3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2008. december 16. | SZTR

Figyelem! Indul a ROCKSPACE 2009!

Copyright:

Íme, egy tehetségkutató, melyet kifejezetten a legkirályabb hangzás elkészítésére éleztek ki, hiszen a győztes nyereménye is az lesz, hogy elkészíthessék a lehető legjobb felvételt, amit csak ki lehet manapság hozni. Kedves zenekarok: Irány a ROCKSPACE 2009!

Egyenlő eséllyel indulhatnak a pályán a hazai és a külföldi zenekarok? Nem igazán. Itthon a kiadók és managementek a hazai piac méretére és fizetőképességére hivatkozva, néha csak a lemezkészítés költségeinek egy részét vállalják.

A stúdiókban sem mindig megfelelő szakmai csapat koordinálja a kibontakozó produkciókat, így az előadók számára illúzió marad az, hogy művészetükről olyan minőségű lenyomatot készítsenek, amilyet megálmodtak akkor, amikor erre a pályára léptek.

Magyarország egyik legkiemelkedőbb tapasztalattal rendelkező stúdiótechnikai- és hangszerüzlete, a HiT SPACE úgy döntött, változtat ezen, és pályázatot hirdet a hazai rock-zenekarok részére. A cég által legtehetségesebbnek tartott zenekar a jelenlegi csúcstechnikával, és komoly szakértői teammel készítheti el győztes dalának, és még két másik szerzeményének profi stúdióváltozatát.

Nem szempont a pályázó dal felvételének minősége, kidolgozottsága, ahogy az sem, hogy mennyire populáris, mennyire értékesíthető, vagy hogy maga az előadó mennyire ismert. A zsűri a produkcióban résztvevő szakértőkből áll, melyet Sellyei Tamás hangmérnök/producer vezet.

A nyertes felvételen túlmenően a közönség szavazatával dönthet egy 500.000 forint értékű, Hit Space-ben levásárolható bón sorsáról is, melyre a lemezszerződéssel nem rendelkező amatőr résztvevők pályázhatnak.

A feltételek közül ízelítőül egy pár:
- minden pályázatot elfogadnak, ami klasszikus rockzenei felálláson alapszik, pl. brit/indie pop, vagy pl. olyan szintetizátor/industrial besorolású műveket, amiben gitár, dob és ének is van
- Pályázni egyetlen darab saját szerzeménnyel lehet
- A résztvevőkkel szemben nem támasztanak egyéb követelményt: amatőrök és profik egyaránt pályázhatnak

Fődíj:
A győztes dal és két másik választott dal felvételének lehetősége a Magyarországon elérhető egyik legmagasabb technikai színvonalon a világ legjobb stúdióberendezéseinek és hangszereinek felhasználásával korlátlan stúdióidő igénybevételével, melynek első és utolsó szempontja az, hogy az eredmény minél magasabb szakmai szintet érjen el.

A verseny pontos feltételeit, a pályázati lehetőséget és a további díjakat a Hit Space oldalán találhatjátok meg.

-SZTR-

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

Hozzászólások
titko62 2008. dec.. 17.  08:26 1
Üdvözlöm a tehetségkutató szervezőit. Jó lehetőségeket kínál a zenekaroknak. Egy kérdés.....idézek: "Nem szempont a pályázó dal felvételének minősége, kidolgozottsága, ahogy az sem, hogy mennyire populáris, mennyire értékesíthető" . a tapasztalat, hogy akármilyen szakértő hallgatja is a felvételeket, meggyőződésem, hogy befolyásoló tényező a minőség. A kidolgozottság is jót tesz egy számnak. A popullárisság is előny, mert az értékesíthetőséget befolyásolja ami a mai üzleti világban számít, de ettől eltekintve biztos, hogy többen hallgatják, mint csak a szűkebb réteg által értelmezhető zenéket. Tehát miért nem szempontok a leírtak. Mi a cél?
   

2026. október 11.

Akusztikus átdolgozással zárja a múltat Lil Frakk

Gitárra és zongorára csupaszított kislemezzel búcsúztatja legutóbbi korszakát Lil Frakk. A fiatal rapper „Alternatív Napok” címmel adott ki új EP-t, amelyen korábbi szerzeményei csendülnek fel úgy, ahogyan eddig még sohasem. Tovább

2026. október 1.

Vadonatúj pályázati lehetőségekkel bővül a ParkLab, a Budapest Park tehetségtámogató programja

Újabb fontos szakaszához érkezik a Budapest Park tehetségtámogató programja, a ParkLab: ősszel egyszerre több pályázati lehetőség is megnyílik a feltörekvő és már ismert előadók és alkotók előtt. A program célja az, hogy a hazai zenei szcéna új szereplői szakmai támogatást, professzionális körülményeket és láthatóságot kapjanak pályájuk kibontakozásához és hosszú távú fenntartásához. Tovább

2026. augusztus 6.

Film készül bongor díjnyertes konceptalbumához

Berta Csongor, azaz bongor évek óta a hazai zenei színtér fontos alkotója, épp most készül a szeptemberben esedékes első önálló Budapest Park koncertjére, tavaly pedig elkészült pályafutása eddigi legszemélyesebb és legnagyobb hatású lemeze. A sokszoros díjnyertes EXTÁZIS című konceptalbum dalai végigvezetnek az alkotó életén, fókuszba helyezve többek között az addikcióval kapcsolatos viszonyát. Az albumhoz, ahogy bongor nemrég bejelentette, most mozifilm készül K. Kovács Ákos és Ipacs Gergely rendezésében a Superfactory, a TelekomFilm és a CineSuper gondozásában, ami már idén ősszel látható lesz a mozikban. Tovább

2026. június 11.

Ünnepi estély egy süllyedő hajón – új Blahalouisiana-dal érkezett

Nem sokkal előző megjelenésük, a Sűrű végtelen után egy már-már karneváli hangulatú, mégis súlyos kérdéseket boncolgató dallal jelentkezik a Blahalouisiana. Tovább

2026. június 1.

Sűrű végtelen: itt a Blahalouisiana új dala

A dal mindenki számára ismerős érzéseket fogalmaz meg olyan hangulattal vegyítve, amitől annyira szerethető a Blaha-pop. A Sűrű végtelen szerzője, Schoblocher Barbara gondolatainak világába hívja a hallgatókat. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky