3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2008. július 22. | Németh Gabi

A Szingli Partik királynője New York-ban

Copyright:

A Szingli Partik királynője, Hoffmann Mónika most valami újjal kecsegteti rajongóit. Hosszú készülődés után végre kiadta saját albumát, sőt, még New Yorkba is ellátogat Somló Tamással és Charlie-val karöltve, hogy megcsillogtassa meseszép hangját a kinn élő magyaroknak, és egyben bemutassa legújabb szerzeményeit.

A svéd származású, ám magát ízig-vérig magyarnak valló énekes elkészült első nagylemezével, amelyen pörgős popdalok és lassú balladák is találhatók. Tavaly az 56 csepp vér címet viselő rockmusical egyik főszerepét kapta meg, és természetesen a később megjelenő lemezen is viszonthallhatták csengő-bongó hangját a rajongók. Énekelt már Puskás Peti A Lemez című albumán is, de nálunk legelőször három éve a Megasztár 3-ban tűnt fel nagy, vörös hajával és persze páratlan énektudásával. 2006 óta pedig saját zenekarában, a Hoffmann Mónika és a Groove Holgerszonban tevékenykedik bőszen, de a csapattól kapott egy kis szabadidőt, hogy megalkothassa szíve nagy vágyát, első szóló lemezét.

Az albumon hallható lesz Somló Tamás hangja is, ugyanis Mónikával felénekelték duettben a Szépek voltunk együtt című számot. A páros nemrég meghívást kapott New Yorkba, ahol szintén előadja ezt a dalt, és külön-külön is megmutatják, mit tudnak. A szeptember 17-i New York-i miniturnéra hozzájuk verődik még a régi motoros Charlie is. A szervező elmondta, hogy azért kérte a két nagyágyú mellé Mónikát is, mert látta egy fellépésen, s úgy gondolta, Hoffmann Mónit az amerikai magyaroknak is hallani kell énekelni.

Hoffmann Mónika egyedi és karakteres hangja, valamint titokzatos, romantikus és mégis szexi, vagány kisugárzása senkit nem hagy közömbösen, így aki csak egyszer látta színpadon vagy akár a Megasztár műsorában, biztosan emlékszik rá, akárcsak a két nagyágyúra.

Németh Gabi

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. augusztus 6.

Film készül bongor díjnyertes konceptalbumához

Berta Csongor, azaz bongor évek óta a hazai zenei színtér fontos alkotója, épp most készül a szeptemberben esedékes első önálló Budapest Park koncertjére, tavaly pedig elkészült pályafutása eddigi legszemélyesebb és legnagyobb hatású lemeze. A sokszoros díjnyertes EXTÁZIS című konceptalbum dalai végigvezetnek az alkotó életén, fókuszba helyezve többek között az addikcióval kapcsolatos viszonyát. Az albumhoz, ahogy bongor nemrég bejelentette, most mozifilm készül K. Kovács Ákos és Ipacs Gergely rendezésében a Superfactory, a TelekomFilm és a CineSuper gondozásában, ami már idén ősszel látható lesz a mozikban. Tovább

2026. június 11.

Ünnepi estély egy süllyedő hajón – új Blahalouisiana-dal érkezett

Nem sokkal előző megjelenésük, a Sűrű végtelen után egy már-már karneváli hangulatú, mégis súlyos kérdéseket boncolgató dallal jelentkezik a Blahalouisiana. Tovább

2026. június 1.

Sűrű végtelen: itt a Blahalouisiana új dala

A dal mindenki számára ismerős érzéseket fogalmaz meg olyan hangulattal vegyítve, amitől annyira szerethető a Blaha-pop. A Sűrű végtelen szerzője, Schoblocher Barbara gondolatainak világába hívja a hallgatókat. Tovább

2026. május 20.

Új Acid Empire klip

Az elmúlt években egyre több hazai zenekar próbálja összemosni a modern metal, az elektronika és a hiphop határait, de kevés formáció találta meg ebben a saját, könnyen felismerhető hangját. A budapesti Acid Empire azonban pontosan ebbe a kategóriába tartozik. A 2022-ben alakult csapat industrial és rap-metal alapokra építkező zenéje egyszerre agresszív, feszült és atmoszférikus, miközben végig ott lüktet benne valamiféle hideg, városi nyugtalanság. Tovább

2026. május 4.

Sárkányok tánca: új verziót kapott a Hősök dala

A téli álmából ébredő Minimal Project közreműködésével gondolta újra az idén jubileumot ünneplő Hősök a 2003-as Sárkányok táncát. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky