3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2008. október 14. | Sári Júlia

Megszülettek a legújabb Jazzy-sztárok

Copyright:

A 90.9 Jazzy rádió második alkalommal rendezte meg saját szervezésű dalversenyét, amelyre idén kétszer annyi pályamű érkezett, mint egy éve. Az eredményhirdetéssel egybekötött díjkiosztó gálára október 12-én került sor a Művészetek Palotájában, ahol Váczi Eszter quartetje is fellépett. Magyarország egyetlen jazzrádiója a pályázattal a magyar jazz-szcéna már ismert és még fölfedezetlen tehetségeit kívánja támogatni és hozzásegíteni az érvényesüléshez, és bizony idén is több új kiváló zenészre sikerült rábukkannia!

„Nagyon örülünk, hogy ennyi rejtett tehetségre bukkantunk. A verseny elérte célját, hisz adtunk egy impulzust az alkotóknak, mi pedig több mint húsz új dallal bővítettük a hazai repertoárunkat. Biztos, hogy jövőre is megrendezzük, addig is tessék készülni” – írja Suri Imre, a 90.9 Jazzy rádió ügyvezetője a dalverseny kapcsán kiadott közleményében. A dalszerzőknek és zenei producereknek kiírt pályázat elsődleges célja az volt, hogy olyan új dalokkal bővítsék a rádió zenei repertoárját, amelyek eddig még nem kaptak teret sehol, illetve hogy a lehető legtöbb hazai jazz-zenésznek lehetőséget adjanak a bemutatkozásra. Az október 12-én megrendezett ünnepélyes, koncerttel egybekötött díjkiosztó gálán Schmidt Andrea és Kovács László Jazzy-műsorvezetők házigazdasága mellett végre fényt derült az idei nyertesekre, akik nemcsak hogy viszonthallhatják munkájukat a rádió által sugárzott anyagok között, de egyéb nyereményekben is részesülnek. 

Az első helyezést és ezzel együtt egy tekintélyes pénzjutalmat, tíznapnyi stúdiófelvételt és reklámot Rostás Regina nyerte el Ha egy érzés útra kel című dalával, őt követi Bihari Bence és Singh Viktória (DaCapella) duettje, az "Az eső és én" című produkcióval, a dobogó harmadik helyén pedig a Jambient nevű zenekar végzett egy régi jazz-standard feldolgozásával, a Summertime-mal. A Legjobb szólista különdíjjal ugyancsak Bihari Bence gitárost jutalmazták, a Legjobb dalszerző díját Rostás Regina és Pirisi László vihette haza, a Legjobb hangzású dalt Lean Dubh és Csínom Palkó jegyzi, a Legjobb soul dalt pedig Batka Ignác Barna Minden nap, minden este című szerzeményével. A Jazzy weboldalán leadott szavazatok alapján közönségdíjasat is kiosztottak, méghozzá a Melancolics zenekarnak a Tartsd az ütemet című dalért.

Az ünnepség fényét azonban nemcsak a díjazottak emelték, hanem Váczi Eszter fellépése, akit quartetje, vagyis Gátos Iván zongorista, Gátos Bálint basszusgitáros és Mike Zsolt dobos kísért. Őket követte az Akt formáció egykori énekesnője, az eMeRTon díjas Szatmári Orsi produkciója, az Életem filmje, amelyet két vokalista hölgy kíséretében adott elő. Zárásképpen pedig a Jazzy tavalyi tehetségkutató versenyének győztese, a Mizar együttes muzsikált régi és új, most készülő albumáról.

Sári Júlia

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. május 20.

Új Acid Empire klip

Az elmúlt években egyre több hazai zenekar próbálja összemosni a modern metal, az elektronika és a hiphop határait, de kevés formáció találta meg ebben a saját, könnyen felismerhető hangját. A budapesti Acid Empire azonban pontosan ebbe a kategóriába tartozik. A 2022-ben alakult csapat industrial és rap-metal alapokra építkező zenéje egyszerre agresszív, feszült és atmoszférikus, miközben végig ott lüktet benne valamiféle hideg, városi nyugtalanság. Tovább

2026. május 4.

Sárkányok tánca: új verziót kapott a Hősök dala

A téli álmából ébredő Minimal Project közreműködésével gondolta újra az idén jubileumot ünneplő Hősök a 2003-as Sárkányok táncát. Tovább

2026. április 25.

A szürke hétköznapok túlélésében segít Freddie

Vannak olyan slágerek, amelyek már első hallgatásra megragadnak az emberben. Legyen az a szöveg, a dallamvezetés vagy éppen a hangulat, ilyenkor mindig magunkkal viszünk valamit az előadó alkotásából. Freddie korábban megjelent angol nyelvű szerzeménye ugyanilyen hatással volt Lotfi Begire, aki azonnal stúdióba vonult, hogy elkészítse saját verzióját a felvételhez. Tovább

2026. február 12.

Artúr Rambo és Bérczesi Robi közös dala

Te így, te így, ilyen legyél! – itt az Artúr Rambo és Bérczesi Robi közös dala. A himnusz (így vagy jó) felemel, megnyugtat és összehozza az embereket. Tovább

2026. február 1.

Mogyoró Kornél és Papesch Péter közös albuma a R.O.T.A.N.

Első hallásra talán paradoxonnak tűnik, hogy egy basszusgitárra és ütőhangszerekre épülő album teljes zenekari élményt kínál. Mogyoró Kornél és Papesch Péter R.O.T.A.N. – Rebirth Of The Azuma Ninja című lemezén azonban épp ez a látszólagos ellentmondás válik a zene legfőbb erejévé: a minimalista hangszerelés mögött egy rendkívül gazdag, rétegzett, spirituális zenei világ bontakozik ki. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky