3422 bands 12339 MP3 to download
News par
Hirdetés
Események

2008. szeptember 7. | -nm-

Az új őrület – Perspektíva

Copyright:

Ki tud háromnál több ma is (jól) működő budapesti parti-sorozatot felsorolni? Senki? Gondoltuk. Aki már unja a jól bejáratott, minden héten nagyjából ugyanazon arcokat felvonultató bulikat, mint a Rewind vagy nem elég neki a mindenhol ott lévő, ezer vendégművésszel hódító Kollektiva, az figyeljen az új kihívóra, a Perspektívára. A helyszín (Trafó Bár Tangó) sokat mondó, a rendszeresség havi, a főszereplő pedig az elektronikus tánczene.

„A Goodnight Team csapata már több éve jelen van a pesti underground partiszcénában. Három lemezlovasa három teljesen különböző sarkából érkezett a tágan értelmezett tánczene világának: dancehall buliktól drum’n’bass partikig sok helyen megfordultak már, természetesen a pult mindkét oldalán” – írják a szervezők, akiknek „feltett szándéka, hogy egy új, friss, alternatív nézőpontból világítsák meg az ezredforduló utáni elektronikus zenét. A Goodnight Team bulijain játszó dj-k mind objektíven szemlélik a zenei divat alakulását, és ahelyett, hogy mindig megpróbálnának a trend után futni, igyekszenek úgy válogatni, hogy a szűrőn csak az jusson át, amire tényleg a teljes közönség elveszti az eszét.”

Eddig úgy tűnik, bejött: blogjuk mix-szekciójában funkyra felhúzott breakbeat, Fatboy Slimet lealázó Chuck Berry, döngölős house és vicces hiphop fogad. De nem kell sokáig megelégednünk a webes válogatásokkal, 12-én pénteken ugyanis mindenki meggyőződhet a projekt életképességéről a Trafó Bár Tangóban. Belépés tizennyolc felett, másfél sörnyi áron (600 forint), kezdés 10-kor.

Hosszú távon pedig úgy tervezik, minden hónap első csütörtökén lép fel a három dj: Siegler, Kontra, Musicmonkey. Szolgálati közlemény, hogy ez utóbbi a MyMusicon is rendszeresen szakértő tudósító, Kerényi Áron, aki pörgetett például az A38-on is, Zagarék előtt – akkor éppen indie-t és garázs-rockot. De van egy olyan tippünk, hogy a Perspektíva a Trafó-beli debüt után nem csak nekünk lesz szívügyünk.

-nm-

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. június 17.

ByeAlex és a Slepp - Sypmhonic Aréna 2026-ban

A 2024-es telt házas Aréna-koncert és a több nagy sikerű, exkluzív Erkel Symphonic előadások után a ByeAlex és a Slepp 2026-ban újra szintet lép: február 7-én visszatérnek az Arénába egy különleges és látványos produkcióval, olyan egyedi vizuállal és zenei élménnyel, amelyet a közönség már megtapasztalhatott az Arénában és az Erkel Színházban. More

2025. április 16.

Papp Szabi és Fehér Balázs is Depeche Mode-ot énekel

Papp Szabi, Fehér Balázs, Lányi Lala, Szakos Krisztián és Késmárki Zsolt – új neveket lepleztek le a szervezők a grandiózus Depeche Mode Special Tribute koncert kapcsán, és további meglepetések várhatók még. Eközben az esemény szintet lépett és fesztivállá alakult, köszönhetően annak, hogy az MVM Dome mellett Budapest és több vidéki helyszín szórakozóhelyei, vendéglátóegységei is csatlakoztak a programhoz. Aznap mindenhol Depeche Mode szól majd. Az esemény már nemzetközi színtéren is komoly figyelmet kapott: megkezdődik a jegyek értékesítése Európa-szerte. More

2025. április 11.

Újra a montreux-i színpadon: magyar tehetségek a jazz világában

Három fiatal magyar zongorista, akik tíz évvel ezelőtt bejutottak a Montreux Jazz Festival zongoraversenyének legjobb 10 helyezettje közé, amire azóta sem volt példa. 2025. május 5-én, a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretein belül, az Eiffel Műhelyházban lehetőségünk lesz felidézni Gayer Mátyás, Oláh Krisztián és Tálas Áron zongorajátékát. A doboknál az amerikai Gregory Hutchinsont, nagybőgőn pedig az ír Conor Chaplint láthatjuk. More

2025. március 4.

CAMPUS 2025 - Zene minden mennyiségben

A decemberben már bejelentett amerikai sztárok, Jason Derulo és a The Chainsmokers elektropop-duó mellett újabb külföldi zenei produkciók kerültek fel az idei Campus Fesztivál fellépőinek listájára. Megérkezett a napi bontás is, mától már azt is tudhatjuk, a hazai kedvencek mikor érkeznek Debrecenbe. More

2025. február 28.

Egy nappal hosszabb lesz a STRAND Fesztivál

Nulladik nappal bővül, így egy nappal hosszabb lesz az idei STRAND Fesztivál. Augusztus 20-án igazi ünnepi eseménnyel várják Zamárdi Szabadstrandján a közönséget. A MOL Nagyszínpadon több korosztály elektronikus zenei ikonjai váltják egymást. Fellép Paul Kalkbrenner, a Purple Disco Machine és a Kruder & Dorfmeister páros is. More

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky