt bemutatott koncertjén Moriones bohóc karaktere meghalt, s ezzel egy új, titkokkal átszőtt epizód kezdődött el. Az őszi hosszúhétvégén, november 1-jén az Akvárium Klub nagytermében egy különleges este keretein belül végre megismerkedhetünk a TENEBRIS-történettel. A jegyértékesítés elindult és már most látszik: a TENEBRIS* című album megjelenését követően töretlen az óriási érdeklődés, rohamos tempóban fogynak a szabad férőhelyek. Tovább

2024. szeptember 1.

MAYHEM: 40 éves szülinap és Vágtázó Halottkémek a Barba Negrában

Jubileumi évet ír a Mayhem, éppen 40 éve (!) indult útjára az a black metal gépezet, mely most múltidézésre hívja rajongóit és az olykor kaotikus, vagy éppen véres történetéből hoz korábban soha nem látott képeket és felvételeket. Tovább

2024. augusztus 30.

A Faithless bejelentette 21 állomásos európai turnéját

A Glastonbury, a Wilderness és a Bestival fellépéseikről begyűjtött dicsérő kritikák, valamint az év elején lezajlott, pár fellépésből álló európai turnén debütált vadonatúj show fogadtatása után a dance műfaj úttörője, a Faithless bejelentette 21 állomásból álló egyesült királyságbeli és európai turnéját. Tovább

2024. augusztus 29.

Hamarosan nyit az INOTA Focus

A tavalyi első INOTA Fesztivál fényművészeti programjának egyenes ági folytatásaképp jelentkezik most augusztus 30-tól a háromnapos INOTA Focus: RADIANCE, hogy ismét összekapaszkodjon az üzemen kívüli Inotai Hőerőmű és a kortárs vizuális kultúra. Az INOTA Fesztivál az ERSTE támogatásával ráadásul fényművészeti pályázatot hirdetett, a nyertes installációkat a Turbinacsarnokban mutatják majd be. Tovább

2024. július 3.

Cyndi Lauper Budapesten koncertezik

Cyndi Lauper ma bejelentette a Girls Just Wanna Have Fun búcsúturné angliai és európai dátumait. A hosszú turné jövő februárban Európában jár majd, és egy évtized után ismét fellép Glasgow-ban, Manchesterben, Londonban, Birminghamben és Belfastban, majd elviszi búcsúturnéját Budapestre, Lodzba, Prágába, Berlinbe, Düsseldorfba és Párizsba is. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky