3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Bűvészetek Völgye 2008

2008. augusztus 2. | Fodor Csaba

Botrány és lemondások dacára jó buli Kapolcson – galéria!

Copyright: MyMusic.hu

Elmaradt, lemondott, esetenként betiltott koncertekről, víg utcazenészekről, a környék egyik nagyszerű borászatáról és kirándulási lehetőségekről szól a következő cikk, némi Márta István közbeszólással.  Forróság és családias hangulat továbbra is a Kapolcsi Bűvészeti Napokon és társrendezvényein.

Tegnapelőtti esténket, miután Kapolcson meghallgattuk Márta István a völgy jövőjéről tartott fórumát, ismét Dörögdön töltöttük, ahol mindig is legjobban éreztük magunkat a Völgyben. A Tütüben (Trafó Bár Tangó kihelyezett programhelyszíne) Soma Mama Gésa koncertjét akartuk megnézni, de sajnos lemondták a fellépést. Amúgy is csak az énekesnő és egy zenész jött volna, a többi zene pedig valamilyen berendezésükből szólt volna, de a hivatalos indoklás szerint ez a gép elromlott és ezért nem is jöttek. Helyettük az előzenekarnak szánt Interkarate játszott. Több mint két óra késéssel léptek a színpadra, és nem hoztak magukkal dobcuccot, ezért a dobosuk egy kuka tetején ütötte a ritmus az alá a pár szám alá, amit eljátszottak. Elindultunk inkább a falu másik végén található Napfény kempingbe, ahol a Dörögdi Blues program keretein belül a Magic Mosquitoz lépett fel. Saját bevallásuk szerint – egyik nap stoppolásnál pont a zenekar egyik tagja vett fel minket – lápi bluest játszanak. Azonban nem jutottunk el a koncertre, mert a falu közepe táján levő kocsma előtt két srác utcazenéjére táncolt egy csomó ember az út közepén. Mi is itt ragadtunk. Mindig is a kiszámíthatatlanságot és az itt kapott hatalmas szabadságot imádtuk a völgyben, s a programhiány ellenére ez most is megvan. Valamelyik este ugyan Kapolcson kimentek a rend őrei, hogy leállítsák, a „hangoskodó” utcazenészek spontán koncertjét, Dörögdön  viszont nem zavart senkit a danolászás, csak táncolt mindenki vidáman.

Egyébként a délutáni beszélgetésen Márta István felsorolta a szokásos: rossz az állam pénzelosztási rendszere és nincs hazánkban mecenatúra szöveget. Minden politikai felhangtól tartózkodva, elmondta, hogy reformokra van szükség a Völgyben. És azt is megtudtuk, hogy az idén bevezetett és napi kétezer darab sétálójegyből (a csigás nyaklánc), körülbelül csak napi ötszáz fogy, és a jegyeladásban is rosszul állnak, hisz a napi ezerötszáz darabnak is jó, ha fele elfogy. De az előző években is a látogatóknak csak körülbelül 10-12%-a vett jegyet. Nehéz rávenni jegyvételre az embereket egy olyan helyszínen, ahol több bejárat is létezik.

Tegnap a rádióban reggel beharangozott eső helyett ismét forróság tört a Balaton-felvidékre, mi újabb pihengetés (semmittevés) helyett autóskirándulásra indultunk. Elmentünk Tapolcára, ahol a turkálókból tiszta ruhát szereztünk magunknak, jártunk Szigliget felé és a Szent György hegyen a Szászi Pincészetben bevásároltunk finom borokból estére. Visszafelé még egy frissítő csobbanásra bementünk Hegyesdre. Majd az autót lerakva, Kapolcsra mentünk. Este már érezhető volt, hogy hétvége van, hisz eléggé megtelt a völgy központi falva, vagy ha úgy tetszik bazárvárosa. Igaz fele annyian sincsenek még most sem, mint tavaly, de már néha lassul a kocsiforgalom. A Csík zenekar Kobuci kertben tartott koncertjére már be sem fértünk, ezért az utcáról hallgattuk a leginkább „Völgyhangulatot” képviselő népzenei formációt. Remek volt, csak néha belezúgott egy-egy elhaladó autó. A koncert után egy nyári zápor formájában az eső újra elérte a fesztivált, jót tett ekkor már a kis hűsítő mindenkinek.

Fodor Csaba

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

Hozzászólások
feketepeter 2008. aug.. 5.  14:59 2
Hm... Tavaly k sokan voltak, szerintem az nem volt jó.
A lemondott fellépésekről meg annyit, hogy mi is jelentkeztünk, és még csak vissza se írtak. Pedig szivesen felléptünk volna.
Tavaly, amikor beszélgettem a szállásadónkkal, azt mondta, a fesztivál egyre jobban veszti el a saját identitását, egyre több az ember, és egyre multisabb az egész.
Persze az igaz, hogy a szabadság, és a helyszínek adta romantika megváltoztathatatlan.
Mivel a nézőszámot tovább nemnagyon lehet növelni (nem fér ott el több ember), kíváncsi vagyok, hogy fog alakulni ennek a "fejlődése", miben lehet, és miben fognak újítani, milyen lesz, hogy fog változni.
Azért meg természetenes haragszom, hogy nekünk nem szóltak, pláne azt nézve, hogy még dolgoztam is az Új színházban....
   
czyi 2008. aug.. 4.  22:58 1
Meg kellett voölna nézzétek az Interkarate előző esti, Apáti-beli koncertjét! Arról csak csupa jót hallottam!
(Egyébként öcsémék nevében is köszi a pár sort róluk, meg a képeket :) (ő az a fotókon a bal szélen, szólógitárral))
   

2008. augusztus 5.

Szőke András: A Völgynek van, volt egy arculata!

Szőke Andrást a taliándörögdi Ősök Házánal állítottuk le egypár kérdés erejéig a Kapolcsi Bűvészeti Napok során. A tőle ismert humor most szinte teljesen elmaradt, komoly válaszokat kaptunk arra, vajon mi is történik az idén huszadik éve megrendezett Művészetek Völgyével. Tovább

2008. augusztus 4.

Hatalmas káosz a Moszkva téren – galéria!

Véget ért az idén anyagi gondokkal küszködő Kapolcsi Bűvészeti Napok. Az elmúlt két nap beszámolója következik elkeseredett árusokról, hatalmas ürességről. A végén már szinte menekültek Kapolcsról az emberek, de megtaláltuk a helyet, ahol némi bűvöletben is részesülhettek a csalódott látogatók. Tovább

2008. július 31.

Megannyi szépség! Galéria!

Az elmúlt unalmasként leírt napok után, azért jó dolgokat is találtunk Kapolcson és környékén, és végre fotókkal is szolgálhatunk. Az elmúlt két este koncertjeiről, hangulatáról és szépségéről  olvashattok a következőkben. Tovább

2008. július 30.

A berúgáson kívül tényleg lehet mást csinálni?

A berúgáson kívül valóban nem sok mindent lehet csinálni idén Kapolcson. Egykedvű árusok, magányos utcazenészek, melegített sült krumpli, zseniális KLB Organ Trio. Ja, tényleg! Tovább

2008. július 29.

Mi lesz ebből? Unalom, unalom, unalom...

Egyre kevesebbszer vesznek fel minket az autósok, az emberek is egyre kevesebben vannak, és egyre többször unatkozunk Kapolcson. Azért a tegnapi Kistehén Melankólikusok koncertre érdemes volt elmenni. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky