3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2009. január 7.

Rock’n Roll svindli Budapesten

Copyright: hangyaprodukcio.hu/zorall

Egy huszárvágásnak köszönhetően, új arcáról is megismerhetjük a Zorall együttest, január 10-én Rock’n Roll Swindle néven is bemutatkozik a WigWam Rockclubban, ahol saját, azaz a zenészek előző együtteseinek dalait játsszák majd. Vissza a 90-es évek rock klasszikusaihoz, de persze kicsit másképp...

- A Zorall 2002-es megalakulása óta rengeteg megkeresés érkezett hozzánk a közönség részéről, hogy játsszuk az előző együtteseink dalait is, ám ez a Zorall koncepciójába nem fér bele – mondta Lévai-Hangyássy László, a Zorall basszusgitárosa - Azt találtuk ki, hogy inkább alakítunk egy új formációt új névvel és egy teljesen új produkcióval, és eljátsszuk végre a kilencvenes évek rock himnuszait, azaz régi zenekaraink saját számait. Így alakult meg a Rock ’n Roll Swindle, amivel január 10-én, szombaton mutatkozunk be a WigWam közönségének. Mindannyian választottunk 4-5 dalt a régi zenekarainktól, így több mint húsz számot játsszunk majd, azzal a nagy előnnyel, hogy minden együttes legnagyobb slágereit válogattuk össze, azaz itt nem lesznek töltelékdalok. Igazi időutazás lesz az este, a 90-es években ugyanis teljesen más volt a rockbandák élete. Akkor még nem voltak rock-klubok sem, csak a Tüzes Víz a Király utcában. Itt tanyázott minden zenekar, onnan indultunk a koncertekre is, és ezt a hangulatot azóta egy klubnak sem sikerült újraélesztenie. Mi egy kicsit szeretnénk a Rock ’n Roll Swindle-vel ezeket az időket felidézni, és részben az akkori közönségünket is várjuk a koncertre.

A Zorall tagok a Sing Sing, a Sex Action, a Junkies, a Dance, és a Wild Side együttesekben is zenéltek és zenélnek évek óta. A Rock ’n Roll ötös az ismert magyar slágereket punk illetve rock dalok riffjeivel gyúrta egybe, ám saját együtteseik számaihoz soha nem nyúltak.

- Elkezdtük a munkát, hiszen ez nálunk az engedélyeztetések miatt kicsit tovább tart, és ősszel fog megjelenni az új lemez. – mesélte Hangya - Mi ráadásul egy lemez anyagát közel kétszer annyi kész dalból szoktuk kiválogatni.

Forrás: bigpress

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. április 16.

Papp Szabi és Fehér Balázs is Depeche Mode-ot énekel

Papp Szabi, Fehér Balázs, Lányi Lala, Szakos Krisztián és Késmárki Zsolt – új neveket lepleztek le a szervezők a grandiózus Depeche Mode Special Tribute koncert kapcsán, és további meglepetések várhatók még. Eközben az esemény szintet lépett és fesztivállá alakult, köszönhetően annak, hogy az MVM Dome mellett Budapest és több vidéki helyszín szórakozóhelyei, vendéglátóegységei is csatlakoztak a programhoz. Aznap mindenhol Depeche Mode szól majd. Az esemény már nemzetközi színtéren is komoly figyelmet kapott: megkezdődik a jegyek értékesítése Európa-szerte. Tovább

2025. április 11.

Újra a montreux-i színpadon: magyar tehetségek a jazz világában

Három fiatal magyar zongorista, akik tíz évvel ezelőtt bejutottak a Montreux Jazz Festival zongoraversenyének legjobb 10 helyezettje közé, amire azóta sem volt példa. 2025. május 5-én, a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretein belül, az Eiffel Műhelyházban lehetőségünk lesz felidézni Gayer Mátyás, Oláh Krisztián és Tálas Áron zongorajátékát. A doboknál az amerikai Gregory Hutchinsont, nagybőgőn pedig az ír Conor Chaplint láthatjuk. Tovább

2025. március 4.

CAMPUS 2025 - Zene minden mennyiségben

A decemberben már bejelentett amerikai sztárok, Jason Derulo és a The Chainsmokers elektropop-duó mellett újabb külföldi zenei produkciók kerültek fel az idei Campus Fesztivál fellépőinek listájára. Megérkezett a napi bontás is, mától már azt is tudhatjuk, a hazai kedvencek mikor érkeznek Debrecenbe. Tovább

2025. február 28.

Egy nappal hosszabb lesz a STRAND Fesztivál

Nulladik nappal bővül, így egy nappal hosszabb lesz az idei STRAND Fesztivál. Augusztus 20-án igazi ünnepi eseménnyel várják Zamárdi Szabadstrandján a közönséget. A MOL Nagyszínpadon több korosztály elektronikus zenei ikonjai váltják egymást. Fellép Paul Kalkbrenner, a Purple Disco Machine és a Kruder & Dorfmeister páros is. Tovább

2025. február 19.

A Postmodern Jukebox is fellép a VeszprémFesten

Újabb világsztár előadót jelent be a VeszprémFest: 2025. július 11-én fellép a kétezres évek egyik legizgalmasabb formációja, a Postmodern Jukebox. Látványos koncertshow, izgalmas zenei időutazás: világslágerek jazz, swing, soul, blues és doo-wop stílusban a veszprémi História kertben. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky