3422 bands 12339 MP3 a descargar
Categorías
Hirdetés
Hazai

2008. november 19. | Fodor Csaba

Mi van a Tankcsapdával?

Copyright: MyMusic.hu

Rég hallhattunk hazánk legnépszerűbb rock zenekaráról, a Tancsapdáról. A debreceni trió három hónap hallgatás után most új dallal, új videoklippel, november végén pedig  kilenc állomásos turnéval tér vissza.

A „Mire vagy kíváncsi?" című dal megjelenése meglepetés lehet a rajongók számára, hiszen a zenekar új lemeze csak valamikor 2009-ben várható. A korai megjelenés egy, a zenekartól nem megszokott együttműködésnek köszönhető: a felvétel elhangzik ugyanis a Valami Amerika című film második részében.

„A 'Mire vagy kíváncsi?' szövege és zenéje is apró lépésekben, 2007 végén, 2008 elején született. A leendő új album első témái közül való, és amikor megérkezett hozzánk a megkeresés, illetve a felkérés a Valami Amerika 2 filmmel kapcsolatban, az új dalok és dalötletek közül ezt választottuk ki és dolgoztuk ki elsőként..." – mondta Lukács Laci a váratlan megjelenésről.

A Valami Amerika 2-ben elhangzó dalt azonban már hallhatták élőben a Tankcsapda 2008-as Pecsa-buliján, akik ott voltak. Egyébként e koncert felvétele szerepel majd a filmben, melyet december elején mutatnak be a mozik országszerte.

A dal koncertváltozatához Herendi Gábor rendezésében, 35 milliméteres mozifilmre videóklip is készült, mely már megtekinthető a www.sopronirocks.hu oldalon. Ugyanitt a dal stúdiófelvételének előzetese is hallható. Érdekesség azonban, hogy a dal ezen stúdióváltozata nem szerepel majd a 2009-re tervezett Tankcsapda albumon, és most is mindössze 1000 példányban jelenik meg maxi CD-n a Soproni támogatásával. A filmes koncertfelvételt, a videóklipet, a PeCsa-forgatáson készült werkfilmet és a dal exkluzív stúdióváltozatát tartalmazó, dedikált maxi CD-khez kizárólag a november 15-én indult SoproniRocks játék nyertesei jutnak hozzá.

Az új klip mellett november végétől színpadon is láthatják a rajongók a csapatot. A kilencállomásos turné egészen december 27-ig tart, amikor is a Lukács Laciék a hagyományokhoz hűen hazai pályán, a debreceni Főnix Csarnokban búcsúztatják a 2008-as évet.

Fodor Csaba

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. június 11.

Ünnepi estély egy süllyedő hajón – új Blahalouisiana-dal érkezett

Nem sokkal előző megjelenésük, a Sűrű végtelen után egy már-már karneváli hangulatú, mégis súlyos kérdéseket boncolgató dallal jelentkezik a Blahalouisiana. Seguir

2026. június 1.

Sűrű végtelen: itt a Blahalouisiana új dala

A dal mindenki számára ismerős érzéseket fogalmaz meg olyan hangulattal vegyítve, amitől annyira szerethető a Blaha-pop. A Sűrű végtelen szerzője, Schoblocher Barbara gondolatainak világába hívja a hallgatókat. Seguir

2026. május 20.

Új Acid Empire klip

Az elmúlt években egyre több hazai zenekar próbálja összemosni a modern metal, az elektronika és a hiphop határait, de kevés formáció találta meg ebben a saját, könnyen felismerhető hangját. A budapesti Acid Empire azonban pontosan ebbe a kategóriába tartozik. A 2022-ben alakult csapat industrial és rap-metal alapokra építkező zenéje egyszerre agresszív, feszült és atmoszférikus, miközben végig ott lüktet benne valamiféle hideg, városi nyugtalanság. Seguir

2026. május 4.

Sárkányok tánca: új verziót kapott a Hősök dala

A téli álmából ébredő Minimal Project közreműködésével gondolta újra az idén jubileumot ünneplő Hősök a 2003-as Sárkányok táncát. Seguir

2026. április 25.

A szürke hétköznapok túlélésében segít Freddie

Vannak olyan slágerek, amelyek már első hallgatásra megragadnak az emberben. Legyen az a szöveg, a dallamvezetés vagy éppen a hangulat, ilyenkor mindig magunkkal viszünk valamit az előadó alkotásából. Freddie korábban megjelent angol nyelvű szerzeménye ugyanilyen hatással volt Lotfi Begire, aki azonnal stúdióba vonult, hogy elkészítse saját verzióját a felvételhez. Seguir

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky