2008. július 25. | Fodor Csaba
Elindult az idén szegényesebb keretek között lezajlódó Kapolcsi Bűvészeti Napok, melyen nem csak a csalamádéért és zsíroskenyérért fellépő művészeknek kell átvedleniük mutatványossá, hanem a látogatóknak is ügyeskedniük kell, hogy jegyhez jussanak. Ily korban élünk e Földön, de még olyan jó is kisülhet belőle, amilyeneket a kapolcsi Pokol-Lik Korcsma konyháján készítenek – elbűvölő illatok.
Márta István megnyitotta a 20. Művészetek Völgye helyett, forráshiány miatt rendezett, Kapolcsi Bűvészeti Napokat. A meghívóban el”bűvöl”ő-ként beharangozott beszéd inkább volt keserű, de meg kellett említeni a hiányzókat. A pénztelenség miatt elhajózott a Bárka Színház, és olyan legendás helyszíneken nem lesznek idén programok, mint a taliándörögdi Klastrom, vagy a Lőtér, nem nyit ki az öcsi Kőfejtő, és Pula sajnálatos módon teljesen kiszállt az ez évi programsorozatból. Viszont Nagyvázsony saját forrásaiból rendezi a Kinizsi várjátékokat, ezzel is csatlakozva a fesztiválhoz. Így az idevezető úton már itt átléptük a völgykaput.
Mint Márta István, főszervező idén már sokadszor elmondta: „Bűvészkednünk kell, hogy végigcsináljuk a fesztivált. Csendesebbek vagyunk, lelkileg viszont nem.” Majd hozzátette: „Performance-jellegű fesztivál lesz az idei”, s közben csendben az ég is elpityeredett. Mint már a neten közzétett programfüzetből is kiderült, a Kapolcsi Bűvészeti Napokon a látogatóknak is ügyeskedniük kell, hisz a szervezők csak 1500 darab jegyet tudnak biztosítani naponta, melyekért biztos nagy sor lesz reggelente, mert a kevesebb program és kisebb rendezvény ellenére, már az első napra viszonylag sokan érkeztek a helyszínre.
A beszéd vége már optimistább volt: „Nem menekülünk meg attól, hogy jövőre megünnepeljük a huszadik Művészetek Völgyét.” Majd a kapolcsi Fazekasműhely-Kávéházban elindult a „zsíroskenyér hadművelet”, s a vendégek, sajtósok már kellemesebb hangulatú beszélgetésbe kezdtek a kalóriadúsan megpakolt asztalok mellett.
Fodor Csaba